Gabi története azért különleges, mert ő még most is vívja a harcát a harmadszorra is kiújult betegséggel. Amikor gyönyörű kertjében jártam, szeme sugárzott az energiától, lelke csordultig volt optimizmussal.

"A rák volt az egyetlen dolog, amit szerettem volna elkerülni. Egyik nővérem, valamint édesapám is ebbe a betegségbe halt bele, és én végigkísértem a szenvedésüket. Rettegtem a fájdalomtól, de ma már tudom, hogy az ember mindent képes kibírni, ha élni akar."

Keresni kell a lelki gyökeret

"Vannak a rákra hajlamosító tényezők, amelyek mélyen gyökereznek. Betegségem kialakulásának hátterében lelki okok állnak. Maximalista, túlfűtött, önfeláldozó személyiség voltam, aki szeretett a mártír szerepében tetszelegni. Sokszor elérhetetlen célokat tűztem  magam elé, mert mindig ügyesebbnek, tehetségesebbnek akartam látszani. Sajnos egy idő után feladatfüggő lettem: ahelyett, hogy lubickoltam volna a sikereimben, mindenben csak a negatívumot láttam, s amint célba jutottam, már kerestem is az újabb feladatokat. Nem vettem észre, hogy a körülöttem lévő emberek mennyire becsülnek amiatt, amit csinálok. Azt hittem, hogy engem senki sem szeret, pedig minden ember szerethető, nem igaz?

Nekem azonban a legnagyobb küzdelmem önmagam szeretete és tisztelete, pedig ha az ember nem képes szeretni önmagát, akkor a felé érkező szeretetet sem érzékeli. Ez egy generációs probléma: csak azt tudjuk adni, amit kapunk. Gyakran érezzük úgy, hogy nem szeretnénk hasonlítani a szüleinkre, aztán észrevesszük, hogy a tükörben visszaköszönnek a mozdulataik, az életünkben pedig az ő szemléletük tükröződik.

Én harmadik gyermekként érkeztem a családba és édesanyám önállóságot várt el tőlem. Olyan ember lettem, aki képtelen nemet mondani és mindent egyedül akar megoldani. Azt hittem, csak az a jó, amit én csinálok, ezért soha senkitől nem kértem segítséget, azonban rendkívül rosszul esett, ha a környezetemben élők nem vették észre, mekkora áldozatot is vállalok - de persze kifelé mindezt nem mutattam. Azzal, hogy nem figyeltem saját szükségleteimre, belső igényeimre, vágyaimra, megfosztottam magam minden örömforrástól, márpedig mindenkinek szüksége van örömökre. Ha nincs öröm, akkor az energiáink egyre csak fogynak, és a betegség utat talál magának."

Tanulni kell az ölelést

"Ha észrevesszük, hogy mit csinálunk rosszul, és tudjuk, mi lenne a helyes, akkor szépen, lassan megtaníthatjuk magunkat az új viselkedésformára. A betegségem óta sokat változtam, de sokat kell még változnom, hogy jobb legyek, mint voltam. Meg kell tanulnom például az ölelést. Azt mondják, ha naponta megölelsz négy embert, az elegendő a túlélésre. Én boldog szeretnék lenni, ezért több ember kell megölelnem őszinte szeretettel. A lányom ezt naponta kéri számon rajtam. Jól haladunk. A betegségem kezdete óta egy kiegészítő terápiát is alkalmazok, ami támogatja az orvosi kezeléseket és segíti testi-lelki gyógyulásomat. Ez a kézrátételes energetikai kezelés egy ősi tibeti technika, , ami szükség esetén aktiválja az öngyógyító erőket. Nagy tudással, felelősséggel, önzetlenül gyógyítanak és ez a technika lehetőséget adott arra is, hogy a megszerzett tudás birtokában magamat és másokat is gyógyíthassak. Fontos, hogy ez az én választásom volt, mert úgy gondolom, hogy az a gyógyító módszer a leghasznosabb, amit mi magunk választunk. Nincs egyértelmű út a gyógyuláshoz, hiszen mind különbözőek vagyunk: ugyanis a recept mi magunk vagyunk."

A génekben van

„A műtétet követően elküldtek egy genetikai vizsgálatra, s az ott feltárt családtörténet és az azt követő vérvizsgálat bebizonyította, hogy BRCA2 hordozó vagyok. (ez a gén hajlamosít a mell- és petefészekrákra –A szerk). A nővéreimmel együtt mindhárman örököltük apukánk vérvonalán ezt a génmutációt: a legidősebb nővérem emlőrákban halt meg, én petefészekrákkal küzdök és sajnos a másik nővéremnél is kimutatta a genetikai érintettséget a vérvizsgálat. Szakorvosi ellenőrzéssel, szoros követéssel, odafigyeléssel igyekszünk megakadályozni a további betegség kialakulását.

Az életem 2012 tavaszán vett drámai fordulatot. Gyakran éreztem szúró fájdalmat a mellkasom alatt. Kiderült, hogy hasűri folyadék termelődött a hasamban, és már a lecsapolásnál bebizonyosodott, hogy rosszindulatú daganat okozza - én csak a műtét után szereztem minderről tudomást. Kaptam kemoterápiát, aztán fél évig tünetmentes voltam. A múlt év tavaszán ismét kiújult a daganat, majd a  kemo után újabb fél évet tölthettem egészségben. Aztán a gyilkos kór harmadszorra is „beköszöntött” ez év januárjában egy bélelzáródás kíséretében, megspékelve nyirokcsomó áttéttel. Ismét jött a kemoterápia, ami hatásosnak bizonyult, de most már elég volt. Nincs több méreg!

Jöjjön, aminek jönnie kell! Minden betegség legyőzhető, ha megtaláljuk a leghatásosabb kezelési módot: élni akarás, önmagunk szeretete és az egészséges egyensúly a saját és mások igényei között.”

Korábbi gyógyulástörténetek:

Erika: "Gyurci már a pocakomban is daganatos lehetett"

Icó: "Lelki békére találtam"

Kriszta: "7 hónap után eltűnt a daganat a fejemből"

Andrea: "Az én anyukám nem kopasz"

Éva: Fél évet adtak, és még itt vagyok

Imre: "Meglátom-e még az unokámat?"

Zsuzsi: „A végstádiumból tértem vissza"

Kriszta: „A szeretni akarás tartott itt”

Hajni: "Magamat betegítettem meg"

Ági: "Két évvel a kemó után estem teherbe"

Gyuri: "A rák nagyrészt lelki betegség"