Az edzés úgy hat, mint az inzulin

Az edzés úgy hat, mint az inzulin

A diabétesz ugyan súlyos betegség, mégsem jelenti azt, hogy a sportot el kell felejteni. Sőt, a komoly szövődmények megelőzésének leghatásosabb módszerei a személyre szabott étkezés és a - tervszerűen és felügyelettel végzett - mozgás.

"A 2-es típusú cukorbetegség általában idősebb korban lép fel, de napjainkban a legtöbb úgynevezett civilizációs betegséghez hasonlóan egyre fiatalabb korosztály körében, sőt gyermekeknél is előfordul. A betegség kialakulását egyes kockázati tényezők nagymértékben elősegítik: mozgásszegény életmód, túlsúly (különösen a hasi területen jelentkező elhízás), helytelen étrend, öröklött hajlam és a terhesség során mért magasabb vércukor-érték" - tájékoztat dr. Kocsi Anikó, az Oxygen Medical diabetológus szakorvosa.

A 2. típusú diabétesz lassú lefolyású betegség, a diagnózist hosszú évekkel megelőzheti a szénhidrát-anyagcsere enyhébb zavara. Így fontos, hogy a diabéteszre ne, mint önálló betegségre tekintsünk, hiszen megjelenése rendszerint több tényező együttes fennállásának következménye. A metabolikus "Ex" szindróma egy olyan tünetegyüttes, mely egyaránt okoz magas vérzsír-, vérnyomás- és vércukor értékeket. Éppen ezért a cukorbetegség gyakran jár együtt például magas vérnyomás betegséggel is, így a probléma megelőzéséhez, kezeléséhez is átfogó programra van szükség. Ezen belül két tényezőnek van kiemelt jelenősége: a szűrőprogramoknak és a megfelelő életmód (mozgás, étkezés) kialakításának.

Az életmód két pillére

Cukorbetegség esetében a kezelés alapja a megfelelő étrend és a rendszeres, személyre szabott mozgás. A sport és a táplálkozás célja kiegyensúlyozni, ideális szinten tartani a vércukorszintet, megfelelő szénhidrát-bevitellel javítani a szervezet működésén, de az edzéssel a vércukorszint kóros csökkenése, a hipoglikémia és a növekedése, a hiperglikémia is megakadályozható.

Nagy tévhit a cukorbetegek körében, hogy szinte egyáltalán nem mernek mozogni, nem ismerik a rendszeres edzés fontosságát a betegség kezelésében. A cukorbetegek számára pedig fontos a mozgás, nem csak a szövődmények elkerülésére, de a vércukorszint normalizálásának érdekében is. Megfelelően összeállított programmal a szükséges gyógyszerek mennyisége is csökkenthető. A szűrővizsgálatokat követő részletes kivizsgálás alapján lehet összeállítani azt a mozgás- és diétás programot, amelynek segítségével a normálistól eltérő értékeket normalizáljuk. A modern ellátásban a frissen diagnosztizált betegeket, valamint azokat, akinél a rizikótényezők (elhízás, magas vérnyomás, cukorbetegség a családban) fennállnak, a vizsgálati leletekkel együtt ellátják személyre szabott, dietetikussal, szakedzővel közösen összeállított étrendi és mozgásprogrammal még a gyógyszeres kezelés megkezdése előtt.

Valóságos csodaszer: a mozgás

Dr. Apor Péter egyetemi tanár idén megjelent összefoglaló cikkében részletesen foglalkozik az edzés-testmozgás és a szervezet cukorháztartása, a cukorbetegség megelőzése és gyógyítása összefüggéseivel. Mivel a szerző több évtizedes szakmai tapasztalattal bír a testedzés, a cukorbetegség, az anyagcserebetegségek témakörében, sportorvosként, oktatóként és kutatóként szerzett tapasztalatai minden bizonnyal megingathatatlanok.

A rendszeres edzés hatásai a szervezetre:

  • növeli a szervezet antioxidáns aktivitását,

  • csökkenti a vércukorszintet,

  • csökkenti a vér triglicerid (vérzsír) szintjét,

  • az edzés gyógyszernek tekinthető azok számára, akik az étkezést követően nagy oxidatív stressznek vannak kitéve,

  • a rendszeres edzés az inzulin hatékonyságát 40 százalékkal képes javítani,

  • a helyesen végzett edzés csökkenti a gyulladást, ezzel megelőzi az érelmeszesedést,

  • csökkenti a depressziót,

  • javítja a szív működését,

  • a rendszeres testmozgás 74 százalékkal is csökkentheti a cukorbetegség kialakulás kockázatát,

  • a zsírégetés optimuma a maximális pulzus 60 százaléka környékén van,

  • a mindenkinek ajánlott napi testmozgás legalább 30 perc a hét legalább öt napján.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek