A szex meglepő hatásai testre, lélekre

A szex meglepő hatásai testre, lélekre

Sokat teszünk az egészségünkért is, ha „olyan hangulatban” vagyunk! S bár nyilván nem az immunrendszerünk erősítése jár az eszünkben, amikor egymásnak esünk, bizony ezt is elérjük vele!

A szex nemcsak azért jó, mert örömöt szerzünk vele a partnerünknek. Egészségünk is bőven profitál abból, ha megkívánjuk a párunkat és „ágynak esünk”! Sokaknak talán meglepő, de a szeretkezéssel a többi között erősítjük immunrendszerünket és egészséges testsúlyt tarthatunk fenn. A szexnek fizikai és lelki hatásai is vannak a szervezetre, mindez tudományosan bizonyított. Például…

-…a szex oldja a stresszt

Azzal, hogy csökkenti a vérnyomást, teljes stresszcsökkentést is elér. Egy, skót kutatók által végzett tanulmány során 24 nőt és 22 férfit vettek górcső alá, akik szexuális aktivitásukról feljegyzéseket készítettek. Stresszes szituációkba helyezték őket – mint például közönség előtti beszéd -, és figyelték, hogyan reagál vérnyomásuk a stresszre. Azok, akik előzőleg szeretkeztek, jobban reagáltak rá, mint akiknek csak hébe-hóba szexeltek.

-…a szex csökkenti a vérnyomást

Egy másik tanulmány szerint a gyakori szex alacsonyabb diasztolés vérnyomást eredményez. Ez azokra koncentrált, akik együtt is éltek szexpartnerükkel. További kutatások összefüggést találtak a nőknél a partner ölelései és az alacsonyabb vérnyomás között.

A szex meglepő hatásai testre, lélekre

Az emelkedett vérnyomás szívkoszorúér-betegség, szívroham, vesebetegség valamint a stroke kockázatának tesz ki bennünket.

-…a szex erősíti az immunrendszert

A jó szexuális egészség jobb fizikai egészséget eredményez. Ha valaki egyszer vagy kétszer hetente szeretkezik, magasabb az immunoglobulin A- vagy IgA antitest szintje,  amely megvéd a megfázástól vagy egyéb fertőzésektől. Kutatók 112 olyan kollégista nyálából vettek mintát (mely tartalmazott IgA-t), akik előzőleg beszámoltak róla, milyen gyakran szeretkeznek. Abban a csoportban, amelynek tagjai sűrűbben éltek szexuális életet – heti egy-kétszer -, magasabb volt az IgA szint, mint azoknál, akik a heti egy alkalmat sem tartották be vagy egyáltalán nem szeretkeztek az utóbbi időben. De még azoknál is magasabb volt az IgA szintjük, akik nagyon gyakran éltek szexuális életet, 3-4-szer a héten.

-…a szex edzésnek is tekinthető

A szeretkezés kiváló módja a testmozgásnak. Munkát igényel, hogy jól csináljuk, fizikai és pszichológiai szempontból egyaránt. Mozgás formájában a szex javítja a szív- és érrendszer fittségét, az erőnlétet, rugalmasságot és egyensúly érzéket, nem szólva a lelki egészségről.

-…a szex kalóriát éget

Harminc percnyi szex 85 kalóriát vagy ennél is többet éget el. Nem tűnik olyan soknak, de 42 fél órás szex már 3570 kalória, több mint elég ahhoz, hogy egy kilót leadjunk. A szexszel elégetett kalória megegyezik azzal a mennyiséggel, mintha óránként 3 kilométert gyalogolnánk. Ha pedig egy alkalommal nemcsak 30 percet szexelünk, az eredményt csak fokozzuk…

Még több jó hatása is van. Olvasd el ITT!

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek