Budapest is táncolt az erőszak ellen

Budapest is táncolt az erőszak ellen

Február 14-én Budapest is csatlakozott a One Billion Rising (Egymilliárd Nő Ébredése) című világméretű kampányhoz, amelynek keretében a résztvevők tánccal fejezték ki tiltakozásukat a nők elleni erőszakkal szemben.

Az egész világon átívelő mozgalmat Eve Ensler írónő, a Vagina monológok szerzője indította útjára. A szerző arra kérte a bántalmazott nőket és a velük együtt érzőket, hogy az összefogás és a tiltakozás jeleként táncoljanak az erőszak megszüntetéséért. "Egymilliárd nő bántalmazása - szégyen. Egymilliárd nő tánca - forradalom!

A hazai rendezvény a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség és tagszervezetei, nőszervezetek, aktivisták és magánszemélyek szervezésében és részvételével valósult meg. Az eseményen nem a szavaké volt a főszerep.

Budapest is táncolt az erőszak ellen

A résztvevők a test nyelvén szólaltak meg, és az erőszakra nem erőszakkal, hanem tánccal feleltek. „A fájdalmat így transzformáljuk hatalommá” – fogalmazott Juhász Borbála, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség elnöke. „Ma az volt a cél, hogy kétmilliárd láb egyszerre mozduljon” – mondta Bombera Krisztina.

A kampány keretében a világ 200 országában táncoltak nők, férfiak és gyerekek az erőszak ellen.

Fotók: Mészáros Péter

Még több fotó és az előkészületek kulisszatitkai: Mimind

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek