Zenélő képek ezek – Jakobi Annától

Jakobi Anna festménye: Nyomok az idő havában

Jakobi Anna festménye: Nyomok az idő havában

Kinyíló kapuk, virágzó virágok, ölelő oltárok: magyar motívumok, magyarkodás nélkül

Jakobi Anna a vérét és a szívét keveri a festékhez

Teadélutánra, beszélgetésre hívták a közgyűjtemény pártoló tagjait a Tatabányai Múzeumba. A rendezvény mindig egy adott kiállítás zárásához kötődik: ezúttal Jakobi Anna festőművész Nyomok az idő havában című tárlatának finisszázsára gyűltek össze a vendégek.

„Annának nincs párja, olyan egyéni a stílusa, hogy senkihez sem hasonlítható. Csúcson van az ő létjogosultsága a művészetben, fantasztikus magasságokba emelkedett!” – lelkesedett Bánfi József képzőművész. „Kinyíló kapuk, virágzó virágok, a szárnyas oltár körbeölel bennünket.” – ez a gondolat már Tóth Enikő kurátortól, művészettörténésztől hangzott el, aki múzeumi teadélutánra várta a közgyűjtemény és Jakobi Anna barátait. Legutóbb a művésznő 60. születésnapján adott otthont ugyanez az épület a művész kiállításának Szegény szürke madár dallal címet viselve, most a Nyomok az idő havában mottójú tárlat finom és mégis erős és szenvedélyes világa ragadja el a látogatót. A múzeumi teadélutánon Anna mesél.
0481_t8478

Csendben idézi fel a közeli hónapokat, mikor egyszerre vesztett el anyát, anyóst és férjet. És csendben várta, hogy enyhüljön a fájdalom, hogy egy év múlva újra tudjon festeni. „Nem csak festek, zongorázom is, meg zenét szerzek, verset írok hobbiból. Akiben benne van a kényszer, az kifejezi magát. Ez nekem egy szükséglet. Elengedtem a halottaimat, és elkezdtem újra színeket keverni.” – emlékezik Anna. A Tatabányán élő alkotó fő témája a magyarság, mitikus hangvételű képei tiszta jelképekből építkeznek, a nemzeti gondolat finoman jelenik meg bennük. Magyar motívumok, mégis mentesek a magyarkodástól. Bánfi József, a pályatárs szerint Jakobi Anna a vérét és a szívét keveri a festékhez, így adva önmagát. „Fegyelmezett, őszinte vallomások.” – nyilatkozott a képekről a szintén tatabányai képzőművész Rochlitz György. És Anna mesél. Sikerekről, szeretetről, emberségről. Az idős asszonyról, akinek Jakobi képe a Népházban olyan volt, mint egy oltár. „Fáj a lábam, a templom messze van, itt szoktam imádkozni. Ezt mondta a néni, aki minden nap eljött az egyik képemhez. Egy német úr a Gellért Szállóban pedig az örömlányt is visszaküldte, annyira beleszeretett egy festményembe, hogy inkább arra költötte a pénzét.” – fogalmaz huncut mosollyal Anna. A hallgatóság a teadélután végén megnézheti a képek másik rétegét is, a másodlagos üzenetet, mely csak UV fényben látható. Ilyenkor egyszerre, egy vásznon készül a két kép, s a kék világításban feltárul a titok, a másik dimenzió, még valami plusz, ami tovább gondolkodtat. Ami Anna lelkébe engedi a látogatót. Egyikük így búcsúzik a délután végén: „Zenélő képek ezek Anna, melyek engem megnyugtatnak. A színek, a formák harmóniája. Köszönöm, hogy vagy, köszönöm a művészetedet!”

 

2 hozzászólás a(z) “Zenélő képek ezek – Jakobi Annától” bejegyzéshez

  1. Török Zsuzsa írásait szeretem, mert jó velősek, igazak, mindig a lényegre helyezi a hangsúlyt. A Jakobi Anna kiállítást összegző tea délutánján ott voltam. Köszönöm az összegzést, elolvasva újra úgy éreztem mint ha ott lennék! 🙂 Anna képei filozofikusak, sokat mondóak, gondolkodásra késztetnek. Nagy terekben egy-egy kép nagyon jól mutatna. A város büszke lehet,hogy van egy különleges talentummal megáldott festőművésze!
    Zsuzsa írjál sokat, hiszen sok szép és jó dolog történik, akkor is, ha a hatalom képviselői nincsenek jelen!

  2. Drága Zsuzsa, ismét gondoltál rám és eljöttél a teadélutánomra is. Az írásod külön meglepetés. KÖSZÖNÖM. Szeretettel ölellek: Anna

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.