Nem szeretem, ahogy összekaristolják az eget. Persze lehet, hogy az én gondolataim ülnek konzervben, de mégiscsak szebb, ha látom a napot. Ezek pedig eltakarják. Álmosan nézem a házat, ami egy óriási Dobos tortára emlékeztet. Egy emelet barna. Egy emelet fehér. Ez megy húszig. Vajon az itt élő emberek csíkosan barnulnak le?
A lépcsőkhöz most semmi kedvem, akárhogy is húzza Guszti a karom. Így is elég volt megtudni felfelé, hogy a lépcsőház egy igazi kiképzőtábor. Főleg, ha egy izgága csomag ül a nyakamban, ami biztatásképpen a füleimet használja kormánynak és az orromat dudának, előzésnél. A le-utat most én vezénylem, és nincs apelláta. Apa, mi jelent az, hogy aleppáta? A kérdést meg sem válaszolom, amikor nyílik a liftajtó, és szívélyes üdvözlettel ránk köszön. Guszti nem adja fel. Apa, kicsoda az, aki aleppáta? Már majdnem elmondom a szőrös definíciót, amikor észhez kapok, és kitalálom a kényelmesebb valóságot. Ő az az ember, aki a lefelé vezető lépcsőket védelmezi. És mivel most nem védi, ezért a lépcsőket valaki elrabolta! Guszti birkózik a magyarázattal, én pedig a lelkiismerettel, hogy ismét „zénósan” oldottam meg a fejtörőt. Irány a földszint!
Az emeletek szépen csorognak el mellettünk, miközben megtervezem, hogy mit csinálok majd délután, majd holnap és holnapután, végezetül az egész hátralévő életben. Már éppen ott tartok, hogy ülök a karosszékben, és szürcsölöm a nyugdíjas évek nyugalmát, mikor nyílik az ajtó, és betódul a liftbe egy tucat ember. Éppen matematikáznak. Úgy számolják, hogy az Irénnel együtt pont súlyhatár alatt maradnak, és ennek Irén is nagyon örül. Én már kevésbé. Az emeletek szépen zötyögnek tovább, és hallgatjuk Gusztival, ahogy a hús ára lement, a tejfölé pedig fel. Már csak egy emelet és jöhet a búcsúzkodás fináléja. Az élet azonban úgy dönt, hogy előtte még valaminek történnie kell. A lift hirtelen megáll.
Különféle teóriák indulnak el, hogy biztosan a terroristák műve ez. Más beismerő vallomást tesz, hogy nem fizette még be a villanyszámlát.
Egy pillanatra minden száj eldugul, de sajnos a dugó nem túl kitartó, ezért a pánik hangot kap. Különféle teóriák indulnak el, hogy biztosan a terroristák műve ez. Más beismerő vallomást tesz, hogy nem fizette még be a villanyszámlát, és most így próbálnak rajta bosszút állni. Az Irén pedig bűntudatot érez, hogy letagadott néhány apró kilócskát, ezért ő az igazi liftgyilkos! Próbálkozom helyreállítani a békét, és ha Guszti nem teszi azt amit, akkor talán nem is sikerülne. Apa! Lehet, hogy az aleppáta állította meg? Erre mindenki felkapja a fejét, és egyetértésben kérdezik, hogy ki a fene az az aleppáta?
Megnyugtatom a nézőközönséget, hogy ő az, aki megment minket, és már tárcsázom is a piros számot. A vonal túlsó végén apró sutyorgás, nyájas érdeklődés. Gyorsan ecsetelem a helyzetet, hogy a lift megállt, és nem hajlandó mozdulni. Erre a vonal túlsó végén arra kíváncsiak, hogy mégis mitől dugult el a wc, és már sorolja is a jobbnál jobb dugulás elleni szereket. A szurkolótábor mögöttem egyszerre sistereg fel, dühös lármát dobva felém, minek hála a vonal megszakad, vagyis oda a megmentő.
