Hirdetés
Az anyaság hétköznapjai

Az anyaság hétköznapjai

Az anyaság megélése a nők életének egyik legfontosabb része. A reklámokban, filmekben többnyire harmonikus családábrázolást látunk boldog, kiegyensúlyozott szülőkkel és önfeledten játszó gyermekekkel. A valóságban azonban a szülőknek rengeteg új konfliktussal kell szembenézniük. Férj és feleség egyaránt szorong az új teendők és szerepek miatt, melyet önmaguknak is nehéz bevallaniuk.

Hirdetés
Hirdetés

Nincs még egy olyan változás a nők életében, melyről kultúránk olyan szélsőségesen pozitív képet festene, mint az anyaság. Az anyaság a nők számára nőiességük beteljesülése.

Egy anyának nem nehéz éjszakánként akár háromszor is felkelnie síró csecsemőjéhez. Természetes, hogy gyermeke érdekeit, szükségleteit, örömeit, vágyait mindig a sajátjai elé helyezi. Készségesen zárójelbe teszi magát, ha a család érdeke így kívánja. Ha kell, akár az életét is odaadja gyermekeiért. Mikor pedig felnőttek, keserűség nélkül bocsátja őket útjukra, és nagymamaként szolgál tovább.

Van-e olyan ember, aki ennek az ideálképnek meg tud megfelelni úgy, hogy közben soha nem érzi fáradtnak, túlterheltnek, háttérbe szorítottnak magát? Persze az ideáloknak általában sem tudunk megfelelni, csak törekedhetünk erre, de az ideáloknak éppen ez a funkciójuk.

Csakhogy míg általában azt tekintjük természetesnek, ha az ideálok és a valóság között szakadék tátong, az anyaság esetében a kettő egybeesését tekintjük annak. Ez pedig jelentősen megnehezíti a szülői feladatra készülő, vagy azzal birkózó párok életet, hiszen saját maguktól és a másiktól is azt várják el - sőt környezetük is azt várja tőlük -, hogy kizárólag pozitív élményeket, érzéseket éljenek át.

Ha meg akarnak felelni ennek az elvárásnak, akkor esetleges szorongásaikat, nehézségeiket, fájdalmaikat el kell rejteniük lehetőleg még saját maguk elől is. Nem oszthatják meg ezeket sem egymással, sem barátaikkal, sem rokonaikkal, tehát segítséget sem kaphatnak senkitől. Pedig a szülővé válás a legnehezebb lélektani, érzelmi feladatok egyike.

Akik szülővé válnak, végrehajtanak egy nemzedéki váltást. Eddig ők voltak az ifjú nemzedék, most pedig egyszerre ők alkotják a középnemzedéket. Addigi kétszemélyes párkapcsolatukat úgy kell alakítaniuk, hogy fizikailag és érzelmileg is helyet teremtsenek benne a gyereknek. Meg kell felelniük egy sor új, szokatlan, gyakran váratlan feladatnak és felelősségnek, amit azelőtt talán soha nem gyakoroltak, és amiből pótvizsgázni sem lehet.

A két nem szerepei polarizálódnak. Általában az anyák vállalják a gyermekgondozás oroszlánrészét, az ifjú apákra pedig az addiginál nagyobb súllyal nehezedik a család anyagi szükségleteiről való gondoskodás feladata.

A nők anyai szerepe és hivatásbéli szerepe konfliktusba kerül egymással. Ha mindkét területen teljesíteni akarnak, akkor mindenhol úgy érzik, hogy nem felelnek meg. Egyik szerepükben sem tudnak olyan teljes értékű teljesítményt nyújtani, amilyet elvárnának maguktól.

A férfiak esetében a hivatásbéli és a családi célok inkább párhuzamosak, nem kerülnek ellentétbe egymással. Az anyaság persze valóban sok öröm forrása. De a gyermek gondozása ismétlődő rutinműveletek elvégzését kívánja. Olyan háztartási teendőkkel jár, amelyek megbecsültsége igen alacsony, az eredménye szinte a megvalósítás pillanatában megsemmisül. Elvégzésük viszont az ifjú anyuka egész napját igénybe veszi. A munkanapnak nincs eleje és vége, a készenléti ügyelet folyamatos.

A gyesen, gyeden lévő anyáknak gyakran egész nap nincs más felnőtt-társasága, mint a többi anyuka a játszótéren, a hentes vagy a zöldséges. Nem csoda, hogy türelmetlenül várják haza férjüket, aki abból a külső világból hoz haza üzenetet, amitől ők elzárva érzik magukat.

A férjek viszont kis nyugalomra, gondoskodásra, az otthon melegére vágynának munkanapjuk végeztével.

A két nem igényei tehát gyakran szembekerülnek egymással. Ugyanakkor, mivel a feleség sok érzelemmel és igen intenzíven fordul a magzat, majd csecsemő felé, a férj gyakran azt éli át, hogy elvesztette felesége addig kizárólag rá irányuló figyelmét, szeretetét.

Féltékeny a trónörökösre, amit sokszor saját magának sem tud, mer bevallani. Az anya viszont, mivel rengeteg szeretetet és energiát ad bele csecsemőjével való kapcsolatába, érzelmi feltöltődésre vágyik, amit férjétől remél, aki saját veszteségérzésével küszködve nincs abban a helyzetben, hogy ennek az igénynek megfeleljen.

A kapcsolat tehát hatalmas nyomásnak van kitéve, és ezt sok házasság igen nehezen bírja ki. Ez a háttere a statisztikai ténynek, hogy szinte a legtöbb válás a kisgyermekes családokban fordul elő.

A felsorolt nehézségek általában rejtve maradnak, a lenyelt, ki nem mondott indulatok, érzések, csalódottságok, hiányérzetek feszítő ereje nő, míg végül a problémák kezelhetetlenné válnak. Ezért jó, ha megpróbáljuk szavakba önteni rossz érzéseinket, akár a kultúra által teremtett mítosz ellenében is.

Horváth Krisztina, pszichológus

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend