Gyógyulásom története: "Rákosan nevetni merek???”
Dóri egy különleges lány, és egy különleges helyzet az övé, mert két oldalról is látta már a rákot. Közeli hozzátartozója három évig volt beteg vastagbél daganattal, és ő teljesen kiművelte magát a betegségről, hogy maximálisan segíthesse őt a gyógyulásban. Pár hónapra rá, hogy meghalt, Dóri is beteg lett. Most pedig itt mosolyog velem szemben, miközben egy öregasszony bölcsességével beszél az életről 32 éves szájával.
„Tavaly októberben vettem észre egy csomót a mellemben. Nagyon idegesített, mert egy fura, teljesen idegen valaminek éreztem. Elmentem az onkológusunkhoz és már másnap mintát is vettek. Akkor már biztos voltam benne, hogy rosszindulatú daganatról van szó, és ez be is igazolódott. Nem aggódtam túl a dolgot, hisz egy kicsi daganat volt, és jól tudtam, hogy a mellrákot ma már nagyon jól lehet gyógyítani. Igen ám, de a CT kiderítette, hogy már több áttétem is van: sok pici a tüdőben, és egy nagyobb a májban. Ettől kezdve olyan volt, mintha egy egészen más dimenzióba kerültem volna... Láttam magamat, ahogy ott ülök az ágy szélén, és azon gondolkodom, hogy most mi a franc lesz. Nem voltam műthető, hanem úgynevezett palliatív kezelést kaptam, ami azt jelenti, hogy meggyógyítani már nem fog a terápia, de meghosszabbítja az életem.
Akkor felmerült bennem a kérdés, hogy elkezdjem-e egyáltalán a kezelést? Azt gondoltam, hogy ha csak szenvedést okoz majd, akkor inkább ne csináljuk, mert nekem fontos, hogy mit hagyok itt magam után: nem akarom, hogy a szeretteim azt lássák, hogy tönkremegyek. Ha nem gyógyulhatok meg, akkor inkább nem kérem a kezelést, és azt a kis időt még úgy töltöm velük, hogy tartalmas legyen.
Megkérdeztem az orvosomat, hogy a nem túl bíztató jelektől függetlenül ebből még meg lehet-e gyógyulni, és bár a könnyeivel küzködve, de azt felelte, hogy igen. Én pedig közöltem vele, hogy semmi gond, akkor meggyógyulunk! Azért mindenre felkészültem, és írtam pár szép, hosszú levelet a családtagjaimnak, hogy ki mit és hogyan csináljon, ha én már nem leszek.
A kemoterápiát nagyon jól viseltem. Azt gondolom, hogy fel kell rá készülni. Én mindent hasznosítottam, amit az előző három évben tanultam. Előre bevásároltam, és odakészítettem mindent a konyhapultra, amire szükségem lehetett. Mindig vettem citromos ásványvizet, ami jó hányinger ellen, és elveszi a szájnak azt a rossz ízét, ami kiűzhetelen a kemoterápia alatt. Speciális tápszert is bekészítettem, ami szintén hányinger ellenes, és izotóniás italt is, hogy ha mégis hánynék, akkor rögtön tudjam pótolni a folyadékot és az ásványi anyagokat.
Mindennap mentem és csináltam a dolgomat, egyszer-kétszer volt olyan, hogy nem bírtam megmozdulni, és otthon maradtam, de akkor sem hagytam el magam. Ha annak megfelelően viselkedtem volna, amit a papírok írtak, akkor nem gyógyulok meg. Amikor kezelésre jártam állandóan megbámultak az emberek, és még a kórházi dolgozók is sutyorogtak a hátam mögött, mert túl fiatal voltam, és mert valaki, akit 4-es stádiumú rákkal diagnosztizálnak, nem röhögve megy kemóra. Én pedig nevettem, sütit vittem magamnak, és közben a húgaimmal csacsogtam telefonon. Az arcokon pedig azt láttam, hogy mégis mit képzelek én, hogy rákosan nevetni merek!? Én viszont tudom, hogy azért gyógyulok meg, mert így állok hozzá.
Már a második kemó után éreztem, hogy sokkal kisebb lett a csomó, a negyedik után pedig el is tűnt. Azért még kaptam két adagot, majd a májamnál rádiófrekvenciával kiégették, a mellből pedig kimetszették az a részt, ahol még maradhattak rákos sejtek.
Tanácsok betegeknek
Nagyon fontos, hogy nem szabad hagyni, hogy a környezet megbetegítsen. Ha valaki megtudja, hogy rákos vagy, már úgy néz rád, úgy beszél, hogy közben temet. A legjobb, ha csak azoknak mondod el, hogy beteg vagy, akiknek nagyon muszáj.
Kerülni kell a negítív dolgokat. Értem ez alatt azt, hogy nem szabad olyan dolgokat olvasni, hallgatni, amiben valaki folyamatosan panaszkodik, és azt szajkózza, hogy ez a betegség szörnyű, és a kezelés kibírhatatlan. Mindent ki lehet bírni.
A hajd gyorsan visszanő. És amikor nincs, akkor meg kényelmes. Nekem mindig hosszú hajam volt, és utáltam hajat mosni, úgyhogy ez nagy könnyebbséget jelentett.
Ne sajnáld magad! Mert a körülötted lévőknek ez borzalmas érzés. Ha valaki, aki szeret azt látja, hogy sajnálod magad, az óriási tehetetlenséget ró rá, és ebbe bele is rokkanhat.
Akinek korai stádiumban fedezik fel a daganatát, az legyen hálás. A korán diagnosztizált rák jól gyógyítható, és bár ilyenkor is átsuhan az ember agyán a halál gondolata, gyorsan felejtse el.
Tanácsok ápolóknak
Annak, aki ott van a beteggel nem szabad egy pillanatra se azt mutatnia, hogy a rák egy szörnyű dolog. Úgy kell tenni, mintha a napok ugyanúgy folynának mint eddig, csak egy picit változtatni kellett rajtuk egy időre.
Nem szabad azt mondogatni a betegnek, hogy minden rendben lesz, meg fogsz gyógyulni, hiszen ő nagyon jól tudja, hogy ez egyáltalán nem biztos.
Nem tukmáljuk rá a kaját. Meg kell érteni, hogy nem bír enni. Nekem anyukám mindig odakészítet egy kis adag ételt az ágyam mellé, és ha úgy gondoltam, ettem belőle. De sosem erőszakoskodott, hogy egyek, mert tudta, hogy abból csak felelsleges veszekedés lesz.
Ha lehet, valaki mindig kísérje el a beteget az orvoshoz. Ez azért nagyon fontos, mert az ember ott hirtelen mindent elfelejt: mit akartam kérdezni, mit mondott az orvos? Az egy felfokozott lelkiállapot, ráadásul a kemó roncsolja az agyat, így a memóriát is.
A kezelés elejétől kezdve blogot írok, ott próbálom átadni azt a hozzáállást, amit én képviselek. Nem viccet akarok csinálni a dologból, de nekem sokkal egyszerűbb, ha közben valamin jót röhöghetek. Például, amikor anyukám otthon adta be az injekciót, az mindig rettentően fájt, és szabályosan kergetett a lakásban, mint egy rajzfilmben, hogy végre megszúrhasson. Mikor túlestünk rajta, halálra röhögtem magam azon, hogy menniyre be voltam rezelve előtte. Egyszer fel is vettük videóra. Szóval ezek a kis, jópofa dolgok is nagyon sokat segítenek.
Senki nem hiszi el, de én a kontrollok előtt sem izgulok. Nem azért, mert biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz, hanem azért, mert ha izgulok,ha nem, az eredmény akkor is ugyanaz lesz. És én felvagyok készülve arra, hogy mi jön azután, ha valamit megint találnak. Minek izguljak hát?
Amúgy meg mindennek megvan az oka. Annak is, hogy beteg lettem. Szerintem az az oka, hogy most, hogy mindkét oldalon álltam már, sokkal jobban tudom segíteni az embereket a gyógyulásban.
A fulesodu.blogspot.hu-n még több tanácsot kaphat Dóritól.
TE IS MEGKÜZDÖTTÉL A RÁKKAL? ELMESÉLNÉD TÖRTÉNETED? online(at)egeszsegtukor(dot)hu
Korábbi történetek:
Erős Gábor: "Számolom, hány emberen segíthettem"
"Jobb minőségű életet élek a rák óta"
Gabi: "Legnagyobb küzdelmem az önszeretet"
Erika: "Gyurci már a pocakomban is daganatos lehetett"