Endometriózis és paleo

Endometriózis és paleo

Az endometriózis meglepően sok nőt érint, sokan nem is tudják, hogy fájdalmas menstruációjuk, medencetáji fájdalmaik ebből fakadnak. Meglepően kevés vizsgálat van, amely a táplálkozás és az endometriózis kapcsolatát vizsgálja, holott az a tény, hogy a 19-20. század során vált gyakorivá ez a betegség, azt sugallja, hogy a nyugati ember megváltozott táplálkozása is kapcsolatban kell legyen az endometriózis kialakulásával és fennmaradásával.

Az endometriózis meglepően sok nőt érint, sokan nem is tudják, hogy fájdalmas menstruációjuk, medencetáji fájdalmaik ebből fakadnak. Meglepően kevés vizsgálat van, amely a táplálkozás és az endometriózis kapcsolatát vizsgálja, holott az a tény, hogy a 19-20. század során vált gyakorivá ez a betegség, azt sugallja, hogy a nyugati ember megváltozott táplálkozása is kapcsolatban kell legyen az endometriózis kialakulásával és fennmaradásával.

Az endometriózis rendkívül gyakori, becslések szerint a termékeny korban lévő nők 10-20%-át érinti, és a meddőségi esetek 30-50%-a endometriózis miatt alakul ki. Az endometriózis jellegzetes tünete a fájdalmas menstruáció, a medencetáji fájdalmak és a meddőség. A medencetáji fájdalmakat tapasztalók 80%-ánál endometriózis áll a háttérben.

Az endometriózist 1690-ben említik először, majd az endometriózist és az adenomyosist anatómiailag Carl von Rokitansky írta le a 19. században. A teljes leírás azonban Thomas Cullen adta meg 1920-ban, és John A. Sampson fogalmazta meg az endometriózis kialakulásának első teóriáját, a retrográd menstruációt[1]. Amikor egy betegség megjelenik a szakirodalomban, azaz leírják, és kutatni kezdik, az mindig annak a jele, hogy a betegség gyakorivá kezdett válni. Az endometriózist ezért modernkor, civilizációs betegségnek tekinthetjük. Mivel igen gyakran meddőséggel jár, öröklődni sem tud, így az a tény, hogy a nyugati társadalmakban nagy számban fordul elő, míg a természeti népeknél ritka, vagy ismeretlen, joggal tételezhető fel, hogy olyan hatásokra alakul ki, amelyek speciálisan a nyugati társadalmat jellemzik.

Az endometriózis korai elmélete a "retrográd menstruáció" (befelé menstruálás) volt: eszerint menstruációkor a méhsejteket tartalmazó vér nem távozik, hanem a méhkürtön át a hasűrbe jut, s ott a méhből származó sejtek megtapadnak, és osztódni kezdenek. Az elmélet ellen szól, hogy a nők 70-90%-nál előfordul ilyen "befelé" menstruálás, mégsem lesz minden nőnek endometriózisa. Önmagában tehát a retrográd menstruáció nem lehet oka az endometriózisnak, feltételezik, hogy pl. az immunrendszer gyengesége és a lokális gyulladás teszi lehetővé, hogy a méhből kiszabadult sejtek megtapadjanak, és osztódni kezdjenek[2].

Az egyik legnépszerűbb modern teória szerint a vegyipar melléktermékeként keletkező dioxin és dioxinszerű anyagok hormonszerű hatásai felelősek az endometriózis gyakorivá válásáért. Ez összhangban van a modern ember paranoiájával, amely mindenért a környezetszennyezést hibáztatja. A dioxin-hipotézist alátámasztani látszik az, hogy majmoknál dioxin hatására nagy arányban alakul ki endometriózis.

A dioxin és dioxinszerű anyagok felhalmozódnak az élő szervezetekben, és amikor az ember elfogyasztja az állati húsokat, tejet, tejterméket és tojást, akkor a bevitt dioxin elraktározódik az emberi szervezet zsírsejtjeiben.

A dioxinnak kétségtelen lehet szerepe az endometriózis kialakulásában, azonban rengeteg dolog ellentmond annak, hogy önmagában a dioxin volna felelős az endometriózis járványért.

Először is, amikor az endometriózis megjelent a 19. század közepe táján, a dioxin nem játszott még akkora szerepet az emberi környezetben, mint manapság.

Mivel a dioxin az emberi zsírszövetekben halmozódik fel, azt várnák, hogy a túlsúly és elhízottság fokozott kockázatot jelent endometriózisra. A vizsgálatok azonban ismételten az ellenkezőjét mutatták ki: endometriózisban általában az átlagnál alacsonyabb a BMI, mi több, kifejezetten sovány alkatú nők vannak nagyobb veszélynek kitéve[3].

A dioxin teóriát látszik alátámasztani az, hogy egy 2004-es vizsgálat szerint a sok vörös húst fogyasztók körében kétszeres a kockázat az endometriózisra[4]. A vizsgálat eredményei azonban erősen vitathatók, többek közt, mert nem mérték az egyes élelmianyagok elfogyasztott mennyiségét. Továbbá a mérések szerint a legtöbb dioxin a halakban, a tejben és a tejtermékekben található. Ebben a vizsgálatban ezek az élelmianyagok mégsem jelentek meg kockázatként - ami ismerve a tej és tejtermékek nyugati étrendben betöltött nagy szerepét - erősen kétségessé teszi a vizsgálat következtetéseit.

Az ilyen vizsgálatokban gyakori hiba, hogy a vizsgált élelmiszerrel együtt fogyasztott élelmi anyagok okozzák a vizsgált élelmiszernek tulajdonított hatást. A húst ugyanis gyakran fogyasztják kenyérrel, burgonyával, rizzsel, tésztafélékkel.

A dioxin-teóriára a végső csapást egy összefoglaló elemzés mérte. Sun-Wei Guo 2004-ben áttekintette az addig megjelent állat és embervizsgálatokat, amelyek az endometriózis-dioxin kapcsolatot voltak hivatottak igazolni[44]. Kimutatta, hogy sem az állatvizsgálatok, sem az embereket végzett epidemiológiai vizsgálatok nem támasztják alá az endometriózis dioxin-elméletét. Még az olaszországi Sevesoban 1976-ban bekövetkezett dioxin szennyezés hatását 20 éven át követő vizsgálat sem talált szignifikáns kapcsolatot a szervezet dioxin szintje és az endometriózis kialakulása között. Guo zárszavában óva int attól, hogy a dioxin-elméleten tovább lovagoljanak, mert ez csak eltereli a figyelmet az endometriózis valódi okainak kutatásáról. A dioxin-teória alapján olyan étrendi ajánlásokat fogalmaznak meg, amelyből száműzik a húsokat, mint a legtöbb dioxint tartalmazó élelmiszereket. Magyarán legyen mindenki vegetáriánus, ha el akarja kerülni az endometriózist. A vegetarianizmussal kapcsolatban azonban még senki nem bizonyította be, hogy védene az endometriózissal szemben, míg a vegetarianizmus meglehetősen kockázatos vállalkozás, különösen gyermekkorban.

Mi lehet az endometriózis valódi oka?

Két fontos megfigyelést kell fontolóra vennünk. Az egyik, hogy az endometriózis ösztrogénfüggő probléma, azaz minél magasabb valakiben a szabad ösztrogén szint, annál aktívabb az endometriózis. A másik fontos megfigyelés, hogy az endometriózis szoros kapcsolatot mutat a gyulladással, mondhatni, gyulladásos természetű betegség.

Ha összehasonlítjuk a természeti népek és a nyugati nők nemi hormon szintjét, azt láthatjuk, hogy a nyugati táplálkozást folytató nőknek jóval magasabbak a nemi hormon szintjeik.

Az ösztrogén szintekkel hasonló a helyzet. Angol középkorú nőkben 36%-kal magasabb az ösztrogén szint, mint azonos korú vidéki kínai nőknek[6]. Más vizsgálatok is hasonló eredményt hoztak. A !Kungok átlagos ösztradiol szintje 112 pg/ml-nek, a sanghai-i kínaiaknak 136 pg/ml-nek és a los angelesi nőknek 164 pg/ml-nek bizonyult[7].

A vizsgálatok azt mutatják, hogy a nemi hormonok magas szintjét három tényező okozhatja.

Az egyik a pozitív energiabevitel, azaz a szükségletnél több élelem fogyasztása, ami általánosan jellemző a nyugati társadalmakra, még a szegény emberekre is[8]. Az elhízott nőkben alacsony az ösztrogént megkötő fehérje szintje, így a túlsúllyal arányosan több a szabad ösztrogén[9]. Az ösztrogén és a test zsírtartalma szorosan összefügg: egy bizonyos testzsír százalék alatt zavar támad a női ciklusban. Éhínségek esetén sok nő terméketlenné válik. Hajdanán evolúciósan előnyös volt, hogy az ösztrogénszint összefügg a környezet eltartó képességével, hiszen az utód felnevelhetősége nagyban függött az elérhető élelem mennyiségétől. Mára a bőségtársadalmakban ez a hormonszabályozási rendszer a nő ellen fordult.

Az ösztrogénszintet jelentősen befolyásolja az elfogyasztott élelmi rostok mennyisége. A paleolit kor emberének és a természeti emberek rostfogyasztása 100-250 gramm naponta, míg a nyugati emberé 10-15 gramm[10]. Egyik feltevés szerint a rostok megkötik az ösztrogénszerű anyagokat, de pl. Lewis és mtsi. vizsgálata szerint a rostok okozta gyors tranzitidő miatt csökken az ösztrogénszerű anyagok felszívódása, s ez csökkenti a vérben az ösztrogén szintjét[11]. Kristine Monro és munkatársai vizsgálata arra is rámutatott, hogy a vízben nem oldódó, nem keményítő eredetű poliszacharidok drasztikusan csökkentik az ösztradiol és ösztron szintjét (a legtöbb rostot fogyasztók körében több, mint 40%-al), míg a vízben oldódó poliszacharidok növelik ezen hormonok szintjét[12]. Eredményük szerint pl. a grapefruit és az avokádó kifejezetten emeli ezen hormonok szintjét, endometriózisban tehát ezek fogyasztása nem ajánlott.

A másik a mozgáshiány. A rendszeres edzés bizonyítottan csökkenti az endometriózis kockázatát. Preet Dhillon és Victoria Holt vizsgálata szerint az intenzív testmozgás 76%-kal csökkentette le az endometriózis kockázatát[13].

Jól ismert jelenség, hogy a korán sportolni kezdőknél az alacsony nemi hormon szintek miatt a menstruáció későbbre tolódik ki, ill. a női atlétáknál gyakori menstruációs zavar is az alacsonyabb hormonszintek miatt alakul ki. Anorexia nervosa esetén a menstruáció teljesen megszűnik.

A táplálékkal felvett energia és a mozgás természetesen összefüggnek, hiszen, aki komoly fizikai aktivitást végez, az sok kalóriát éget el, ugyanakkor a két tényező - a mozgás és elhízás - egymástól függetlenül is kifejtik hatásukat. Azonos tápláltsági szinten lévő nők közül a rendszeres testmozgást végzőben alacsonyabb az ösztrogén szint[14].

A mozgás azonban átvezet minket a gyulladás szerepének tárgyalásához, hiszen a mozgás közvetlen gyulladáscsökkentő szerepe bizonyított: az izomrostok összehúzódása - főként a lábban - végső soron gyulladáscsökkentő anyagok keletkezését idézi elő a szervezetben. (A kérdést részletesen tárgyalom a Boldogtalanság és evolúció könyvemben;)[15]. Másfelől a szervezetszintű gyulladásért az un. viszcerális zsír felelős, amely a belső szervek köré rakódik le, kívülről nem is látható, csak ultrahanggal vagy MRI-vel mérhető. A viszcerális zsír a szénhidrátok fogyasztására alakul ki, és egyfajta hormonszervként folyamatosan gyulladáskeltő anyagokat bocsát ki. Ez a viszcerális zsír elsősorban a fizikai aktivitásra csökken, ezért sovány, de fizikailag inaktív emberekben is magas lehet a szintje, míg fordítva: rendszeres fizikai edzést végző túlsúlyos embereknél a viszcerális zsír tömege lehet kicsi[43].

A cikk folytatását és a teljes cikket elolvashatja, ha idekattint


Kapcsolódó írások
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek