Apa, te melyik lennél, ha választhatnál? Pókica néni vagy Sziszegő úr? Természetesen egyik sem, de mégsem okozhatok csalódást a fiamnak. Remegő ujjperceim úgy táncolnak, mint a csörgő kígyó, ahogy rábökök egy tucat méter hosszú, leopárdmintás óriás gilisztára, ami egy fa tetején henyél, és éppen ásít. Guszti szerint remek választás, mert állítólag ő sajátságos humorával gyűri le áldozatait. Ez már döfi! Legalább ebben hasonlítunk.

Tovább tanulmányozom a soklábú, sokszemű fenevadakat és a kúszómászó izéket, melyek sajnos Guszti legjobb barátai. Miért nem sportkocsik, vagy düledező várak? Pedig annyi szenvedély létezik.

Guszti gusztusa magáért beszél. A könyvet lapozva azon gondolkozom, hogy átgázolok a tömegen és belevetem magam a zajos tó hínárcsomóiba. Inkább, mint, hogy bukfencet vessen a gyomrom. Micsoda szégyen lenne. Mellettünk a szerelmes pár éppen homokszíveket épít. Szegénykék sokkot kapnának a fülből fülbe mászó bókok mellé. Ezért elhatározom, hogy megemberelem magam, és tovább tanulmányozom a soklábú, sokszemű fenevadakat és a kúszómászó izéket, melyek sajnos Guszti legjobb barátai. Miért nem sportkocsik, vagy düledező várak? Pedig annyi szenvedély létezik.

fotó: Mark Mathosian

Guszti éppen a nyolclábúság előnyeit ecseteli, amikor éles sikoly szakítja szét a nyugalmas partszakaszt. Apa, apa, rohanjunk! Biztosan egy tengeri szörny. Gondolom, annál szörnyebb már úgysem lehet, mint amit az elmúlt órában láttam, ezért engedek az apró kéz szorításának, és elvontatom magam a tetthely közelébe. A sikoly gazdája a víz felé kalimpál és rémült hangon csak annyit mond: Ez a bestia szinte nekem esett! A tömeg egy fejként fordult a bestia felé, ami a kavicságyáson fekszik, és éppen szomját oltja a megriadt vízzel. Egy szemüveges bácsika közelebb merészkedik hozzá, majd három ránccal homlokán őszinte megállapítást tesz. Vipera tanyázik a köveken és valószínűleg csak azért iszik, hogy elegendő mérge legyen. De kérem, őrizzék meg nyugalmukat és élvezzék a napot! Természetesen a köznyugalom azonnal papucsba ugrik. Gusztival csodálkozva nézem, ahogy szatyorba ráncigálják egymást az emberek, és fejvesztve menekülnek a kijárat felé. Úgy látszik, ők nem látják azt, amit én! Valamit tennem kell.

Álljanak meg emberek! Szakértő vagyok, és ha menekülni próbálnak, azzal még jobban felbőszítik! Guszti nagy szemekkel néz rám, és úgy kihúzza magát, hogy tanítani lehetne. A tömeg egy lábként áll meg, és nézi, ahogy az uzsonnás dobozból kiszórom a kenyérmorzsákat, majd elindulok lábujjhegyen a bestia felé. Hirtelen megállok, és még egyszer visszanézek. Gusztikám, te most itt maradsz! A bólintásból látom, hogy megértette, ezért folytatom a küldetést. A bestia mozdulatlan, ahogy centiről centire közeledem hozzá. Úgy csinálom, hogy mindenki lássa, ezért picit oldalra fordulok, hogy az akció teljes legyen. Már csak fél méter és nyakon csípem a gonosztevőt. Úgy ahogy a filmekben láttam, leeresztem a vállakat, és mint egy igazi revolverhős villámgyorsan cselekszem.

A bestia megvan, most már biztonságban. A doboz fedelét duplán rácsattintom, majd lassan elindulok a szájtátott tömeg felé. Most már szabadon strandolhatnak! Alig bírom megállni, hogy ne nevessem el magam, de szakértőhöz méltóan kell viselkednem, ezért nem teszem.

Komoly arckifejezéssel eljutok a kijáratig, majd egy halom hálával a hátamon kilépek a forgó ajtón. Guszti türelmesen követ, és ami csak ritkán fordul elő, szót sem szól. Amikor távolabb érünk, és a fák is teljesen eltakarnak, megkérem Gusztit, hogy hunyja be szemeit. Megteszi. Én lassan felpattintom a dobozt, és a torkomat köszörülöm. Guszti meglátja a félelmetes bestiát, és a szemeit dörzsöli, hogy valóban azt látja, ami lát. Óriási nevetés tör ki belőle. Apa, te valóban sajátságos humoroddal gyűröd le az áldozataid!

Ma ezzel a tudattal, és az óriási gumicukorral a szánkban indulunk haza. Bárcsak ne lenne vízízű a félelmetes álvipera!