Ha jó az éjszaka, jó a napunk!

Ha jó az éjszaka, jó a napunk!

Az alvás létszükséglet. Amíg mi pihenünk, szervezetünk újratermel bizonyos hormonokat, feltölti az adrenalinraktárakat, megújítja az energiaháztartást, rögzíti a napközben elsajátított új ismereteket, és feldolgozza a friss élményeket. Ahhoz képest, hogy mennyire fontos tevékenységről van szó, az alvással nem is foglalkozunk. Egészen addig, amíg elegendő jut belőle.

A magyar lakosság 60 százaléka rosszul alszik: ez derült ki egy 7 európai országban, több mint 6500 ember bevonásával készített, nemzetközi internetes alvásfelmérés eredményeiből. Mint a YouGov Plc. kutatása rámutat, a kor előrehaladtával egyre többen szenvednek a rossz alvás tüneteitől.

Rossz alvás

Mit is nevezünk rossz alvásnak? Egyrészt az elalvási nehezítettséget, másrészt pedig azt, ha túl könnyen felébredünk. Ráadásul nemcsak az számít, mennyit alszunk, hanem az is, hogy az milyen minőségű. Egy-egy nyűgös éjszakája bárkinek lehet, ám ha 3-4 héten keresztül huzamosan rosszul alszunk, az már komoly probléma. Tévedés azt gondolni, hogy csupán egy-egy elrontott éjszakáról van szó - hiszen azokat elrontott másnapok követik! A kialvatlanság tehát az élet minden területére kihat.

Álmosság, fáradtság, ingerlékenység, figyelemzavar nehezíti a munkát, a tanulást, a másokkal való együttélést. Sokszor ezek a nappali tünetek hívják fel a figyelmet az alvásproblémákra. Érdemes lenne minél előbb orvoshoz fordulni, hiszen elképzelhető, hogy a háttérben belgyógyászati vagy pszichiátriai probléma áll. Igaz, ma már maga az alvászavar is besorolt betegség. Ennek ellenére a rosszul alvók csupán 12 százaléka keresi fel orvosát problémájával.

Elalvási szertartások

Sokszor az derül ki, hogy a háttérben a biológiai óránk elállítódása áll. Nem tudunk ráhangolódni az alvásra, az alvásra szánt időt nem tudjuk pihenéssel tölteni, másnap pedig égető hiányát érezzük az elmulasztott nyugalmas óráknak.

Fontos lenne, hogy kialakítsuk azokat az elalvási "szertartásokat", amelyek hozzásegítenek bennünket az energetizáló, nyugtató pihenéshez.

Ha jó az éjszaka, jó a napunk!

  • Igyekezzünk rendszert kialakítani a felkelés és a lefekvés idejét tekintve! Próbáljunk reggelente ugyanabban az időben ébredni, este pedig ugyanabban az időben ágyba menni!
  • Vezessünk alvásnaplót! Reggel, ébredés után jegyezzük le, mennyire éreztük kielégítőnek az alvást, melyek voltak azok a zavaró tényezők, amelyek akadályozták a megfelelő pihenést!
  • Tartsuk kordában a stresszt! Gondoljuk végig, melyek azok a dolgok, amelyek aggasztanak bennünket, és éjszaka sem hagynak nyugodni. Próbáljuk ezeket elengedni éjszakára! Készítsünk egy jegyzetfüzetet az ágyunk mellé, és éjszaka felébredve, vagy reggel, akár még félálomban jegyezzük le, milyen ötletünk támadt a problémák megoldására. Az álmok meglepően jó tanácsadók lehetnek!
  • Nappal keressük a természetes fényt, és igyekezzünk feltölteni "napelemeinket"! Ha egy kis sütkérezéssel kényeztettük magunkat, este édesebb lesz az álmunk.
  • A hálószoba legyen az alvás birodalma. Ne az ágyban dolgozzunk, ne onnan tévézzünk. Elalvás előtt hangolódjunk rá az alvásra, például hallgassunk zenét, relaxáljunk, olvassunk. Igaz, az olvasás ki is zökkenthet a "szertartásból": ha a végén el kell tennünk a szemüvegünket, messzire kell nyújtóznunk a villanykapcsolóhoz, aztán rájövünk, hogy szomjasak vagyunk, és még a vécére is kimegyünk: lőttek a kellemes elalvásnak...
  • Ha napközben fizikai munkát végzünk, tanuljunk meg relaxálni, ha szellemi munkában fáradunk el, mozogjunk rendszeresen! Ez javítja az alvás minőségét és segíti a mélyebb alvást. Lefekvés előtt 3 órával azonban már ne végezzünk megerőltető edzést, egy órával előtte pedig a szellemi munkát is hagyjuk abba.
  • Figyeljünk oda arra, hogy mit eszünk, különösen az esti órákban. Késő este már ne fogyasszunk koffeintartalmú italokat, szénsavas üdítőket vagy alkoholt, és kerüljük a dohányzást is. A B-vitamin segíti az elalvást és megnyugtatja az idegrendszert.

Ha mindezek ellenére rendszeresen, egy hónapnál régebb óta rosszul alszunk, keressük fel háziorvosunkat. Ezzel számos betegséget kizárhatunk, másokat pedig megelőzhetünk

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek