A ráncosodás 7 fő oka

A ráncosodás 7 fő oka

A kor természetes velejárója a ráncok megjelenése, amelyek ellen azonban sokat tehetünk.

Peterman Krisztina, a Dermatica kozmetikus mestere, gyógykozmetikus a személyre szabott kezelések anti-aging hatásaira hívta fel a figyelmet.

30 felett már beindul a ráncképződés

Már a húszas-harmincas években beindul a ráncok képződésének folyamata, látványos fokozódásra pedig ötven év felett elkerülhetetlenül sor kerül. A ráncok kialakulásához és megerősödéséhez több tényező hozzájárul. Íme, a 7 legfontosabb:
1. A külső környezeti hatások közül leginkább a napfény UV-A tartománya károsíthatja a bőrt, ezért óvatosan kell bánni a napozással és a szoláriummal is.
2. A dohányzás önmagában is erőteljesen fokozza a ráncok korai megjelenését, és nem csak a száj körül. A cigarettázás ugyanis azzal lassítja a kollagéntermelést, hogy rontja a C-vitamin felszívódását, ami pedig a kollagéntermelés fontos alkotóeleme.
3. A stresszes életmód, a kevés alvás szintén hozzájárul a ráncok megjelenéséhez.
4. Egészségtelen, vitaminszegény táplálkozás, kevés folyadék fogyasztása mellett bőrünk látványosabban öregszik. A bőr ragyogását az A-, a C-, és E-vitaminok bevitele segíti elő. Az antioxidánsokban gazdag ételek a bőrt is képesek fiatalosabbá varázsolni, a megfelelő folyadék bevitel pedig belülről hidratál.
5. A nem kielégítő keringés, a rossz oxigenizáltság, a különböző okok miatt lelassult anyagcsere folyamatok mind kihatnak a bőr állapotára, felerősítik az idősödéssel járó jeleket.
6. A bőrfelszíni normál flóra felborulása, a nem optimális bőr pH is „öregíti” a bőrt. A bőrflóra egyes problémáinak (zsírosodás, pattanások, rosacea) hátterében sokszor a bőratka is állhat, amely speciális kezelést igényel, de megfelelő szakértelemmel meg lehet szabadulni tőle, a bőr visszanyerheti fiatalos ragyogását.
7. A ráncok kialakulásában szerepet játszik a genetika, az örökölt bőrtípus. A különböző betegségek és hormonális állapotok is elősegíthetik a ráncosodást.

A ráncosodás 7 fő oka

Mit tehetünk a ráncosodás ellen?

A bőr fiatalossá tételének, frissítésének sok hatékony módszere létezik.
- Jó kombináció lehet, ha hydroabrázióval kíméletesen lehámlasztjuk bőrről az elhalt hámsejteket és szennyeződéseket, majd ultrahangos kezeléssel igazán mélyre juttatjuk a bőrt újrastrukturáló hatóanyagok. Ezeket mindig az adott bőrtípusnak, problémának megfelelően, kellő szakértelemmel kell megválasztani.

Ugyancsak látványos hatást lehet elérni a plazmalámpás kezeléssel, amely kiegészíthető ultrahangos eljárással, iontoforézissel, masszírozással, maszkokkal. Komolyabb, nagyobb körültekintést igénylő eljárás a gyógynövényes mélyhámlasztás, amely természetes úton avatkozik be a bőr és a kötőszövet struktúrájába.

Az intenzíven bemasszírozott gyógynövények hatására az anyagcsere-, és regeneráló folyamatok felgyorsulnak, aktivizálódnak. A vérkeringés javul, és ezáltal az oxigén-, valamint tápanyag ellátás is megsokszorozódik. A 28 napos természetes bőrmegújulási ciklus így sokkal hamarabb, mindössze 3-5 nap alatt megy végbe. Ezt a kétalkalmas kezelést különösen most, a téli hónapokban érdemes végezni, ideális esetben utókezeléssel és otthoni kiegészítő ápolással. Léteznek másfajta mélyhámlasztások is, amelyeket kombinálni lehet méregtelenítéssel, oxigenizálással, keringésfokozással, a bőrflóra normalizálásával, reminalizálással, revitalizálással, hidratálással. Ezeket a célokat 6-7 alkalmas kúrában lehetséges megvalósítani, bőrtől, személytől, időtől függően - ismerteti Peterman Krisztina, a Dermatica kozmetikus mestere, gyógykozmetikus.

– Mindazoknak, akik a manuális kezeléseket részesítik előnyben, jó hír, hogy a hatóanyagos masszázsok is remekül frissítik, fiatalossá teszik a bőrt, ami meghálálja a rendszeres törődést. Az igazán előrelátó nők, és az önmagukra igényes férfiak már idejekorán, az első, kisebb ráncok megjelenésekor vagy még mielőtt megereszkedne a bőrük, szakértőre bízzák magukat.

Forrás: Dermatica (www.dermatica.hu)

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek