Hirdetés
A létezés öröme - Interjú a 90 éves Fahidi Évával

A létezés öröme - Interjú a 90 éves Fahidi Évával

Mit tudunk kezdeni elődeink súlyos tragédiáival, a feldolgozatlan történelemmel? Az élet mindenek felett – üzeni Fahidi Éva minden mozdulatával, könyveivel, s közben finom eleganciával épít láthatatlan hidat generációk és sorsok között.

Hirdetés
Hirdetés

Megbeszélt időpontra érkezem.  A napfényes budapesti lakásban nagy a nyüzsgés, egy forgatócsoport dolgozik, még öt percre lenne szükségük, a Nemzeti Színház számára készítenek filmet. Jó is, legalább van időm körülnézni, a tárgyak, a bútorok mesélnek Fahidi Éváról, aki itt ül előttem, hallgatóságának megidézi a múltat és összeköti a jelennel. Népes családjából mindenkit megöltek Auschwitzban... Az önmagát holokauszt aktivistának nevező 90 éves, ragyogóan kék szemű nő roppant elfoglalt, szervez, könyvet ír, táncszínházat csinál, összeköt embereket és ügyeket, közben néhány szót vált egyik unokájával. Könnyed derű veszi körül, holott a poklok mélyéből hozza a felszínre fájdalmas emlékeit egy lassacskán csak a tankönyvekből, filmekből ismert korból.

Feltűnt, hogy mindenki tegez téged. Miért?

Két oka is van ennek. Egyrészt nagyon gyenge a vizuális memóriám, ami nagyon kínos volt, amikor fiatal voltam, de mostmár megadtam magam a sorsomnak. A másik ok, hogy szeretném elérni, legyünk egymásnak partnerei, és erre jó megoldás a tegeződés. Ha szeretnek, az nagyon jó, de ne tiszteljenek, a tisztelet általában távolságtartó.

A létezés öröme - Interjú a 90 éves Fahidi Évával

Örömmel tölt el, hogy sokan ismernek és szeretnek?

Igen, hisz sosem akartam egyebet, ilyen voltam kicsinek is a háború előtt. Szeretni akartam én is mindenkit.

A családodból egyedül te tértél haza, szüleidet, testvéredet, rokonaidat, összesen 49 embert gyászoltál.

Mostmár vissza tudok tekinteni erre az időre és elemezni is tudom. 1945 után befeküdtem egy ágyba és két évig tartott, mire képes voltam felkelni, mert az, hogy a szűkebb családomból egyedül én élek, csak akkor derült ki, amikor hazajöttem. Volt egy orvos nagybátyám Érsekújváron, ő gyűjtötte be a roncsként hazatérteket. A pálmát unokatestvérem, Jancsi vitte, aki felnőtt férfi létére 28 kilósan érkezett. Én nagyon kivételes voltam a magam 40 kilójával.

Utólag visszatekintve mi volt az újrakezdésben a legnehezebb?

Az, hogy végül mégis felnőtt támasz nélkül éltem le az életet, nem voltak felnőttek az életemben, akikbe kapaszkodni tudtam. Nem volt egy nagybácsi, egy nagynéni vagy anyám barátnője, akitől bármit meg tudtam volna kérdezni, akitől tanácsot kérhettem volna. Útban voltam magamnak, nem lehetett velem mit kezdeni. S aztán férjhez mentem, a férjem családja nagyon befogadó volt.

Fontos volt, hogy zsidó legyen a férjed?

Nem, ilyesfajta zsidó identitásom sosem volt, és ezt nem is táplálnám a gyerekeimbe vagy az unokáimba. Nekem Auschwitz-Birkenau kellett a zsidó tudatomhoz, merthogy az identitásomban azt megelőzően magyar voltam. De mióta visszajöttem, hangsúlyozom, hogy én zsidó magyar vagyok és fontos nekem az a tudat, hogy azt a zsidót oda kell raknom. Nem akarat kérdése, hogy ki minek születik. Nem privilégium zsidónak lenni. Nekem van egy naiv elképzelésem az emberi méltóságról, amelyben nincs szerepe a vallásnak. Jó ember vagy rossz ember valaki, semmi más nem érdekes.

Láttalak a Tünetegyüttes táncelőadásában, a Sóvirágban, ami az átélt tragédiákról, majd egy teljes életről ad képet szavakkal és a tánccal. A tánc hozzátartozik a hétköznapjaidhoz?

Minden nap táncolok. Más embernek a pocak a világnézete, nekem a tánc. A pocak az elhagyás manifesztálása. Úgy kezdődik, hát egy kicsit pocakos vagyok, na és, nem olyan nagy dolog az, ma egy kicsit többet eszem, de hát mit számít ez.

Nálad ilyen lazaság nem fordulhat elő?

Én nagyon hiú vagyok, libák libája. Családi örökség, anyám is hiú volt. Az embernek legyen egy elképzelése és éljen aszerint. Én például nem akartam elhízni, és eldöntöttem, hogy nem eszem szénhidrátot. Kilencven évesen nem  lehet annyit enni, mint fiatal korban, ezt jól tudom. Pedig nagyon nagyétkű vagyok még most is, de nem eszem annyit, amennyit tudnék. Mert elfogyott a levegő, másrészt nehéz cipelnem saját magamat és azt látom, hogy ha csak annyit eszik az ember mint az előző évben, akkor nem változatlan, biztosan hízik. Kevesebbet kell enni, ez a megoldás.

A létezés öröme - Interjú a 90 éves Fahidi Évával

Magaddal szemben sosem voltál elnéző?

Éppen ellenkezőleg, magammal szemben mindig elnéző voltam, nagyon tudtam magam sajnálni. Most is képes vagyok sajnálni magam, ha úgy érzem, méltánytalan dolgok érnek. És a méltánytalanság akkor is bánt, ha nem személy szerint engem érint. Beszűrődik az ablakon, az ajtón keresztül.

Láthatóan jól működik a filozófiád. A legelfoglaltabb 90 éves vagy, akivel valaha is találkoztam, folyton utazol, szervezel,  Németországba szinte már hazajársz.

Állandóan hívnak, a szövegeim tankönyvben is szerepelnek. De itt, Magyarországon is változnak a dolgok, a Holokauszt 70. évfordulója óta sok fiatalnak keltette fel az érdeklődését. Az emlékezés jó irányba terelte a gondolataikat, tudni akarják mi miért történt.

Nem fárasztó újra és újra elmondani-eltáncolni a történetedet, a történelmünket?

Dehogynem, nagyon fáraszt, de hízelgek magamnak azzal, hogy én el tudok valamit mondani, amit nem biztos, hogy mindenki el tud mondani. A tánccal szintén ezt mondom el. Az én saját unokám képes azt mondani, hogy nem olvasom el a könyvedet Évicske, mert  nagyon szomorú, de eljött és megnézte a Sóvirágot, és mindent megértett. Szerintem ez nem egyedi eset, sok fiatal nem olvas, viszont a tánc megérinti őket. Nagy megelégedéssel tapasztalom, hogy az üzenetem a színpadon keresztül is átjön.

Számodra mi az előadás legfontosabb üzenete?

A színpadon és a nézőtéren megszületik a párbeszéd generációk és századok között. Ki kell derülnie, hogy a partnerem (Cuhorka Emese – A Szerk.) és az én ifjúságom kora nem összehasonlítható, hogy nem volt mindig természetes, hogy békében élünk és ha éhesek vagyunk, kinyitjuk a hűtőszekrényt. És reményeim szerint mindent átitat a létezés öröme.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend