10 dolog, ami hiányozni fog, ha felnő a gyereked

10 dolog, ami hiányozni fog, ha felnő a gyereked

Szülőként hajlamosak vagyunk elfelejteni, micsoda pillanatokat kapunk gyermekeinktől. A hétköznapok feladatai, a sok kötelező teendő felőröl minket, és már nem tudunk örülni, és csak akkor vesszük észre, mit vesztettünk, mikor már kirepültek.

Mikor egészen kicsik voltak a lányaim, az agyamra mentek az idősebbek megjegyzései: „Jaj, hogy fogod hiányolni ezeket az éveket, ha már felnőttek!” Őszintén, annyira fáradt voltam a 24 órás szolgálattól, a szoptatástól, etetéstől, altatástól, hogy csak aludni szerettem volna. Most, hogy már nagyobbak, még mindig nehezen tudom elképzelni, hogy hiányolni fogom a pillanatokat, amikor összevesznek például azon, ki menjen be először a kádba. Pedig biztosan így lesz, ezért igyekszem értékelni minden apróságot, belevésni az agyamba, hogy majd ha öreg leszek, és nem hisztizik senki mellettem, majd tudjak mire emlékezni.

10 dolog, ami hiányozni fog, ha felnő a gyereked

A YummyMummyClub.ca munkatársai szintén végiggondolták, mi az, ami hiányzik nekik most, hogy már felnőttek a tipegőik. Emlékeztetünk téged is, csak gondolj erre, mikor legközelebb elfogy a türelmed, és a szobájába zavarnád a kölyköket.

 

1. Az az ölelés hiányzik, amikor nekifutásból zuhant az ölembe, elengedte magát, és csak lógott a karomban.

 

2. Nagyon bírtam, hogy mindenre képesek voltak rácsodálkozni. Minden új volt és izgalmas a szemükben.

 

3. A reggelek hiányoznak, amikor kócos hajjal, álmos szemekkel mellém bújtak az ágyban. Aztán egy pillanat alatt felébredtek, és minden egyes napot jókedvvel és optimistán indítottak. Egy olyan reggelre sem emlékszem, amikor morogtak volna.

 

4. A kicsi lábacskák hiányoznak, amiknek nem volt szaga.

 

5. A cuki kiejtés hiányzik, ami annyira jellemző a kicsikre, amikor beszélni tanulnak.

 

6. Az esti olvasások hiányoznak, amikor összebújva ismertük meg a következő mondókát, történetet. Egyedül nem olvasok ilyet, pedig nagyon szeretem őket!

 

7. Az a pillanat hiányzik, amikor beértem érte az oviba. Minden nap úgy örült nekem, mintha két hete nem látott volna.

 

8. A boltban mindig előreszaladtak, és a WC-papíroknál vártak meg, hogy ne fázzanak a hűtőpultnál. Az hiányzik, hogy senki nem vár a WC-papíroknál.

 

9. A hároméves popsija, az hiányzik.

 

10. Amikor áthúztam az ágyat, körbe-körbe rohangáltak, mintha egy óriási réten lennének. Akkor nagyon bosszantott, mert kétszer annyi ideig tartott, de ma már nagyon hiányzik.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek