Beszél. Pontosabban beszélget. Ül a szalonban, mindenkire mosolyog, mindenkivel szóba elegyedik, cseppet sincs zavarban. Élvezi a helyzetet, élvezi ezt a szép napot, élvezi az életet. Senki nem gondolná róla, hányszor próbára tette már a sors.

Mikor leülök Tóth Zoltánné Ircsi mellé, épp telefonál, valakit nyugtatgat: jöjjön nyugodtan, Márk itt van a szalonban, találkozhat vele.

Áruld el kérlek, kire vársz?

A kisebbik lányommal és a barátnőmmel érkeztem Miskolcról. Itt császkáltak a környéken, amíg engem átalakítottak, de szeretnének feljönni, hogy Klaudia találkozhasson Márkkal. Szeretne egy közös képet is.

Ezek szerint az egész család rajong Márkért?

A kislányom mindenképp,  Klaudia és én is nagyon szeretjük az átalakítós műsorokat. Jó látni, ahogy valaki bizonyos fejlődésen megy át, ahogy egy jobb hajtól, szebb sminktől, ruhától magabiztosabb lesz, jobban érzi magát a bőrében. Kicsi dolgok ezek, mégis nagyon sokat segítenek. Én magam is így álltam talpra azután, hogy 30 éves koromra átestem 11 műtéten, majd végül eltávolították a méhemet.

Fiatal nőként rettenetesen nehéz lehetett ezt elfogadni. Soha nem érezted úgy, hogy elvesztetted női mivoltodat?

A méhem eltávolítása volt az utolsó csepp a pohárban. Előtte folyamatosan küzdöttem fejfájással, szédüléssel, gerincfájdalmakkal, nőgyógyászati problémákkal, öt éven keresztül rengetegszer műtöttek. Amikor a méhemet kivették, úgy éreztem, a lelkem egy darabját is elvették tőlem. A szerencsém az volt, hogy fiatalon szültem a lányaimat, így megtapasztalhattam az anyaság érzését, mégis nehéz volt az ezt követő időszak. Elrejtettem a fájdalmaimat a külvilág, főleg a gyerekek elől. Eleinte az is nehezemre esett, hogy emelt fővel menjek az utcán, de szépen lassan – a sok olvasásnak köszönhetően – éreztem, változtatnom kell.

Elárulod, mit olvastál, ami ennyit segített?

Az élet sok területéről tudtam meg sok mindent ebben az időszakban, az önvizsgálat, a pszichológia igazán sokat segített. Rájöttem, hogy anya vagyok, aki példát mutat a lányainak, és nő, akinek férje van, munkája, fontos dolgai az életben. Úgyhogy változtattam: jött a smink, a koromhoz illő haj, a csinos ruhák, majd az ismerősök, kollégák, barátok elismerő pillantásai, kimondott dicséretei. Szépen lassan megerősödtem, és ekkor kerültem újra kórházba. Ezúttal a bal petefészkemről kellett eltávolítani egy férfifejnyi cisztát.

Hasonlóan nehéz időszak lehetett ez is, mint a korábbi műtétek után.

Nem sok esélyt adtak nekem, sok volt a szövődmény. Egyik éjjel a kórházban rég elvesztett nagyapámmal álmodtam, aki azt mondta nekem, még dolgom van itt, majd eltűnt. Tudom, különösen hangzik, de az ember ilyen helyzetben sosem tudhatja, honnan kap erőt. Pár nappal később javulni kezdett az állapotom, egyre jobban lettem, és hamarosan haza is mehettem. Azóta nem kellett újra műteni.

Nem félsz, hogy egyszer csak újra szembe kell nézned egy betegséggel?

A félelem nem jó kifejezés, de nagyon nehéz elfogadni, hogy 100 százalékig nem tudom irányítani az életemet. Senki sem tudja, és ezt tudomásul kell venni, de nem lehetetlen. Amikor kijöttem a kórházból, elkezdtem megvalósítani azokat a dolgokat, amikről úgy éreztem, meg kell tennem, és ez oda vezetett, hogy közben sok vágyam is valóra vált. Megszerveztem például két osztálytalálkozót, az általános iskolásat és a középiskolait is, mindkettő nagy siker volt. Egy céges rendezvényen bálkirálynőnek választottak, ez még inkább megerősítette az önbizalmamat, a hitemet, a büszkeségemet. Elvégeztem egy műkörmös tanfolyamot, így tovább fejlődhetett a kreativitásom. Beiratkoztam hastáncra, ahol együtt fejlődött a testem a lelkemmel, majd zumbára, ezt a mai napig csinálom. Előadásokon vettem részt, ezek a bennünk rejlő erőről, a magunkba vetett hitről szóltak, és megtanítottak rá, hogy minden apróságot fel tudjak használni, be tudjak építeni a személyiségembe, és erősödni tudjak általuk.

Olyan embernek tűnsz, akit senki és semmi nem ingathat meg, nem törhet össze. Jól látom?

Úgy érzem, nagyon sokat tanultam az évek alatt. Sajnos kellett a csalódás és a fájdalom, hogy ezt megtapasztaljam, de most jó helyen vagyok, és tudom, hogy bármilyen körülmények között, bármikor kitejesedhetek, és jó példa lehetek a gyermekeimnek. Időnként küzdök a súlyommal, a hiúságommal, de már tudom, hogy ez nem számít, mert a lelkem, a kisugárzásom miatt igazi és örök nő lehetek. Állandóan változom, fejlődöm, és igyekszem Ottó bácsi, egy idős cserkész szavai szerint élni: „Az élet szép, csak csak rajtunk múlik, észrevesszük-e”.