Ezzel a módszerrel javítható az alvás minősége

Ezzel a módszerrel javítható az alvás minősége

Svájci kutatók szerint egy rövid hipnózisos kezeléssel sokat lehet segíteni azokon, akiknek alvásgondjaik vannak.

2014.06.30

A kutatásban résztvevő Bjorn Rasch, a svájci Fribourg Egyetem professzora elmondta, korábban is születtek arról tanulmányok, hogy hipnózissal elősegíthető a nyugodt alvás, ám ezek a vizsgálati eredmények csupán az alanyok élménybeszámolóira támaszkodtak. A mostani kutatás az első, amely során az alanyok agyhullámaiból tudták kimutatni, hogy valóban pozitív hatása van a hipnózisnak a mélyalvásra.

Ezzel a módszerrel javítható az alvás minősége

A mélyalvás állapota a legpihentetőbb szakasza az alvásnak, az agy ennek során tud kikapcsolni az előző napi eseményekből. Amint azt dr. Kim Hutchison, az Oregon Egészségügyi és Tudományos Egyetem neurológusa kifejtette, a kor előre haladtával a mélyalvás szakasza egyre rövidül, és mire 50-60 évesek leszünk, már szinte egyáltalán nem is jellemző ez a típusú alvás, ezért van az, hogy sokszor egyáltalán nem ébredünk kipihenten.

A kísérlet során a szakemberek hetven egészséges, 18 és 35 év közötti svájci nőt kísértek figyelemmel öt héten át, akiknek hetente egyszer laboratóriumi körülmények között kellett aludniuk, miközben agyhullámaikat elektródák segítségével követték nyomon. Korábban egyikük sem küzdött alvásgondokkal, és semelyikük nem élt altatókkal sem, a hipnózisra pedig egy részük jobban, más részük kevésbé volt fogékony. Miközben az alanyok lekapcsolt lámpa mellett feküdtek az ágyban, különböző hangfelvételeket hallgattak nagyjából 13 percnyi időtartamban, melyek egy része a mélyalváshoz hozzásegítő hipnotikus szöveg volt, másik részük semleges tartalmú. Valamennyi nő elalhatott a hangfelvétel közben vagy utána, ám 90 percnyi szundikálást követően mindenkit felébresztettek.

Az eredmények azt mutatták, hogy a hipnózisra nem fogékony nők alvásminősége nem javult, ám azok, akik fogékonynak mutatkoztak, 67 százalékkal többet aludtak, a mélyalvás szakasza pedig 80 százalékkal megnőtt a hipnózis hatására, és nem csak a mélyalvás mennyisége nőtt, de annak minősége is javult. Ugyanakkor az alvás többi szakaszára nem volt hatással a hipnózis. Rasch professzor hozzátette, hogy bármilyen hatásosnak is bizonyult a hipnózis egyes esetekben, az igazán súlyos alvásgondok esetében nem tudja helyettesíteni a hagyományos gyógyszeres kezelést. A vizsgálat további részleteiről a Sleep című szaklapban részletesen is olvashatnak az érdeklődők.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek