Hirdetés
Gyarmati Andrea: „Mindig fontos volt, hogy szeressenek”

Gyarmati Andrea: „Mindig fontos volt, hogy szeressenek”

Bemutatni nem kell, hiszen generációktól függetlenül egy egész ország ismeri.. Pedig sosem volt celeb, bulizni nem szeret, társaságba is azért jár, mert kíváncsi a másik emberre, viszont ha úgy tartja kedve, akár éjfélkor is átszalad az uszodába. Ő dr. Gyarmati Andrea.

Hirdetés
Hirdetés

Gyarmati Andreával budai otthonában találkozunk. A szoba vitrinjében serlegek, olimpiai érmek, rengeteg elismerés, egy tündöklő sportolói pályafutás bizonyítékai és fotók. Amerre nézek, mindenhol a siker emlékei, s közben a tárgyakból kirajzolódik egy rendkívüli család regénye. Dr. Gyarmati Andrea gyermekorvossal, Magyarország egyik meghatározó személyiségével mégsem erről beszélgetünk, hanem az élet hétköznapi csodáiról: gyógyításról, gyerekekről, női szerepekről, és hogy miért is jó akármikor útra kelni, még egyedül is…

PT: Kívülről úgy tűnik, mintha a szerencse csillaga kísérne. Sportolóként, orvosként, sőt, mostanában íróként folyamatos sikerélményben van részed. Ez elégedetté tesz?

Gyarmati Andrea: Az, hogy az ember egy életen belül három olyan dolgot is talál, amiben otthon van, valóban óriási szerencse és áldás. Nekem a sport, a családom és a hivatásom fantasztikus adomány, ehhez jött az utóbbi években a televíziózás és a könyvírás. Voltak persze rossz választásaim is, mint bárki másnak, de nem szégyen átszállni az egyik vonatról a másikra, ha rájövünk, hogy mégsem arra akarunk menni. Ha újra kezdhetném, persze néhány dolgot másképp csinálnék. A magánéletemen lenne mit javítani.

PT: Nem teher, hogy egy egész ország követi az életedet

Gyarmati Andrea: Én már az anyám hasában is ismert voltam és ez töretlenül megmaradt a mai napig, ami egy külső szemlélő számára valóban különleges lehet, de én ebbe születtem, nekem ez a természetes. Olyan mennyiségű szeretetet, tiszteletet, megbecsülést kaptam és kapok a mai napig, ami azt hiszem, nagyon keveseknek adatik meg ebben az országban.

PT: Élvezed a szereplést?

Gyarmati Andrea: Gyerekkoromban színésznő szerettem volna lenni, imádom a nyilvánosságot, és a kamera sem zavar. Egyébként most izgulok, mert a napokban kell leadnom a negyedik könyvemet, a címe: Gyere velem gyógyítani! Ebben a szülőket szólítom meg, akiknek elmesélem, hogy mi is történik  az orvosi kulisszák mögött, hogy tudják, milyen választási lehetőségeik vannak.

Gyarmati Andrea: „Mindig fontos volt, hogy szeressenek”PT: Nem túl szokványos az út a sztár-sportolótól a gyermekorvosi hivatásig, ez keveseknek sikerül. Ráadásul egy rendkívül nehéz sorsú kerületben dolgozol.

Gyarmati Andrea: Az egyetem befejezése után kórházban, klinikán dolgoztam, sokat ügyeltem. 1989-ban mentem ki a 7. kerületbe,  egyszerűen azért, mert nem tudtunk megélni az orvosi fizetésemből. Dönthettem volna akkor úgy is, hogy inkább a kutatást választom, de nekem mindig fontos volt, hogy szeressenek. A kutatás versenypálya, ott ki lehet vívni a csodálatot, de a szeretetet biztosan nem.

PT: Nem hiányzott a versenyzés?

Gyarmati Andrea: Senkivel sem akartam versenyezni, általában magammal versenyzek. Ezt például a sporttól kaptam. Minden nap úszom vagy futok, pedig néha nehezemre esik legyőzni a lustaságomat. Viszont ha nem sportolok, estére nagyon elfáradok. Sportolóként megtanulja az ember, hogy azt csinálsz a testeddel, amit akarsz. Orvosként viszont azt tanulod meg, hogy ez nem igaz, mert emberből vagy, a teljesítmény és az akarat nem fokozható a végtelenségig.

PT: Éppen 25 éve rendelsz a kerületben. A szülők és a gyerekek mások most, mint pár évtizeddel ezelőtt?

Gyarmati Andrea: Nem hiszek a „mi generációnk” és a „ti generációtok” megkülönböztetésben. Mindig csak egyes ember van. Az viszont tény, hogy felnőtt egy generáció, aki mindent mindenkinél jobban tud, mert így olvasta az interneten. Nem egyszer fordul elő, hogy a szülő azt mondja, mindent bead a gyerekének, csak antibiotikumot nem, mert azt olvasta, hogy az nem jó. Nekem viszont az a fontos, hogy a szülő megértse, elfogadja és végrehajtsa azt az orvosi terápiát, amit előírtam. És bizony beadja a gyerekének az antibiotikumot, ha kell. Ha viszont ez nem megy, akkor azt tanácsolom, hogy keressen másik orvost.

PT: Szigorú vagy inkább kedves doktor néni vagy?

Gyarmati Andrea: Azt mondják, kedves vagyok, és sokszor kategorikus, de ez a szakmám követelménye. A szülőnek azt kell éreznie, hogy biztos vagyok a dolgomban. Ha nem vagyok az, akkor viszont addig kell mennem, amíg nem találok valakit, aki a gyereket megnyugtatóan ellátja. Nem értek én mindenhez, de azt tudnom kell, hogy hol vannak a saját határaim.

PT: Változtak a szülők, de sokat változott az orvostudomány is, szinte nap mint nap hallhatunk valamilyen  orvosi szenzációról. Van egyáltalán objektív mérce, amihez orvosként igazodni lehet?

Gyarmati Andrea: El kell fogadnunk, hogy az orvostudomány szubjektív. A legtöbb esetben az orvos egy személyben hoz döntéseket, és nem feltétlenül az az egyetlen jó döntés. A legfeltűnőbb változás manapság az alternatív gyógyászat elterjedése. Az alternatív gyógymódokkal egyébként én mélyen egyetértek, de csak abban az esetben, ha az orvosi tudásra épül. És ne felejtsük el: mindenki saját magát gyógyítja! A beteg szerepe és felelőssége a gyógyulásban szintén új szemlélet, aminek csak örülni lehet. Az én nagy álmom, hogy a rendelésen úgynevezett oki terápiát folytassunk, és ne csak a tüneteket kezeljük. Sokat tanulok a betegektől és látom, hogy a rosszul működő családok hogyan teszik tönkre a gyerekeket.

PT: Ha egy láthatóan rosszul működő család jelenik meg a rendelődben, feltárod a valódi problémát?

Gyarmati Andrea: Igen, mert velem nem arra szerződtek a pácienseim, hogy mindenre igent mondjak, hanem arra, hogy elmondjam, amit gondolok. A diszfunkcionális családban a gyerek tünethordozó: sokszor beteg, bepisil, agresszív, dadogni kezd. Aztán elmeséli a szülő, hogy válnak, hogy a gyerek két hetet az anyukánál van, aztán két hetet az apukánál, ez most a legújabb divat az elvált szülőknél. Azt gondolom, hogy az ilyen ingázó gyereknek egyetlen fix pontja sincs, a vége egy nagy bizonytalanságérzet és gyakran a betegség.

PT: Mi a véleményed a másik divatról, ami most jellemzi korunkat, hogy sokan 40 év felett szülik első gyermeküket?

Gyarmati Andrea: Mindig megdöbbenek azon, amikor azt olvasom, hogy ráér egy nő 40 évesen szülni. Szerintem mindennek megvan az ideje, így a gyermekvállalásnak is. Nem lehet télen aratni, nyáron havat lapátolni, a természetnek van egy ritmusa. Persze, akinek 40 év felett jön az első terhesség, azt biztatom, sőt, azoknak, akiknek nem lehet gyereke, azt mondom, hogy válasszák az örökbefogadást, mert a gyerek az egész létnek értelmet ad.

PT: Te viszont nagyon fiatalon lettél anyuka, 21 éves voltál, amikor Máté fiatok megszületett. Utólag visszatekintve nem volt túl korai?

Gyarmati Andrea: Fantasztikus volt fiatal anyukának lenni! Én már akkor is azt gondoltam, hogy elkéstem, 18 évesen gyereket akartam. Mócival (Hesz Máté - a szerk.) már évek óta nem érzem a korkülönbséget. Egy ideig lehet a gyereket terelgetni, utakat mutatni, irányítani, de egy idő után a gyerek változtat a szülein, mint ahogy ez történik közöttünk is. Én például igencsak röghöz kötött személyiség vagyok, de Máté nyitottságát látva, igyekszem beengedni az új dolgokat  az életembe. Így aztán tavaly, életemben először, egyedül elindultam a világba, édesapám elvesztése után találkozni akartam a nagybátyámmal. Álltam a berlini repülőtéren, fogalmam sem volt, hova kell mennem, toporogtam egy ideig, rettentően szorongtam. Ezen aztán egyszer csak elkezdtem nevetni: de hisz ezt akartad!   S ekkor megállt mellettem egy német fickó, aki ugyanúgy nem találta a járatát. Szóval az ember sosincs egyedül.

PT: Fontos neked, hogy ne legyél egyedül?

Gyarmati Andrea: Ma már nem gondolom, hogy az ember boldogtalanságra van ítélve, ha egyedül van. A társas magánynál viszont mindenképpen jobb az egyedüllét. De hiszem, hogy nem maradok egyedül.

PT: Mit kell tudni annak az embernek, aki hozzád közel szeretne kerülni?

Gyarmati Andrea: Szeretetet adni és elfogadni, és tudomásul venni, hogy nem vagyok a tulajdona, miképpen ő sem az enyém. És még valami tudnia kell: nem bírom a felszínességet!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend