A konyharuhán több a baktérium, mint a vécélehúzón

A konyharuhán több a baktérium, mint a vécélehúzón

A konyhacsap és a törlőkendő, nem pedig a vécélehúzó jelenti a baktériumok melegágyát - derült ki egy brit kutatásból.

A brit Higiénia Tanács vizsgálata kiderítette, hogy a konyhacsap piszkosabb és több káros baktériumot tartalmaz, mint a vécélehúzó, ráadásul a konyhai felületek tisztítására használt ruhán is veszélyes mennyiségű baktérium telepszik meg.

A konyharuhán több a baktérium, mint a vécélehúzón

A tanács kutatása rávilágít arra, hogy míg a konyhai csapok harmadán, addig a vécélehúzók mindössze 15 százalékán találhatóak túl nagy mennyiségben baktériumok. A vizsgált csapok 14 százalékán találtak például az akár halált is okozó E-coli baktériumot, míg a lehúzóknak csak a hat százalékán.

A szakértők szerint a baktériumok az említett helyeken kívül a kisgyerekek etetőszékén, a vágódeszkán, a tévé távirányítóján és a telefonokon telepszenek meg leginkább, de meglepő módon a kutatásból kiderült: a vizsgált otthonok 75 százalékában a vécélehúzók teljesen baktériummentesek voltak.

A tanács elnöke hangsúlyozta: vizsgálatuk eredménye aggasztó, mivel az influenzavírus terjedésének idején különösen ügyelni kell a higiéniára.

Forrás: Inforadio.hu

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek