Diétával a Candida ellen

Diétával a Candida ellen

A kandidiázis kezelésének a gyógyszeres terápián és a partner kezelésén túl van egy harmadik pillére is: a diéta. Igaz, a candida diéta hatékonyságáról ma még nem áll rendelkezésünkre elegendő orvosi bizonyíték, ám a tapasztalatok mégis azt mutatják, hogy a megfelelő táplálkozás sok esetben segít a panaszok enyhítésében. Henter Izabella dietetikus segítségével jártuk körül a témát.

Először is szögezzük le: a Candida diétának soha nem a gyógyszeres kezelés helyett, hanem amellett, azt kiegészítve lehet helye. Csak laboratóriumi vizsgálat eredménye alapján felállított orvosi diagnózis után szabad elkezdeni, és érdemes orvos vagy dietetikus segítségét kérni.

JÓ TUDNI !

A diéta három alapelve

  1. csökkenteni kell a Candida számára kedvező életfeltételeket nyújtó szénhidrát-fajták felvételét
  2. javasolt kerülni az élelmiszerekben előforduló sarjadzó- és penészgombákat
  3. amennyiben fennáll, figyelembe kell venni a társbetegségeket és azok diétáját, például ha adott valamilyen táplálékallergia, akkor kerülni kell az adott tápanyagot!

A speci

ális táplálkozási rend az élesztőgombák sajátos tulajdonságain alapul. Oxigén hiányában cukor jelenlétében erjeszteni kezdenek. Az élesztőgombák gyakran együtt fordulnak elő a tejsavbaktériumokkal a borokban, a sajtokban és a kefirekben. Ha a candida gombától megvonjuk "kedvenc táplálékát", a cukrot, nehezen szaporodik tovább. Persze ehhez időre van szükség. A diétát nőknek általában 3-6, míg férfiaknak 1-2 hónapig érdemes folytatni. Ez elsőre hosszú időnek tűnhet, ráadásul az első 2-3 hétben fokozott szigorra van szükség.

Mit szabad és mit nem?

A candida diéta pártolói szerint tiltott élelmiszerek az élesztővel és sütőporral, fehér lisztből készült péksütemények; a tejföl, a gombás érleléssel készült sajtfélék, a kefir; a barbecue-szósz, a ketchup, a majonéz, a mustár, a kész salátaöntetek, a szószok; az aszalt és kandírozott gyümölcsök, a szilva, a szőlő, a datolya, a füge a banán, a dinnye; a sör, a bor, a pezsgő, a gyümölcslevek, az üdítőitalok, a szörpök; a gomba, a szójatermékek, a tartósítószert, színezéket és egyéb adalékanyagokat tartalmazó termékek, a rágógumi, a cukor, a méz és a szirupok.

Diétával a Candida ellen

Az első 2-3 héten ezen felül tiltott mindenféle sajt és tej, a kukorica, a borsó, a bab és a legtöbb gyümölcs.A diéta alatt végig szabad fogyasztani rozskenyeret, Graham-kenyeret; natúr joghurtot, juhtúrót; a legtöbb zöldséget; ananászt; teát, kávét, vizet; sovány baromfit, halat, tojást, teljes kiőrlésű gabonaféléket és tésztákat, hidegen sajtolt növényi olajokat, bizonyos édesítőszereket (ciklamát-, aszpartám- és aceszulfám K-tartalmúakat).És végül olyan is van, ami kifejezetten jót tesz a candida diéta alatt: ilyen a grapefruit (grapefruitmag-olaj formájában is), valamint bizonyos fűszerek: a rozmaring, a sáfrány, a kurkuma, a gyömbér, a római kömény és a bazsalikom.

A diéta - különösen az első hetekben - szigorúnak tűnhet, de hozzá lehet szokni. Ha jobban megvizsgáljuk a tiltott és a megengedett élelmiszerek listáját, rájövünk, hogy tulajdonképpen egy mértékletes és egészséges táplálkozásra biztató diétáról van szó. Betartása kreativitásra ösztönöz: új élelmiszereket, új recepteket kell kipróbálnunk.

Talán sikerül annyira hozzászokunk, hogy a betegség legyőzése után is megtartjuk új étkezési szokásainkat.Mivel a Candida-ellenes diéta jóval kevesebb szénhidrátbevitelt engedélyez a megszokottnál, a kúra szinte mindenkinél fogyást is eredményez. Van, aki ennek csak örül, ám legyünk óvatosak!

Ha túlzásba visszük a diétát, tápanyaghiányos állapot, a szervezet legyengülése is bekövetkezhet, valamint egyéb betegségek is kialakulhatnak! Ezért nagyon fontos, hogy szakembertől kérjünk tanácsot, aki segít az egyénre szabott diéta meghatározásában és végig követi is a változásokat. A diétában jól alkalmazhatóak a klinikai gyógytápszerek

JÓ TUDNI! Oda kell figyelni a grapefruit, illetve a belőle származó készítmények és a rendszeresen fogyasztott gyógyszerek esetleges kölcsönhatására!


Mintaétrend


Hétfő

Reggeli: Pirítós Graham-kenyérből, sonka, tökmagolaj-teaEbéd: spenótfőzelék (liszt helyett főtt krumplival sűrítve), tükörtojás

Vacsora: tojásos lecsó, tönkölykenyér, élesztő nélkül

Kedd

Reggeli: Fahéjas zabkása, lenmaggal, olívaolajjal

Ebéd: grillezett csirkemell barnarizzsel, paradicsomsalátával

Vacsora: ananászos-sonkás szendvics Graham-kenyérből

Szerda

Reggeli: rántotta salátával, tea, rozslisztből készült stangli

Ebéd: zöldségleves, teljes kiőrlésű lisztből készült palacsinta túróval

Vacsora: juhtúrós pulykasteak barnarizzsel

Csütörtök

Reggeli: Natúr müzli, kecsketej

Ebéd: párolt hal salátával, kölessel

Vacsora: pirítós barna kenyérből, vaj, paradicsom, főtt tojás

Péntek

Reggeli: Rozskenyér vajjal, sonkával, zöldpaprikával, tea

Ebéd: brokkolileves, teljes kiőrlésű tészta zöldségraguval

Vacsora: héjában főtt krumpli vajjal és párolt tengeri halfilé salátával

Szombat

Reggeli: élőflórás joghurt, olíva, reszelt uborka, túró, fokhagyma Graham-kenyér

Ebéd: roston sült lazac barnarizzsel, zöldsalátával

Vacsora: zöldségleves hajdinakása csibecsíkokkal

Vasárnap

Reggeli: főtt tojás rozskenyérrel, tea

Ebéd: párolt csirkemell héjában főtt krumplival, céklával

Vacsora: paradicsomleves, húsos palacsinta zöldségágyon

Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek