Hirdetés
A gyógyíthatatlan daganatos betegek négyötöde nem kap szakszerű ellátást

A gyógyíthatatlan daganatos betegek négyötöde nem kap szakszerű ellátást

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint minden negyedik magyar daganatok miatt halt meg tavaly, közülük csak 22 százalék részesült speciális életvégi ellátásban, pedig elvileg minden érintett jogosult lenne erre térítésmentesen.

2016.05.11
Hirdetés
Hirdetés

Muszbek Katalin, a Magyar Hospice Alapítvány orvosigazgatója a közleményben azt írta, az aktív gyógykezelés befejezése után összetett, orvosi és pszichés gondoskodásra lenne szükségük a rákkal küzdő embereknek, amit csak a hospice-palliatív ellátás keretében lehet biztosítani.

Hozzátette, Magyarország az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által ajánlott kapacitás felével sem rendelkezik a gyógyíthatatlan daganatos betegek ellátása terén, miközben az OECD országai közül Magyarországon halnak meg legtöbben a rák miatt.

A WHO ajánlása szerint egymillió lakosra 50 palliatív ágynak kellene jutnia, ez tízmillió lakossal számolva 500 ágyat jelentene. Ehhez képest jelenleg 14 intézményben mindössze 200 ágyon folyik hospice-palliatív ellátás Magyarországon (ebből minden huszadikat a Magyar Hospice Alapítvány tartja fenn). Ez még a szomszédos országokhoz képest is jelentős elmaradást jelent, Szlovákiában 5 millió lakosra 277 hospice ágy jut - olvasható a közleményben.

A gyógyíthatatlan daganatos betegek négyötöde nem kap szakszerű ellátást

Hospice ellátást otthoni ápolás keretében is lehetne igényelni. Ilyenkor az orvos, ápoló vagy akár a pszichológus, gyógytornász is házhoz megy, így a beteg a szerettei körében töltheti élete utolsó szakaszát a kórházi tartózkodás helyett. Az otthoni ápolást a háziorvos rendelheti el 50 napra, ezt két alkalommal meghosszabbíthatja, így összesen 150 nap szakszerű segítséget kaphatna minden daganatos beteg. A valóságban azonban az érintettek nagy része nem részesül hospice ellátásban, és aki mégis bekerül a rendszerbe, arról már csak átlagosan 1-2 hétig gondoskodhatnak speciálisan képzett szakemberek.

Az orvosigazgató szerint ez a hospice ellátással kapcsolatos ismeretek hiányosságára vezethető vissza, ami részben az orvosi tájékoztatás elégtelenségéből fakad, ezért is tart országszerte képzéseket az alapítvány, ebbe évről évre egyre több embert vonnak be. Emellett több mint 600 gyógyíthatatlan daganatos betegnek segítettek 2015-ben.
Hozzátette, az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól kapnak ugyan támogatást, de ez csak a működési költségeik 40 százalékát fedezi, és pályázati forrásaik is folyamatosan szűkülnek. Azért tudnak továbbra is ott lenni a betegek mellett, mert a jótékonysági programjaikon és az adó 1 százalékának felajánlásán keresztül sokan támogatják az alapítványt.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend