Személyiségünk, belső élményeink és megnyilvánulásaink együttese tartós mintázatot alkot, megjósolható, adott helyzetben hogyan fogunk viselkedni. Normális esetben ez dinamikusan változhat: megpróbáljuk a legmegfelelőbbnek tartott viselkedést mutatni. A személyiségzavarban szenvedőek viszont erre nem képesek, viselkedésük rendkívül tartós és rugalmatlan.

A személyiségzavarok gyakran okozhatnak pszichés sérüléseket, szociális, vagy munkahelyi konfliktusokat. Sokszor a serdülő- vagy fiatal felnőttkorban válnak észlelhetővé. Jelentősen különböznek egymástól, abban mégis hasonlóak, hogy kellemetlenségük egy életen át tarthat. Érdekes paradoxon, hogy bár a személyiségzavarok igen nehezen kezelhető problémák, az illetőknek szinte fogalmuk sincs róla, hiszen gondolkodásuk merevsége miatt ezt képtelenek átlátni.

A személyiségzavaros emberek a mindennapi életben is veszélyeztetettek, életvitelük egyenetlenebb:

• több a válás,
• nagyobb eséllyel válnak munkanélkülivé, hajléktalanná,
• gyakoribb a gyermekekkel szembeni visszaélés,
• nagyobb a baleset elszenvedői hajlam,
• sűrűbben kerülnek kórházba,
• kriminális cselekményeket követnek el,
• önsértő cselekményt követnek el,
• alkohol- és drogfüggőek

A klinikai gyakorlatban a személyiségzavarok gyakorisága jelentős, a járóbetegek 30-50%-ának, a kórházban fekvők betegek 15%-ának van valamilyen személyiségzavara. Jellemző, hogy megosztják a kezelő személyzetet, és a gyógyszeres kezelésre gyengén reagálnak.

Specifikus személyiségzavarok

A csoport: furcsák és különcök

Az emberi érintkezés számukra sokszor félelmetes, titkolózók, bizalmatlanok, befagyasztott érzelmi élet, gyenge kapcsolatkészség jellemzi őket, nagyrészt képtelenek a másik emberre figyelni, reagálni. Hűvösek, tartózkodóak, örömtelenek. Akkor problémamentesek, ha a közösség elfogadja furcsaságukat, ha nem, a kényes egyensúly megbomolhat, és súlyos pszichiátriai betegség is kialakulhat.

Paranoid személyiségzavar

Gyanakvó, bizalmatlan és merev a paranoid ember. Állandóan attól tart, hogy becsapják, kihasználják, emiatt nincs közeli barátja, titkolózik. Nincs humorérzéke, képtelen az élvezetekre, sőt hajlamos perlekedésre, a féltékenységre, emiatt elveszíti kapcsolatait és izolálódik.

Feltűnően gyakoribb a kisebbségi csoportokban – például az emigránsok között –, de a süketek, a halláskárosultak körében is nagyobb a paranoid személyiségzavar előfordulása.

Kialakulása a projekciós védekezéssel kapcsolatos. Kezelése pont a bizalmatlanság miatt nehézkes. A szociális készség javítható, a gyanakvás csökkenthető.

Skizoid személyiségzavar

A beteg érzelmileg hideg, tartózkodóan elkülönülő, zárkózott, humortalan, magába forduló. Nincs közeli, intim barátja, általában magányos marad élete során, nem köt házasságot, nem is törődik a másik ember véleményével. Hobbija, érdeklődése is magányos időtöltést jelent, a szociális közegtől, a kapcsolatok intimitásától tartva visszavonul. Krónikus örömtelenség jellemzi őket.

Kialakuláshoz a klinikusok tapasztalata szerint az vezet, hogy ezeket az embereket hidegen mellőzték a szüleik a korai gyermekkorban, ennek mintájára ők is a későbbiekben az emberi kapcsolataikat értéktelennek tartják.

Ritkán keresik fel a pszichiátert, kognitív- és viselkedésterápiával lehet fokozatosan a szociális készségüket javítani, bevonhatóságukat fokozni.

A skizotip személyiség

Nála szinte lehetetlen emberi kapcsolatokat kialakítani. Más emberek jelenléte idegesíti őket, ragaszkodnak magányukhoz, szinte nincsenek is barátaik. Többségük végtelenül magányosnak érzi magát. Könnyen felismerhető, mert viselkedésük igen excentrikus, gyakoriak az egymással nem összefüggő gondolatok társítása, a testi illúziók, külső erők jelenlétének feltételezése. Beszédük nehezen követhető, laza asszociációk halmaza.

Nőknél jellemzőek a pozitív tünetek (mágikus gondolkodás, vonatkoztatás). Férfiakra inkább az üresség, beszűkült érzelmek, társtalanság jellemző. Nem ritka az öngyilkossági kísérlet, vagy mentális probléma miatti kórházi kezelés. Kialakulása kapcsolatba hozható a családi kommunikáció szegénységével, és a szülők pszichés zavaraival. Depressziós egyéneknél gyakrabban fordul elő. A terápia célja a szociális elkülönülés, izoláció megszüntetése lehet, a magányosság enyhítése, kognitív terápiákkal, a nem odaillő gondolatok figyelmen kívül hagyásával.

Forrás: Egészségkalauz