Tánc, móka, kacagás

Fehér Cica

Hogy vagytok kedves-jó olvasóim, hogy kezdődött az évetek? Én szerencsésen átvészeltem a nagy tűzijátékos ünnepet, és ahogy azt már egy ideje csináljuk, közösen a lányokkal.

A nagy dirr-durros éjszakára Henriettnél gyűltünk össze, és mivel újabban már egyikünket sem riasztja meg annyira a nagy hangzavar meg az éjszakai fényesség (nem tagadom, kezdetben ugyancsak szorosan összebújtunk, amikor tetőfokára hágott az utcai hangulat), mi is csaptunk egy kis bulit.

A gyülekezőt Mici Milkeryjébe szerveztük, ide futott be mindenki – beleértve Szidit és Henriettet is, és megérkezett még Pongrác is két haverjával, Marcival meg Kolbásszal. A Kolbász becenevű beszervezett még két jómadarat, egy bizonyos Gonzót meg egy Vegaszt, akik azonban késlekedtek, így lassacskán átszivárogtunk Henriettékhez, és útközben még vagy három asszonypajtás csatlakozott a menethez, miután megtudták, hogy házi mulatságot szervezünk. Feltétlenül jobb programnak ígérkezett, mint kint fagyoskodni a mínuszokban, hogy aztán eltalálja szegényeket valami robbanóanyag. Henriett hazáig épp efféle rémtörténetekkel szórakoztatott bennünket, például, hogy a szomszédja unokahúgát egyszer egy ilyen színpompás gránát a levegőbe repítette, és ugyan szerencsésen túlélte, de szőre nem sok maradt, és mire visszahullott a földre, már mindenütt piros- meg zöldcsillagos volt. Pongrácék voltak annyira neveletlenek, hogy a hasukat fogták a nevetéstől, de olyan hangosan röhögtek, hogy a kutyák is ugatni kezdtek mindenütt. Pongrác szerintem csak megjátszotta magát, mert Henriett már jó ideje fittyet hány az udvarlására, ez a megveszekedett kan meg egyre elszántabb. A két barátjával együtt erősen be voltak csiccsentve, úgy tűnt, semmi szükségük sincs már a bóléra, amit Mici saját kezűleg csinált, és egy vájdlingban cipelt át Henrietthez. Erről eszembe jutott Szergej, és hogy milyen kár, hogy nincs itt, de hát épp ő tehet róla, hogy nem hívhatom barátok közé, ha egyszer nem tud tisztességesen viselkedni.

Be kellett hát érnem Pongrácék fiútársaságával, de az ő jólneveltségükről sem voltam igazán meggyőződve.

(Micinél akkor húzta ki végleg a gyufát, amikor egyszer a barátnőm valami rikottás izét kotyvasztott nálam, nekem meg Szidinek, azt is pont ebben a vájdlingban. Szergej épp ott tanyázott, és mivel hidegnek találta lent a helyiséget, feltelepedett hortyogni valami polcra. Mikor már olyan mélyen aludt, hogy a tagjai szanaszét hevertek, egyszer csak lebucskázott odafentről, egyenesen a rikottás edény szélére, ami függőlegesbe rúgta magát, és a hegynyi massza szó szerint beborította Micit. Két órát nyalogattuk szegényt Szidivel, mire úgy-ahogy lepucoltuk, de még másnap is ragacsos volt.)

Be kellett hát érnem Pongrácék fiútársaságával, de az ő jólneveltségükről sem voltam igazán meggyőződve. Henriett igencsak kényelmes szobát biztosított a számunkra, a földön subaszőnyeg, a heverőkön zseníliatakaró, a spájz feltöltve, egyszóval minden kényelem biztosítva volt. Mint mondta, a háziak elmentek három napra valami vidéki szállodába – annyit kért csak, hogy vigyázzunk a berendezésre. A Kolbász nevezetű meg Marci rögtön rávetették magukat a régi lemezjátszóra, de legalább jó hangulatot csináltak. Ahogy megszólalt a zene, Mici elkapott, hogy megtanít rumbázni (hogy ez honnan tud ilyeneket…?), Henriett meg vállalt egy kis rongylábat Pongráccal, aki ettől szemlátomást a mennyekben érezte magát. Az asszonypajtik jól elvoltak a többi fiúval, pláne, amikor beállított a korábban felkonferált Gonzó és Vegasz, akik aztán a hangjukat is jól kieresztették, pedig Henriett elég aggodalmasan csitította őket, hogy a szomszédba azért ne hallatszódjunk át. Rögtönzött DJ-ink pompás talpalávalókkal szórakoztattak minket, engem Marci jól meg is forgatott, erre:

http://www.youtube.com/watch?v=BnB5f_z4Epo

Már közeledett az éjfél, amikor Szidike kitipegett a szoba közepére, és szépen, tagoltan bejelentette, hogy tavalyi repertoárjukból előadná nekünk a Psalmus Miaust, és olyan furcsán állt mind a két szeme.

– Szidi becsípett – súgta oda nekem féloldalasan Mici –, de jól áll neki. Hallgassuk meg, úgyis olyan visszahúzódó mindig.

Szidike épp, hogy megnyekkent, a férfikar máris csatlakozott hozzá, és párhuzamosan fújták az „Oly széép a nyaááár, víg daallal vaáááááár” kezdetű nótát, ami számomra egészen érdekesen simult bele a Psalmusba, de lehet, hogy én is csak sok bólét ittam, mert csak ekkor észleltem, hogy a talpacskámmal Marci fülét vakargatom.

Odakint harangozni kezdtek, amikor Henriett megkocogtatott egy poharat, majd kivezényelt minket a tetőteraszra, ahová szépen libasorban kivonultunk, kerestünk magunknak egy-egy csillagot, kívántunk hármat, aztán megint hármat, aztán mind megöleltük egymást és hatalmas örömujjongás közepette BOLDOG ÚJ ÉVET kívántunk mindenkinek körbe-körbe. Nektek is kívánom ugyanezt, kedveseim, és azt is, hogy legyünk együtt egész évben, és vigyázzatok magatokra! Búék-búék-búék!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.