32 ezer nő kap meghívót méhnyakrák-szűrésre

32 ezer nő kap meghívót méhnyakrák-szűrésre

A napokban közel 32 ezer nőnek küld méhnyakrák-szűrésre szóló levelet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ); a névre szóló meghívót azoknak a 25 és 65 év közöttieknek postázzák, akik jogosultak az ingyenes vizsgálatra, és olyan településen élnek, ahol már elérhető a védőnői méhnyakrák-szűrés.

2015.02.12

Az ÁNTSZ MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az Országos Tisztifőorvosi Hivatal 2013-ban indította el azt a programot, amelynek célja, hogy a védőnők bevonásával minél többen vegyenek részt az ingyenes szűrővizsgálaton. A védőnők egy képzést követően önállóan végezhetnek méhnyakszűrést a védőnői tanácsadókban. A program keretében elsősorban olyan védőnők jelentkezését várták, akik 5 ezer főnél kisebb településen dolgoznak, így azok számára is helyben elérhetővé válik a vizsgálat, akiknek korábban ezért távolabb kellett utazniuk.

32 ezer nő kap meghívót méhnyakrák-szűrésre

Februártól újabb 154 védőnő kapcsolódik be a programba, így országosan már 344 védőnőnél érhető el a szolgáltatás - írták.

A kiemelt projekt forrását részben a magyar kormány, részben az Európai Unió biztosítja az Európai Szociális Alapból, ennek révén a védőnői vizsgálat lehetősége mára az ország 534 településén vált elérhetővé, és a következő hónapokban ez a szám még tovább bővül, megközelítve az ezret.

A most vizsgálatra hívott nőknek a lakóhely szerint illetékes területi védőnővel kell időpontot egyeztetni. A beavatkozás fájdalommentes, egyszerű vizsgálat.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek