Hirdetés
A szeretet rendje

A szeretet rendje

" Amilyen gyenge önmagában az egyes ember cselekedeteiben a mindenható gondviselés akaratával szemben, olyan hatalmas, ha a gondviseléssel összhangban cselekszik! Abban a pillanatban ráömlik az az erő, amely a világ nagy eseményeit jellemzi csak." (Peter Orban : A Plútó)

Hirdetés
Hirdetés

Amikor először találkoztam ezzel a módszerrel, rögtön mélyvízben éreztem magam, ahol a víz sodrása olyan erős volt, hogy csak néha akartam levegőt venni és inkább a búvárkodás élményét élveztem. Lassan évek alatt átitatott az a mélységes alázat és tisztelet az igazság és az élet iránt, amit korábban csak pillanatokra éreztem. Elindultam és most már meg sem állok ezen az úton, amit most már a saját utamnak mondhatok. Ezt leginkább tanáromnak és lelki segítőmnek, Kövesdi Krisztinek köszönhetem, aki hat éve támogat és a hullámvölgyekben is mellettem állt.

A családállítás olyan út számomra, amit csak tapasztalat útján lehet továbbadni. A szabályok, amiket Hellinger felállított, a lélek törvényei, amelyeket nem lehet felülírni, csak megérteni és megtapasztalni. Azokra törvényekre gondolok, amik arról szólnak, hogy hol a helyem és ki vagyok, mit teszek, mi az én felelősségem, és mi nem.

A szeretet rendje

Az volt az egyik legnagyobb revelációm, amikor kiderült, hogy az én csöpp életem beágyazódik egy nagyobb egészbe. Olyan téves képzetek uralkodtak a fejembe, a lelkemben, hogy a gabalyodás majdnem minden változatát megéltem. Az az egyik csodálatos adomány az emberekben, hogy óriási vágy él bennünk a Rend iránt. Szeretnénk, hogy rend legyen bennünk és körülöttünk. De milyen rend? Ahogy Hellinger egyszerűen megfogalmazta, a szeretet rendje. A lélek a szereteten keresztül hat. A szeretet és igazság gyönyörű szavak, mégis elfedik előlünk a látás igazi természetét.

A megbomlott rend

Amikor megbomlik a rend - és a rend általában megbomlik időről időre, mert nem vagyunk tökéletesek - akkor a szeretet olyan utat választ magának, ami túlmutat a személyes kompetenciánkon, eltévedünk a saját lelkünk bugyraiban és elfeledkezünk arról, kik vagyunk. Talán egy metaforában könnyebb érzékeltetni a rendszer-elmélet alapját. Ez olyan,mint a dominó. Ha egyet kiveszünk a helyéről, akkor már semelyik sincs jó helyen és el kell mozdulniuk egy másfajta alakzatba, új sorrendet kell alkotni, hogy az űrt kitöltse egy másik.

Mivel a rendszer nem engedi, hogy egy is közülük hiányozzon, ezért beáll annak a helyére. Innen már nem követhető a domino-hasonlat, mivel a tárgyi világ eltér az organikus és mindig megújuló élet csodájától. Az emberi lelket végtelen számú variációban alkotja meg a tudattalan, a szeretet és összetartozás jegyében. Konkrétabban kifejtve, egy olyan mintáról van szó, ami családon belüli ismétlések sorozata és annak variációi. Ebbe a sor(s)mintába születünk bele és követjük addig, amíg fel nem ismerjük, hogy máshogy is lehetne és nem kötelező ugyanazt a mintát követni. Ez nem azt jelenti, hogy nem követjük az ősök példáját, hanem azt jelenti inkább, hogy ha kibillent az egészéges minta, akkor azt visszaállíthatjuk ebben a térben.

A morfogenetikus mező

Itt megemlíteném a kollektív mező fogalmát, amit a tudósok morfogenetikus mezőnek neveztek el. Ez egy szinkronicitás is egyben, mert Sheldrake magától talált erre az elméletre majdnem azonos időben, mint amikor Hellinger rájött arra, hogyan működik a családi tudattalan tér. Valószínű ugyanabban a térben tartózkodtak egy ideig. A párhuzam nagyon lényeges abból a szempontból is, mert így még közelebb juthat ez a módszer a kiteljesedéshez. Hellinger eredetileg pap volt, Sheldrake pedig biológus. Hellinger a későbbiekben azt mondta, hogy filozófussá vált. A filozófián belül a fenomenológia követőjének tartja magát, ami annyit jelent hétköznapi kifejezéssel, hogy a jelenségeket megfigyeli és azon keresztül lát és olvas. Nem elméleteket gyárt, hanem a megfigyelései és a saját tapasztalatai vezetik a gyógyítói úton. Teljesen elhivatott lettem a hellingeri módszer iránt és igyekszem méltó lenni arra, hogy ezt csinálhatom.

A változás

Van egy esete Hellingernek egy szemproblémával küszködő beteggel, akinek azt mondja, hogy csukja be a szemét és mondja magában, hogy "Ha ez a sorsom, hogy megvakuljak, akkor elfogadom" És akkor megtörtént az oldás, mert a félelem elmúlt és nem zárta ki a félelmével a vakságot, hanem beengedte az életébe és a félelmét engedte csak el. Tehát a szenvedés nem azonos a fájdalommal, hanem egy másik szinten van. Buddhista értelemben világos a különbség, de a hétköznapi élet szemszögéből nem egyértelmű, és nehéz felismerni. Azért írtam ezt a radikális példát, mert jól érzékelteti azt a paradoxont, hogy mit jelent szembenézni. Ha elfogadom azt ami van, akkor kerülök összhangban önmagammal, a jelenemmel és akkor tudok csak továbblépni. Ami bármi más van, amíg elvonják a figyelmemet, energiámat, ha belevonódom a másik életébe úgy, hogy nem én vagyok. Van olyan ember, aki azt szeretné, hogy ne nagyon kelljen megváltoznia, mert akkor mi marad belőle. Fontos olyan szinkronicitásokat, apró jeleket, szimbolikákat figyelnünk, egyénre szabva és az egészet, a keretet is látva közben. Nem csak az a fontos, hogy megoldást találjunk okvetlenül, hanem hogy megértsük a dinamikát és rájöjjünk, hogyan lehet ezek között a feltételek között élni hitelesen, őszintén.

A rendszer a keretet adja, hogy betartsunk olyan törvényeket, amik legtöbbször igazak, de nem minden egyes esetben. Nagyon fontos,hogy ha valaki megéli először azt, hogy szabad és nem kötik a családi kötelékek magukhoz, akkor kapjon valami támpontot ahhoz, hogy mi az, ami felé induljon, mi az, amit helyette kaphat. Ha elvesszük a támfalat, akkor egyedül marad, önmagával és a saját fájdalmával. Mi az, ami igazán segít. Megmutatni, hogy a saját erőforrásai végtelenek és a külvilág várja őt, hogy megismerje.

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó írások
Hirdetés
Pirula Trend