Hirdetés
Az intelligens szív

Az intelligens szív

A népi bölcsesség mindig is tudta, hogy a szív nem pusztán motorja szervezetünknek, hanem érzelmi életünk középpontja is. Nem véletlen, hogy Ámor épp szívünket veszi célba nyilával, amikor szerelembe esünk, és úgy érezzük: meghasad a szívünk, amikor valami nagy bánat ér.

Hirdetés
Hirdetés

A tudomány számára azonban mindez csak az elmúlt évtizedekben vált megközelíthetővé.

Az amerikai Heartmath Intézetben több évtizede folyó kutatások során bizonyítást nyert, hogy a szív generálja a szervezet legerősebb és legkiterjedtebb ritmikus elektromágneses mezejét. Ez az elektromágneses mező az egyéntől másfél méternyi távolságra is mérhető. Sokáig úgy tartották, hogy a tudat kizárólag az agy terméke. A kutatások eredményei azonban arról tanúskodnak, hogy a tudat valójában az agy és a test együttműködéséből keletkezik. Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a szív ebben a folyamatban különösen jelentős szerepet játszik. A kutatók szerint a szív nemcsak pumpaként működik, hanem igen komplex rendszer, amely saját működő "aggyal" rendelkezik. A neurokardiológia névre keresztelt új tudományág kutatásai szerint a szív egyben érzékszerv is, és bonyolult információbefogadó és -feldolgozó központ. A szíven belüli idegrendszer (a "szívagy") a szívet képessé teszi a tanulásra, emlékezésre, és funkcionális döntések meghozatalára az agykéregtől függetlenül. Emellett számos kísérlet tanúskodik arról, hogy a szív folyamatosan jeleket küld az agynak, amelyek befolyásolják az érzékelésben, a kognitív foyamatokban és érzelmi működésben érintett agyi központok működését. A kiterjedt ideghálózatokon zajló kommunikáció mellett a szív és az agy elektromágneses mezőkön keresztül is kommunikál egymással.

Az agy által létrehozott elektromágneses mezőhöz képest a szív elektromágneses mezőjének amplitudója 60-szor nagyobb, és a szervezet minden sejtjét átjárja.  Mágneses ereje kb 5000-szer erősebb, mint az agyé és érzékeny mérőeszközökkel a testttől másfél méternyire is mérhető. A szív folyamatos elektromágneses pulzálása során az egyes szívdobbanások közötti időtartam dinamikus és komplex módon változik. A szív folyamatosan meglévő ritmusa erőteljes hatást gyakorol a szervezetben zajló folyamatokra. A Heartmath Intézetben többek között kimutatták, hogy az agy ritmusa természetes módon szinkronba kerül a szív ritmikus működésével, és amikor például szeretet vagy hála érzése járja át az embert, a vérnyomás és a légzés ritmusa hozzáigazodik a szív ritmusához. Ezek alapján feltételezhető, hogy a szív ritmikus mezője mint egy információ-hordozó hullám működik, amely globális szinkronizáló jeleket szolgáltat az egész szervezet számára.

A Heartmath Intézetben folyó kutatások azt mutatják, hogy a személy érzelmi állapotát tükröző információt többek között a szív elektromágneses mezője kommunkálja a szervezet egésze számára. A szív ritmikus dobbanásainak mintázata jelentősen megváltozik az átélt érzések hatására. A negatív érzelmek, mint a harag, vagy frusztráció össze-vissza, rendezetlen, inkoherens szívritmussal járnak együtt. A pozitív érzelmek, mint a szeretet vagy a hála, ezzel szemben lágy, rendezett, koherens szívműködéssel párosulnak, és ez a szervezet különös működési módját, az úgy nevezett pszicho-fiziológiai koherencia állapotát hozza létre.

Fiziológiai szinten ezt az állapotot a szervezet rendszereinek fokozottan hatékony és harmonikus működése jellemzi. Pszichológiai szinten a belső mentális párbeszéd jelentős csökkenése, a feszültség érzékelhető enyhülése, nagyobb érzelmi egyensúly, tisztább gondolkodás, fokozott intuitív képesség és kognitív teljesítmény figyelhető meg. Ezen kívül kísérleti bizonyítékok vannak arra, hogy a pszichofiziológiai koherencia fokozza a körülöttünk lévők iránti érzékenységünket is. A társas kommunikációt többnyire olyan nyilt jelekkel írjuk le, mint a beszéd, a hang különböző minőségei, a gesztusok, arckifejezések és testmozdulatok. A kutások azonban arra utalnak, hogy egy finom, de jelentős elektromágneses vagy energetikai kommunikációs rendszer is működik éber tudatosságunk szintje alatt. Feltehetőleg az ilyen energetikai interakciók is hozzájárulnak a személyek közötti "mágneses" vonzalmak, vagy taszítások kialakulásában, és hatnak társas kommunkációnkra és kapcsolatainkra.

Az elmúlt tíz évben a számítógépes programok megjelenése lehetővé tette a szívritmus-váltakozás két jellemző típusának, a káosznak és koherenciának leírását. A számítógéphez erősített érzékelő méri a szívverések közötti intervallumot. A szívritmus változékonysága, vagyis az, hogy az egyes dobbanások között hol rövidebb, hol hosszabb idő telik el, természetes állapot, amelyet alapvetően a vegetatív idegrendszer szabályoz. A szívritmus-változékonyság elemzése következtetni enged a szív, az idegrendszer és a szervezet egészének  általános állapotára  Ha az csökken - vagyis a szív gyorsabban ver, a képernyőn egy görbe feljebb ugrik, ha az intervallum nő, a vonal lejjebb ereszkedik. Ha az eltérések többnyire kicsik és kaotikusak, szervezetünk hol a fékre, hol a gázra tapos értelmetlenül, minden következetesség és szabályszerűség nélkül - káoszról beszélünk. Amikor viszont a szívritmus változékonysága nagy és egészséges, a gyorsuló és lassuló szakaszok gyors és szabályos váltakozást mutatnak. Ebből születik a harmonikus hullámzás képe - amit a koherens szívritmus kifejezés tükröz.

A változékonyság a születés közeli időkben a legnagyobb, a halál közeli időszakban a legkisebb. Az értékek az évek során folyamatosan csökkennek. Ez annak a jele, hogy szervezetünk fokozatosan veszít rugalmasságából, egyre nehezebben alkalmazkodik a fizikai és érzelmi környezet változásaihoz. Ez az öregedés jele. A változékonyság részben azért csökken, mert nem ápoljuk kellőképpen a bennünk lévő fizikai féket, vagyis a paraszimpatikus rendszer tónusát. A gyorsítót, a szimpatikus rendszert viszont állandóan igénybe vesszük. A szívverés változékonyságának csökkenése szerepet játszik számos olyan a stresszel és öregedéssel kapcsolatos probléma kialakulásában, mint a magas vérnyomás, a szívelégtelenség, a cukorbetegséggel járó komplikációk, az infarktus, a hirtelen halál, de még a rák is.

Számos kutatás kimutatta, hogy a szívritmus-változékonyság csökkenését leginkább a negatív érzések, a düh, a szorongás, a fájdalom idézik elő, mint ahogy a szervezetünkön eluralkodó káoszért is ezek felelnek. A testi működés kaotikus időszakai hatalmas energiaveszteséget jelentenek, amit kimerültségként és fáradtságként élünk meg. Más kutatások ugyanakkor arról számolnak be, hogy a pozitív érzések, az öröm, a hála, s főként a szeretet, a koherenciának kedveznek. Néhány másodperc alatt az ilyen érzelmek koherenciahullámot indítanak el, s ezt a szívritmusmérő azonnal észleli. A szívritmus-koherencia azonnal kihat az immár stabilizálódott érzelmi agyra, s jelzi neki, hogy a fiziológia terén minden rendben van. Az érzelmi agy pedig a szívkoherencia fokozásával válaszol az üzenetre. Ebből a kétirányú mozgásból olyan kedvező kölcsönhatás lesz, amely kevés gyakorlás után legalább fél órán át maximális koherenciát biztosít. A szív és az agy közötti koherencia következtében az autonóm idegrendszer stabilizálódik, azaz a szimpatikus és paraszimpatikus rendszer között egyensúlyi állapot jön létre.

A Heartmath Intézetben gyakorlati technológiákat és eszközöket fejlesztettek ki, amelyek segítségével bárki képes növelni koherencia szintjét. Az FFILS, Freeze-Framer Interaktív Tanulási Rendszer, (Freeze-Framer Interactive Learning System) egy innovatív módszer a stressz oldására, az érzelmek szabályozására, a testi-lelki egészség karbantartására - helyreállítására. Az FFILS egy egyszerűen kezelhető szoftver, tanulási rendszer és szabadalmazott szívritmus monitor, amely használatával megtanulható a feszültség oldása, a szívritmus szabályozása és a szervezet fiziológiai koherenciájának megteremtése.

Az FFILS segítségével láthatóvá válik, hogyan hat a feszültség a szervezetre, és elsajátíthatóvá válik a belső tudatosság, az önszabályozás és az érzelmek kezelésének képessége. Segít megakadályozni a stressz elhatalmasodását, mivel tudatosítja a stressz-válasz kezdetét, és lehetővé teszi a kedvezőtlen folyamat megállítását. A program által alkalmazott technikák - egyebek között mély, nyugodt légzés és pozitív érzelmi állapot kialakításának begyakorlásával láthatóvá válik, hogyan válik a szívritmus mintázata lágyabb, hullámszerű koherens mintázatúvá, és megtanulható, hogyan alakíthatjuk át a stresszt és szorongást szabad energiává személyes és szakmai életünkben, és hogyan javíthatjuk ezáltal egészségünket és közérzetünket.

Nagy Katalin
Pszichológus


Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend