Hirdetés
Gyógyulásom története: "Búcsúleveleket gyártottam"

Gyógyulásom története: "Búcsúleveleket gyártottam"

Mindenki érintett. Nincs olyan ember, akinek családjában, ismerősei körében nem vetette volna meg a lábát a rák. Azonban, hogy valójában mit jelent ez a betegség, milyen vele szembesülni, azt csak azok tudják, akik már túl vannak egy küzdelmen. Ezért gondoltuk, hogy új sorozatot indítunk Gyógyulásom története címmel, amiben ezek az emberek szólalnak meg. Történeteikből nem csak a rákról, de magáról az életről is sokat tanulhatunk.

Hirdetés
Hirdetés

Egy régi történettel indítunk, amit majd 10 évvel ezelőtt a Patika Tükör egyik olvasója küldött be a szerkesztőségbe. Jövő csütörtökön friss történettel jövünk!

Hegedűs Józsefné története következik:

"Ragyogóan sütött a nap, de csípős tavaszi szél fújt, amikor leszálltam a buszról. Fázósan húztam össze magamon a kabátot, s arra gondoltam, mégis jobb lett volna otthon maradni. Az unokáim, a húsvéti készülődés járt az eszemben még akkor is, amikor beléptem a kórház kapuján. Ideges voltam, mert először jártam mammográfiai vizsgálaton, s egyébként is izgul az ember, ha orvoshoz kell mennie.

A váróban nyüzsögtek az asszonyok. Végre rám került a sor. A feszültségem egyre jobban nőtt, mintha éreztem volna, hogy valami gond van. A vizsgálat után kint kellett várakozni: egyszercsak szóltak, menjek vissza. Az aszszisztensnő megmutatta a felvételeket, s közölte velem, hogy mindkét mellemben csomót találtak. Forgott velem a rendelő, alig tudtam felfogni, hogy néhány nap múlva vissza kell mennem ultrahangos vizsgálatra, szövettanra. Szédültem, mikor az utcára léptem, már nem érdekelt a szél sem, patakokban folytak a könnyeim. A buszon sok volt az ismerős, innen is, onnan is szóltak, gépiesen válaszolgattam, de hogy miről beszélgettünk, nem tudom visszaidézni. Az arcomra mosolyt erőltetve léptem be az ajtón, s csak befelé zokogtam, amikor átölelt a kisunokám. Nem szabad sírni, nem szabad összeroppanni, készülni kell a húsvétra, sütni, főzni - hajtogattam magamban, és nem szóltam senkinek. A templomban eredtek el a könnyeim ismét, s arra kértem a jóistent, hogy történjen velem csoda.

Csodák azonban nincsenek, az ünnep utáni vizsgálatok is a szomorú tényt igazolták. Orvostól orvosig rohantam, de mindenki azt mondta, műteni kell. A bal mellemet el kell távolítani, a jobból csak a csomót kell kivenni, mert szerencsére az még kézzel nem kitapintható, kicsi. Sírtam, alkudoztam a sebészorvosommal, hadd várjam meg a tanév végét, rengeteg a dolgom az osztályommal, a családommal, a beteg szüleimmel.

- Nincs mire várni, azonnal műteni kell! - hangzott a válasz.

Búcsúleveleket gyártottam, elköszöntem az osztályomtól, munkatársaimtól, a családomtól. A férjem tartotta bennem a lelket, vigasztalt, s egyre csak azt hajtogatta, hogy meg fogok gyógyulni.

 Gyógyulásom története:
A kép illusztráció


Anyák napján vonultam be a kórházba, s másnap már műtöttek is.

Amikor magamhoz tértem, a férjem ült az ágyam szélén és egy rajzlap volt a kezében. Dóri, a kisunokám küldte, a rajz egy mosolygó szívet ábrázolt, s mellette egy mondat: "Gyógyulj meg, mama!" Ákoska autót rajzolt, amivel világkörüli útra visz majd, ha nagy lesz - ezek után, hogy is gondolhattam arra, hogy meghalok?

S nap mint nap jöttek a levelek! Az osztályom tanulóitól, tanítványaimtól, a régi és jelenlegi diákoktól. Hogy vagyok, mikor jövök haza, nagyon várnak - olvastam könnyes szemmel a kórház parkjában üldögélve. Lágy májusi szellő fújdogált, kellemes meleg volt, csicseregtek a madarak, mintha minden azt sugallta volna, hogy muszáj, le kell győzni a rákot, élni kell! De hogyan? Milyen nő maradtam én, mit fog szólni a férjem, milyen lesz az életünk ezután? Sok-sok aggasztó kérdés, amelyre a válasz szívet melengető volt.

- Nekem te vagy a legszebb így is, semmi sem számít, csak gyógyulj meg!

Ennyi bizalommal nem szabad visszaélni, hajtogattam magamban, s nagyon igyekeztem. A két műtét miatt majdnem az egész májust a kórházban töltöttem, de egyszer elérkezett a nap, s mehettem haza.

A kislányom finom ebéddel várt, ültünk az asztalnál, beszélgettünk, s egyszercsak megszólalt a csengő. Kinyitottam az ajtót: huszonhat kis tanítványom rohant felém, elborítottak virággal, simogattak.

Huszonhat mosolygó szív, s én éreztem, meggyógyultam!"

Tudjon meg többet a daganatos betegségekről! Olvassa el korábbi cikkeinket!

Ön is megküzdött már a rákkal? Elmesélné történetét? Írjon nekünk az online(at)egeszsegtukor(dot)hu e-mail címre!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend