"Mintha üvegbe lennék zárva, belül ordított a lelkem"

"Mintha üvegbe lennék zárva, belül ordított a lelkem"

Magyarország depressziós nemzet, egy kutatás szerint ma minden ötödik ember depressziós. Ugyanakkor szárnyra kaptak olyan vélemények is, miszerint a pszichiátria nem nyújt segítséget a depressziósoknak, és nagyon sokszor félrediagnosztizálja őket, valamint – teljesen szükségtelenül – gyógyszerekkel tömi. Gyógyszerekkel, melyeknek életveszélyes mellékhatásaik vannak...6 évig voltam gyógyszerfüggő. Majdnem belehaltam.6 évig voltam gyógyszerfüggő. Majdnem belehaltam.

6 évig voltam gyógyszerfüggő. Majdnem belehaltam. Másfél éve inspirálom depressziós, vagy egyszerűen csak megfáradt sorstársaimat blogommal.

Kérdőíves felmérésemet 208 ember töltötte ki. Olyanok, akik saját meglátásuk (orvosi diagnózis) alapján depressziósak, vagy már megérintette őket a depresszió szele...

A kérdőív alapján látható, hogy a hölgyeket jobban érinti (érdekli?) a téma, mert 94 %-ban ők vettek részt a felmérésben. A kitöltők az 51-60 év közötti korosztályból kerültek ki a legnagyobb arányban, 34 %-ban.

Kérdeztem, mióta szenvednek depresszióban, és erre 78 fő, a felmérésben résztvevők 37,5 %-a felelte azt, hogy több, mint 10 éve. 11,54 %-uk (24 fő) 4-5 éve, és legkisebb arányban azok képviseltették magukat, akik 1 éve (3,37 %).

142 fő nyilatkozta azt, hogy már igénybe vett élete során pszichiáteri segítséget, ez a kitöltők 68,27 %-a.
58-an találták hatékonynak a pszichiáteri segítséget, ami azt jelenti, hogy 40,85 %-a azoknak, akik valaha is orvoshoz fordultak a problémáikkal. 52,11 %-a (74 fő) egyáltalán nem találta hatékonynak, 10 fő (7,04 %) pedig nem nyilatkozott a kérdésről.

Ezután a gyógyszereket vettem górcső alá. Kíváncsi voltam, vajon szednek-e rendszeresen nyugtatót, antidepresszánst a felmérésben résztvevők.

104-en nyilatkoztak úgy, hogy rendszeresen szednek gyógyszert, ami a kérdőívet kitöltőknek pont a fele (és a pszichiáterhez fordulóknak a 73,24 %-a). Hébe-hóba nyúlnak a gyógyszeresdoboz után 51-en, vagyis a kérdőívet kitöltők 24,5 %-a, a pszichiáteri segítséget igénybe vevők 35,92 %-a.

A felmérésből egyértelműen kiderül, hogy több fő szed gyógyszert (155), mint ahányan jelölték, hogy vettek már életükben igénybe pszichiáteri segítséget. Arra a kérdésre, hogy hatékonynak érzik-e a gyógyszereket, 88 fő válaszolt igennel (vagyis az összes gyógyszerszedőnek az 56,77 %-a), 48 nemmel (30,97 %), 19-en nem tudták megítélni (12,26 %).

Mellékhatásokról ne kérdezze orvosát...

A kérdőív kitöltői ilyenekről számoltak be: úgy éreztem magam, mintha üvegbe lennék zárva, belül ordított a lelkem; tükörbe nézve nem ismertem már fel magam; álmos, kedvetlen, érdektelen voltam; szédülés, fáradtság; aluszékonyság, alvászavar; állandó fejfájás; meghíztam; teljesen letompít, elvesztettem az identitásomat, úgy érzem, egy „zombi” lény maradtam; rémálmaim voltak, pánikrohamok gyötörtek; nem volt logikus a gondolkodásom; hamarabb sírok; lábszár ödéma; öngyilkossági gondolatok; felpörgök, nem tudok aludni; a legnehezebben viselhető a szex nemkívánása; egész nap fáj tőle a gyomrom, félek emberek közé menni; gyors pulzust, magas vérnyomást, és hőhullámokat okozott; a legelsőtől olyan durva hányingerem volt, hogy az ételfotók látványát sem bírtam, nemhogy az ételekét; kézremegés, ingerlékenység, türelmetlenség; minden mindegy állapot; már csak árnyéka vagyok egykori önmagamnak, nem tudok okosan, határozottan dönteni, néha magamra sem ismerek; inkontinencia, vesefájás; bőrkiütés, hajhullás, állandó hasmenés, fogyás; nem tudok koncentrálni; elkezdtem egy fajtát 2x1 adagolásban, másnap reggel eszméletvesztésem volt, elvitt a mentő; dettó, mint a depresszió tünetei; mellváladékozás, menzesz elmaradása; dührohamok; mánia; kényszermozgások; artikulációs nehézségek; egyensúlyzavar.

Segíts magadon...

Arra a kérdésre, hogy a pszichiáteren kívül milyen segítséget vettek még igénybe, és mi az, amivel önmagukat húzták (húzzák) ki a gödörből, a legváltozatosabb válaszok születtek. Segítséget jelent a pszichológus; mentálhigiénés tanácsadó; katolikus pap; pszichológiai, önfejlesztő könyvek, cikkek, fórumok olvasása, motivációs videók nézése; a lakásból való kimozdulás, mozgás, séta, kerékpározás, torna, úszás;  barátokkal beszélgetés; vitaminpótlás; gyógyteák fogyasztása; masszázs, relaxáció, meditáció; éneklés, zenehallgatás; jóga; reiki; természetgyógyászat, kineziológia, agykontroll, ezoterikus módszerek; kreatív tevékenységek: rajz, gyöngyfűzés, kerámia, főzés, blogolás, varrás, tánc, hímzés; vallás, imádkozás; hitrendszerek lebontása, élethelyzetek átértékelése; elhatároztam, hogy nem akarok mindenkinek megfelelni; segítek másoknak és a visszajelzések miatt jobb a kedvem; sok-sok séta a kutyusommal; illóolajok, füstölőzés, ökölmudra, alvás, gondolat-elterelés (belemerülni egy tevékenységbe); rendszeres napi időbeosztás, napirend; kisírom magam; kertészkedek; humoros filmek nézése, viccek olvasása, nevetés a saját hülyeségeimen; pozitív emberek keresése; telefon, számítógép, tévé kikapcsolása; színház, hangverseny; már tudom, hogy nem halok bele és ez erőt ad; meglepem magam valami aprósággal.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek