13 tipp az influenza ellen

13 tipp az influenza ellen

Az influenza olyan fertőző légúti betegség, amelyért az influenzavírusok valamelyike a felelős. Jellemzően nem a leghidegebb, hanem a hűvös, nedves, párás idő kedvez a leginkább a vírusoknak. Az influenza jellemzőit dr. Lengyel Csongor fül-orr-gégész segítségével foglaltuk össze.

Az influenzavírusoknak három csoportja van: az A, a B és a C típus. Az első kettő tehető felelőssé a szinte évente ismétlődő járványokért. Sérülékeny, könnyen elpusztítható vírusokról van szó, amelyek azonban a számukra kedvező időjárási viszonyok közepette akár embertömegek megbetegedését is okozhatják. Mutációik révén ráadásul folyamatosan változnak. Hiába gyárt megfertőződött szervezetünk ellenanyagot az adott vírus ellen, a következő évi járvány idején az ellenanyag-molekulák már nem ismerik fel a megváltozott vírust, és nem nyújtanak védelmet ellene. Így egész életünkben fogékonyak vagyunk a fertőzésre.

Tünetek

Az influenza cseppfertőzéssel terjed: amikor belélegezzük a vírust, az megtámadja a felső légutak sejtjeit. A tünetek többsége egyszerre jelentkezik, általában négy nappal a fertőzés után.  A hatás hirtelen, erős és jellegzetes.

13 tipp az influenza ellen

Tipikus tünetek a fejfájás, a száraz köhögés, a reszketés, az egész testre kiterjedő fájdalom és a magas, akár 40 °C feletti láz. Ahogyan szűnik a láz, a vizes orrfolyás és a torokfájás válik kínzóvá. A beteg extrém fáradtságot, gyengeséget érez, és napokig vagy akár hetekig nem képes visszanyerni az aktivitását. Már a tüneteket megelőző napon és utána egy hétig fertőzheti a környezetét.

Mivel az immunrendszer legyengül, az influenzában szenvedők könnyen egy másodlagos fertőzés, úgynevezett felülfertőzés áldozatai lehetnek. Ez többnyire akkor alakul ki, amikor a beteg állapota már javulni kezd. Ilyenkor újra magas láz, reszketés, a légzéskor jelentkező mellkasi fájdalom és sárgás-zöldes köpet jelenik meg. Az influenza felerősítheti a szív- és tüdőbetegséget, illetve más krónikus szindrómák tüneteit.

Kezelés

Nem érdemes túlságosan siettetni a gyógyulást, hiszen a korábbi aktivitáshoz való erőltetett, idő előtti visszatérés visszaesésre, szövődményekre hajlamosít. Elsősorban ágynyugalom javasolt, tehát ezeket a betegségeket szó szerint ki kell feküdni, és hagyni kell, hogy a szervezet maga küzdje le a kórokozót. Sok pihenéssel és kellő folyadékfogyasztással segíthetjük ezt a folyamatot.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni: mivel az influenzát vírusok okozzák, antibiotikus kezelésre nincs szükség! (Hacsak nem lépnek fel másodlagos, bakteriális fertőzések.)

13 tipp az influenza ellenTüneti kezeléssel enyhíthetjük kellemetlen panaszainkat. Izomfájdalmainkat csökkenthetjük fájdalomcsillapítókkal. A párásító-készülékek könnyítik a légzést, az orrspray pedig cseppfolyósítja az orrváladékot, így könnyebben megszabadulhatunk attól. A forró fürdő is jó szolgálatot tehet: mesterséges lázként megnehezíti a vírusok dolgát. Torkunkat tartsuk folyamatosan melegen egy sállal! Használjunk infralámpát! Jól fog esni a meleg, de amellett az infravörös sugárzás segíti a véráramlást, javítja az ellenállást, s nem utolsósorban pedig folyósítja a váladékot. (Fontos szabály azonban, hogy ne használjuk egyszerre öt percnél tovább!)

Megelőzés

Ha betartunk néhány egyszerű szabályt, sokat tehetünk a nátha és influenza megelőzéséért:

  1. Minden orrfújáshoz használjunk külön papír zsebkendőt, amelyet használat után azonnal dobjunk a szemetesbe. Orrfújás és tüsszentés után mossunk kezet.
  2. Mossunk gyakran kezet, különösen hazaérkezés vagy a munkahelyre való megérkezés után. A kézmosást követően kerüljük az agyonhasznált törülközőket, részesítsük előnyben a papírtörlőt, de leginkább a falra szerelt kézszárítót.
  3. Ne dörzsöljük a szemünket - a kórokozók nemcsak az orron és a szájon, hanem fertőzött kézzel a szemünkhöz nyúlva is bejuthatnak a szervezetünkbe.
  4. Fertőtlenítsük a gyakran használt tárgyakat! Jó, ha tudjuk, hogy a munkahelyünkön is találkozhatunk az influenza kórokozójával, hiszen az ott lehet a számítógép billentyűzetén vagy a kilincsen is. Ha lehet, töröljük át mindennap ezeket a tárgyakat. Ha a munkahelyünkön ebédelünk, a poharunkat, tányérunkat és evőeszközünket mindig mossuk el.
  5. Szellőztessünk minél gyakrabban! A vírus terjedésére annál nagyobb az esély, minél kevésbé van lehetőség a levegő cserélődésére. A valódi friss levegő beengedése a legjobb megoldás, de ahol csak klímaberendezés áll rendelkezésre, ott gondoskodjunk a gép rendszeres tisztításáról és fertőtlenítéséről!
  6. Öltözzünk melegen, rétegesen! Jó tudni, hogy a hőleadás több mint harmada a nyak és a fej bőrén történik!
  7. Kerüljük a tömeget! Ha nem muszáj, ne vegyünk részt tömegrendezvényen. Ha lehetséges, ne a tömegközlekedést válasszuk - ha ez nem megoldható, igyekezzünk kerülni a csúcsforgalmi órákat.
  8. Ha mégsem tudjuk elkerülni a tömeget, viseljünk sebészi maszkot!
  9. Mozogjunk rendszeresen, tartózkodjunk sokat a szabadban!
  10. Fogyasszunk sok zöldséget és gyümölcsöt, igyunk sok folyadékot és aludjunk eleget!
  11. Ha betegnek érezzük magunkat, forduljunk orvoshoz! Telefonon is felvehetjük a kapcsolatot háziorvosunkkal vagy a háziorvosi ügyelettel, és tanácsot kérhetünk, miután tájékoztattuk az orvost a tüneteinkről és egyéb, már meglévő betegségeinkről vagy állapotunkról.
  12. Betegen maradjunk otthon, amíg a láz és az egyéb tünetek elmúlnak (kivéve, ha később mégis súlyosbodik az állapotunk). Ne menjünk dolgozni vagy iskolába, és betegségünk ideje alatt kerüljük a szoros személyes kapcsolatokat!
  13. Ne kezdjünk magunktól öngyógyításba, ha gyógyszeres kezelésre van szükségünk! Döntsön a kezelőorvosunk a vírusellenes gyógyszerek használatáról.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek