Hirdetés
A szűrés nem csökkenti a mellrákhalálozások számát?

A szűrés nem csökkenti a mellrákhalálozások számát?

Egy átfogó brit tanulmány azt állítja, hogy a szűrés nem csökkentette a mellrák okozta halálozások számát az utóbbi 25 évben.

2013.06.12
Hirdetés
Hirdetés

A The Daily Telegraph keddi online kiadásában ismertetett tanulmányukban oxfordi kutatók leszögezik, hogy miközben a mellrák okozta halálozások száma meredeken csökken, nincs bizonyíték arra, hogy ez az 1988-ban bevezetett szűréseknek köszönhető.

A halálozási adatokat vizsgáló szakemberek szerint a legnagyobb visszaesés a negyven év alatti nők körében történt, akik egyébként nem tartoznak a szűrésre behívott korosztályhoz. A szűrésnek az egyes esetekben megvannak az előnyei, de országos szinten nem jelentkezik a különbség, a javuló statisztika inkább egyéb faktoroknak, köztük a jobb kezelésnek köszönhető - emelték ki a kutatók.

A Journal of the Royal Society of Medicine című folyóirat legutóbbi számában közölt tanulmány ellentmond a brit egészségügyi minisztérium megbízásából készült, tavaly publikált jelentésnek, amely szerint a szűrésre berendelt nők körében húsz százalékkal csökkent a mellrák-halálozási arány.

A szűrés nem csökkenti a mellrákhalálozások számát?

A mellrákszűrés hosszú ideje heves vitákat gerjeszt a szakemberek körében, mert miközben kétségtelenül alkalmas rákos megbetegedések kimutatására, egyúttal emeli a kockázatát a szükségtelen műtéti beavatkozásoknak és kezeléseknek.

A minisztériumi jelentésből kiderült, hogy minden megelőzött mellrákos esetre három olyan korai stádiumban kezelt eset jutott, amely egyébként sem egészségkárosodáshoz, sem halálhoz nem vezetett volna.

Amikor a nyolcvanas évek végén Nagy-Britanniában bevezették a mellrákszűrést, az egészségügyi illetékesek abban bíztak, hogy az egyharmadával csökkenti majd a mellrák okozta halálozások számát, és a változás jól érzékelhető lesz majd a közegészségügyi adatokban - emlékeztetett a most megjelent tanulmány vezető kutatója, Toqir Mukhtar.

A szűrőprogram keretében évente 1,6 millió nőt vizsgáltak, az 50 és 70 év közötti korosztályt háromévente visszahívva. 2011-ben 75 millió fontot fordítottak a szűrésre. A programot pedig a tervek szerint 2016-ra minden 47 és 73 év közötti nőre ki akarják terjeszteni.

A Mukhar irányítása alatt dolgozó kutatók az elmúlt 39 év mellrák okozta halálozási adatait tanulmányozták a különböző életkori csoportokban. Az Oxfordban nyilvántartott mellrák-halálozási adatokat és az általános brit adatokat is áttekintették azokra az esetekre koncentrálva, amelyeknél a mellrák szerepelt a halálozás okaként a halotti bizonyítványban.

A szűrés nem csökkenti a mellrákhalálozások számát?

A kutatók feltevése szerint, ha a szűrőprogram miatt csökkent volna a mellrák okozta halálozás, azoknál a nőknél tapasztalták volna a legnagyobb arányú visszaesést, akik legalább egyszer részt vettek a szűrésen. Ezzel szemben a legnagyobb visszaesést a 40 év alattiaknál találták, akiknél 1988 és 2001 között évi két százalékkal, 2001 és 2009 között pedig évi öt százalékkal csökkent a mellrák okozta halálozás. A szűrésre rendszeresen visszarendelt 50-64 éves nőknél az első periódusban évi 1,2 százalékos, a másodikban évi 3 százalékos volt a csökkenés.

A New Hampshire-i Geisel Orvosi Egyetemen dolgozó H. Gilbert Welch professzor úgy vélte: a tanulmány ugyanarra az eredményre jutott, mint amit az Egyesült Államokban is tapasztaltak, vagyis a fiatalabb nők körében, akik nincsenek behívva a szűrésekre, nagyobb arányban szorul vissza a mellrák miatti halálozás. "Számomra ez azt jelenti, hogy az ebben rejlő előny - hiszen van haszna a szűrésnek - sokkal kisebb, mint azt korábban hittük" - fogalmazott.

A brit rákszűrő program igazgatója, Julietta Patnick ugyanakkor leszögezte, hogy a szervezett mellrákszűrés kulcsszerepet játszik a mellrák korai stádiumának felismerésében, ami a legjobb esélyt nyújtja a sikeres kezelésre. Az igazgató hangsúlyozta, hogy a szűrőprogramok a legfrissebb tudományos eredmények alapján történnek, amelyek a szűrés kockázatit és előnyeit is figyelembe veszik.

A brit Rákkutató Intézet tudósa, Stephen Duffy pedig hangsúlyozta, hogy más tanulmányok szerint a szűrésben részt vevő nők körében 1995 óta átlagosan jobban csökkent a mellrák okozta halálozás, mint azoknál, akiket nem szűrtek.

Egy másik szakember, Eluned Hughes a most közölt tanulmánynak arra a hiányosságára mutatott rá, hogy nem hasonlítja össze a szűrést választó nők halálozási adatait azokéval, akik nem mentek el a szűrésre, ami miatt nehezen kimutatható a szűrés hatékonysága a halálozás megelőzésében.

Forrás:mti.hu

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend