Hirdetés
A mellimplantátum jót tesz a szexnek

A mellimplantátum jót tesz a szexnek

Egy szűk körű, előzetes kutatásból az derült ki, hogy az emlőimplantátumot kapott nők állítása szerint a műtét javított a nemi életükön.

2013.10.15
Hirdetés
Hirdetés

A brazil kutatás szerint a nők a szexuális fellángolás és a kielégülés jelentős javulását tapasztalták a plasztikai beavatkozást követően. Az is kiderült ugyanakkor, hogy azoknak a nőknek, akiknek a mellimplantátum beültetése után csíkok jelentek meg a bőrén, semmivel sem javult a nemi életet.

„Úgy vélem, a női mell nagyon fontos része a női testnek abban a tekintetben, hogyan érzi magát a nő a nyilvánosság előtt, hogyan állnak rajta a ruhái, és hogyan érzi magát szexuálisan” – nyilatkozta Dr. David Reath, az Amerikai Plasztikai Sebészek Társasága (ASPS) közoktatási bizottságának elnöke. „Nagyon gyakori, hogy egy nő a műtét után azt állítja, magabiztosabbnak érzi magát, és a külseje jobban illik a belső személyiségéhez.”

A mellimplantátum jót tesz a szexnek

A jobb nemi életről szóló beszámolók hátterében azonban más tényezők is állhatnak, állítja Tomi-Ann Roberts, az Amerikai Pszichológus Társaság a lányok szexualitásával foglalkozó munkacsoportjának tagja. „Amikor nagy erőfeszítést teszünk valamiért, rengeteg pénzt, erőfeszítést és időt fordítunk rá, hajlamosak vagyunk igazolni ezt az erőfeszítést” – állítja Roberts. „A jó érzésünk az erőfeszítés miatt fokozódik, nem maga a szóban forgó dolog miatt.”

Az ASPS San Diegó-i konferenciáján bemutatott kutatás során a brazil szakemberek 45 olyan nőt vizsgáltak, akik mellimplantátum beültetésre készültek. Dr. Paulo Guimaraes és munkatársai kérdőíveket töltettek ki a résztvevőkkel a műtét előtt a nemi vággyal, a szexuális fellángolással és a nemi kielégüléssel kapcsolatban. A kérdőíveket aztán a beavatkozás után kettő, négy és tizennyolc hónappal megismételték.

Harminchat nő, akiken nem alakultak ki bőrcsíkok a műtét után, a nemi életük általános javulásáról számoltak be, ami négy és tizennyolc hónappal a műtét után is kitartott. Az a kilenc nő viszont, akiken a terhességi csíkokhoz hasonló bőrelváltozás jelentkezett a beavatkozás után, nem számolt be a szexuális élet változásáról. Ilyen csíkok egyébkén akkor alakulnak ki, amikor az implantátum sokkal nagyobb, mint a páciens eredeti emlőjének mérete.

Forrás: Medipress

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend