A 36. év óriási fordulópont az ember életében

A 36. év óriási fordulópont az ember életében

Úgy tűnik, a tízes és húszas éveinkben, valamint a harmincas éveink nagy részében, elpusztíthatatlannak érezzük magunkat. A harminchatodik születésnapunk alkalmából ez azonban megváltozik, és törődni kezdünk az egészségünkkel – tudjuk meg a Spire Bristol Hospital felméréséből, amely 2000 ember bevonásával készült.

2014.07.31

„Az emberek többsége harminchat éves, amikor rádöbben, hogy halandó. Ekkor kezd el egészségesebben táplálkozni, rendszeres orvosi szűrésekre járni, sportolni, és ekkor kezd el először aggódni a későbbi nyugdíja miatt is. A változás oka általában a külvilág változásaiban keresendő: a megkérdezettek harmada szerint egy ilyen korú ember már legalább egy szerettét elveszítette, de az ismerősök kritikai észrevételei is mély nyomot hagynak bennünk” – állítja Rob Anderson, a Spire Bristol vezetője.

A 36. év óriási fordulópont az ember életében

A szakember azt is elmondta, hogy a harmincas éveink második fele az az időszak, amikor letesszük a cigarettát, és kevesebb alkoholt kezdünk fogyasztani. „Az egészségügyi intézményeknek fel kell ismerniük, hogy ez egy érzékeny kor, amikor az emberek fogékonyabbak a pozitív változásokra. Érdemes tehát az egészségügyi kampányokban ezt a korosztályt is megszólítani” – vélekedik Anderson.

A felmérésből az is kiderült, hogy tízből hat ember szerint az élet túl rövid, ezért minden pillanatot maximálisan ki kell élveznünk: akkor is, ha magas kalóraitartalmú ételekről vagy éppen túl sok alkohol fogyasztásáról van szó.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek