Hirdetés
A testvérféltékenységről

A testvérféltékenységről

A mitológia tele van Káinokkal és Ábelekkel, Rémuszokkal és Romuluszokkal. A testvérharc örök és természetes, csak a leányregényeken nevelkedett anyukák hiszik, hogy majd ők megússzák és "testvériességben" nevelik gyermekeiket.

Hirdetés
Hirdetés

Épp nekiláttam a testvérféltékenységről írni, mikor levelet kaptam egy aggódó anyukától. Ezt írta:

"A kisbabánk idén februárban születetett. Azt gondolom, nagyon tudatosan készültünk a kistestvér megszületésére, rengeteget beszéltünk róla, bevontuk mindenbe, amibe csak lehetett, tervezgettünk, stb. Mivel ismerőseim körében láttam, hogy sokszor probléma a testvérféltékenység mindent megtettem az ügy érdekében. Meg egyébként is, én nem mentem vissza dolgozni, egész nap a nagyobbikkal itthon - így gyakorlatilag maximálisan felkészítettük.

Mindennek dacára a nagylány, nagyon rosszul reagált rá. Eleinte -az első hetekben- hatalmas hiszti-rohamok kerekedtek. Borzalmas volt ezt megélni, nem tudom, mit tehettem volna még. Az én tündéri, jóindulatú kiegyensúlyozott lányomra nem lehetett ráismerni. A leginkább az bántott, hogy mi nem csak úgy egyszerűen hazavittük a kicsit a kórházból, hanem rengeteg energiát áldoztam a dologra, mármint arra, hogy felkészítsem a nagyobbat a kistestvér érkezésére. És hiába... A létező összes szakirodalmat elolvastam a témában (mármint amiket bolti forgalomban be lehet szerezni)".

Megértem az anyukát és megértem a kislányt is. Mindkettőjükben egy világ omlott össze. Anyuka azt hitte - talán a könyvek sugallták neki? -, hogy meg lehet úszni a féltékenységet, hogy odafigyeléssel "szépen" meg lehet oldani is a dolgokat. A kislány pedig azzal szembesült, hogy nem ő a legfontosabb a világon.

A testvérvetélkedés evolúciója

A természetben a szülői gondoskodást igénylő állatoknál a testvérségnek szükségszerű és természetes velejárója a testvérvetélkedés. A szülő az utód szempontjából korlátozott erőforrás, vagyis figyelme, védelme, tápláló szerepe véges.

A testvérféltékenységről

Mivel minden élőlény végső célja a sikeres felnövekedés és sikeres szaporodás, ezért évmilliók során azok az egyedek voltak a sikeresebbek, akik testvéreik rovására több figyelmet, élelmet voltak képesek kipréselni szüleikből. Az afrikai fekete sas biztonsági okokból mindig két tojást költ ki, és ha mindkettő sikeres költés lesz, az elsőnek kikelő fióka mindig halálra csípi a másodikat. Ennek oka, hogy korlátozott a táplálék, és a szülők két utódot nem tudnak felnevelni.

A kék lábú szuláéknál jobb a helyzet. Ha van elég táplálék, mind a kettő vagy három utód felnő békében. Ám ha a fiókák éhezni kezdenek, testvérharc alakul ki, és a végén csak egy marad. Emlősállatoknál fajtánként változik, melyik mellbimbó ad jobb tejet. A patásoknál az elülsők, macskaféléknél pl. a hátulsók. Az utódok, amint világra jönnek, harcolni kezdenek, és általában a testesebb és erősebb utódok kaparintják meg a jobb tejet adó mellbimbókat, és ők nőnek fel sikeresen. A szülők soha nem avatkoznak be, gondolhatnánk, tűrik a harcot, mi mást tehetnének. A helyzet ennél sötétebb, a szülőknek egyenesen érdekük a testvérharc, ez egyfajta szelekció, hulljon a férgese. Nem éri meg gyengét felnevelni. A foltos hiénák foggal születnek, és az újszülöttek közti csatározásokban az utódok 25-50%-a elpusztul. A szülői ráfordítás elmélete szerint a szülőnek azt az utódot éri meg felnevelni, aki elég erős lesz és sikeresen fog szaporodni. A testvérek egymás elleni fenekedése tehát gyárilag beépített élet-halál harc, melyet nem a nemes elvek és a szeretet, hanem a túlélés irányít.

Testvérharc az emberi világban

Embernél sincs ez másként. A szülők ősidők óta-éppen korlátozott erőforrásaik miatt - versenyeztették utódaikat. A Lear királybeli próbatétel -melyik lány szereti jobban az apját-, valóságos probléma. A szülő azokat a gyerekeit preferálta, akik jobban szolgálták a család vagy az ő személyes érdekeit. A szülők érthető módon mindig is jobban szerették azokat a gyerekeket, akik engedelmesek voltak, akik az ő értékeiket látszottak inkább megvalósítani. A születési sorrend nagy mértékben hat is az utódok személyiségére, az elsőszülöttek ősi stratégiája az engedelmesség és a szülői értékek továbbvitele. Az evolúciós kutatások azt is bizonyítják, hogy az apák annál jobban kivételeznek egy gyermekükkel, mennél inkább hasonlít rájuk, és a szülői bántalmazás az apához kevésbé hasonlító gyerekekre irányul.

A testvérféltékenységről

E mögött az húzódik meg, hogy az apa sosem lehet igazán biztos abban, saját gyerekét neveli-e.

A születésszabályozás és a viszonylagos jólét a fejlett világ újkori fejleménye. Az ember 6-8 millió éves evolúciójának utolsó 30-50 évében vált lehetővé a családtervezés és a gyermekek számának a család eltartóképességéhez való igazítása. Az ezt megelőző korszakban a megszületett gyermekeknek jó, ha a fele megérte a felnőttkort. Sok millió éven át tehát az ember is úgy formálódott az evolúció műhelyében, hogy a testvérek harcában dőlt el, ki lesz a győztes túlélő. A testvérek közti irigység, féltékenység, vetélkedés és ezek negatív következményei (a kicsik bántalmazása, a nagyok beárulása) az emberi természet része. Ma már szükségtelen és ellentmond erkölcsi értékeinknek, de kiirtani, megszüntetni akkor sem lehet, megtanulhatjuk viszont megfelelően kezelni. Az emberben ugyanis természeténél fogva a szövetségalkotás, a kötődés, a szeretet is ott van, s megfelelő környezetben a testvérrivalizáció testvérszeretetbe fordul át.

Akkor meg minek a testvér?

Dacára a sok problémának, a testvériség a legerősebb szövetség az életben. És nem csupán erkölcsi okokból, hiszen az állatvilágban is ismert, hogy a testvérek segítik egymást a hatalmi harcban vagy a szaporodásban. A rokonszelekció elmélete szerint az önzetlen viselkedés nem más, mint a rokonoknak való kedvezés. Ezért a testvérségnek csak egyik arca a vetélkedés, a másik a jóban-rosszban való összetartás, egymás kölcsönös önzetlen segítése. A felmérések szerint házasodás előtt mindenki legalább két gyereket akar, a testvérség az emberek szerint nagyon is vágyott dolog. Hogy a testvérségből életre szóló szövetség bontakozzon ki, azért sokat tehetünk.

A testvérvetélkedés kezelése

A legrosszabbat teszi a szülő, ha kétségbeesik, felháborodik, megtorol, mikor a vetélkedés, az irigység, a gyűlölködés jelenségeivel találja magát szemben. A szülőknek tudomásul kell venni, hogy gyermekeik szemében ők a mindenható félistenek, akiknek már csak a pillantásáért, jó szaváért is harcolni fognak.

Ha a szülő nem megfelelően viselkedik a testvérharcban, ő maga lesz a viszály istene, aki kegyeket és büntetéseket osztogatva olajjal locsolgatja a gyűlölködés lángjait. Az emberek kapcsolataikban neveltetésüktől függően kooperatívak vagy vetélkedők. Ha a szülő mindig a kooperációt, a kölcsönösséget, az egyenlőséget jutalmazza, akkor a gyerekek a testvéreket szövetségesnek tekintik.

A cikk folytatásához és a teljes cikk elolvasásához kattintson ide

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend