Hirdetés
Dr. Szentiványi Csilla: Nem volt B tervem!

Dr. Szentiványi Csilla: Nem volt B tervem!

Évek óta ismerem, hiszen ha reumatológiai témáról kell írnom, többnyire őt kérdezem meg. Mindig nagyon kedves, és amolyan csendes derű árad belőle. De sosincs időnk egy kiadósabb beszélgetésre, ami nem is csoda: három helyen rendel, új és új gyógymódokat sajátít el, miközben persze háztartást vezet és gyereket nevel. Most végre leülünk egy kávé mellé.

Hirdetés
Hirdetés

Mindig orvos akartál lenni?

Igen, ezt egészen korán eldöntöttem. Bár zenei általános iskolába jártam, ahol zongoráztam és kórusban énekeltem, nyolcadikra tudtam: orvos szeretnék lenni. Eleinte az állatorvoslás vonzott. Amolyan Durrell-féle család voltunk kutyával, macskával, akváriummal, nagy jövés-menéssel. Végül mégis az emberek gyógyítása felé fordultam. A gimnáziumban már egészen céltudatosan az orvosi egyetemre készültem, nem is volt B tervem. Azt kell mondanom, nagyon egyenes volt az utam: egyből felvettek, és mindenféle halasztás vagy bukás nélkül csináltam végig az egészet. De az mostanában is gyakran eszembe jut, amikor az egyik neves professzorunk azt mondta az első órán: %u201EMaguk még nem tudják, mire vállalkoztak%u201D.

Most már tudod?

Ez egy nagyon nehéz hivatás, rengeteg árnyoldallal, iszonyú stresszel. Csak azért működik az egész, mert még vannak olyan őrültek, akik szeretik ezt csinálni. Volt, hogy én is úgy éreztem, nem bírom. Akkor elmentem egy gyógyszercéghez dolgozni, ahol rögtön négyszer annyit kerestem, mint korábban, és ami addig cél volt, az hirtelen eszköz lett: a céges autó, a mobil%u2026 Mégsem éreztem jól magam abban a világban, és visszatértem a klinikumba.

Említetted a stresszt. Pedig olyan derűsnek tűnsz!

Érdekes, mások is ezt mondják. Persze, nem vagyok egy görcsös ember, de azért ez nem úgy működik, hogy délután lerakom azt a csomagot, amit a hivatás jelent, és elfelejtkezem róla. Sokszor éjszaka is arra ébredek, hogy azon jár az agyam: vajon mi lehet ezzel vagy azzal a betegemmel?

Mi a legszebb a szakmádban?

Az egyetem alatt egy, az ORFI-ban (Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet) töltött gyakorlat alatt döntöttem el: reumatológus leszek. Azért választottam ezt a területet, mert sok szakma ötvöződik benne: a belgyógyászat, a neurológia, az ortopédia, az endokrinológia mind-mind határterület. Egy kicsit mindegyikhez érteni kell. Nagyon izgalmas, hogy amikor egy beteg mozgásszervi panasszal érkezik hozzám, a háttérben ezerféle ok állhat, és nekem ezeket fel kell derítenem.

Nem csupán a nyugati orvoslásban vagy jártas. Ez a kaland hogyan kezdődött?

Egyre több olyan betegem volt, aki, félve ugyan, de megemlítette az alternatív gyógymódokat, például a homeopátiát. Azt gondoltam, egyszerűbb legyinteni, és azt mondani, ez hülyeség. Később mégis úgy döntöttem, inkább utánajárok, nincs-e benne valami. Így hát elvégeztem egy többéves kemény, komoly képzést, amelynek köszönhetően orvos-természetgyógyász képesítést szereztem. Közben megtanultam az infralézer használatát is, és az akupunktúra, azon belül a fülakupunktúra is elkezdett érdekelni. Így hát fülakupunktúrás addiktológus is lettem.

Addiktológus%u2026?

Magyarországon ezen a két területen ebben a párosításban lehet jártasságot szerezni. Egyébként nagyon érdekesek a függőségek is. Ha belegondolunk, a kövérség, a munkamánia, az extrém sportok hajszolása hátterében éppúgy egyfajta függőség áll, mint például az alkoholizmuséban.

Te aztán soha nem dőlsz hátra!

Szerintem nem is szabad, hiszen soha nem mondhatjuk azt, hogy készen vagyunk. Minél több területen vagyok otthon, annál nagyobb rálátásom lesz a dolgokra. Ez sokat segít a betegek kezelésében is. Mindig megpróbálom feltérképezni, ők mennyire nyitottak az alternatív gyógymódok iránt. Nem biztos, hogy minden problémát a kemikáliák oldanak meg, de természetesen vannak helyzetek amikor nem kérdés a gyógyszerek szükségessége. A gyulladást, a fájdalmat gyógyszerekkel is csökkenteni kell! A hangsúly az arányokon van. Az alkalmazott gyógymódok kiegészíthetik egymást. Úgy látom, ma már egyre tudatosabbak az emberek. Az is érdekli őket, milyen lelki tényező állhat egy-egy panasz hátterében. Igaz, nem könnyű ezekkel szembesülni. Részemről is nagy türelem, empátia és jó megérzések szükségesek ahhoz, hogy felmérjem, ki mennyit bír el. Ez egy szép játék, ami engem is formál, épít. Igaz, amikor egy nap nyolc-tíz panaszkodó beteggel is dolgom van, akkor nem könnyű.

Hogyan töltekezel?

A családdal. Szerencsére a férjem remekül helyre tud tenni egy-egy jó mondattal.

Régóta együtt vagytok. Szerinted mi a titok?

Az a jó, ha úton vagytok, és lehetőleg egy irányba tartotok. Egyébként a házasság nagyon melós dolog: folyamatosan dolgozni kell rajta! És nem szabad megfeledkezni a beszélgetésekről! Két gyerekünk közül a fiunk huszonegy, a lányunk tizenegy éves. A nagy korkülönbség egy csomó előnnyel jár, például a fiunk már érte tud menni a lányunkért az iskolába. Persze az én kocsimmal%u2026

Szerinted nőként nehezebb helytállni egy ilyen kemény szakmában?

Igen. A munkahelyen is adnod kell, és otthon is. A váltás is nehéz: alighogy hazajössz a kórházból, öt perc múlva már a kisautót kell tologatnod a szőnyegen. El kell fogadni: nem lehet mindenhol ugyanúgy megfelelni. Ráadásul a gyerekek olyan hamar felnőnek! Nekem sohasem volt bébiszitterem, mert inkább szakmai pillanatokat hagytam ki, mint a velük töltött perceket. Nem könnyű%u2026 De hát éppen ettől szép!

Dr. Szentiványi Csilla az Egészségtükör.hu portálon is válaszol olvasóink kérdéseire!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend