Paradox módon talán mégis könnyebb így érzékelni a verset, hogy a ráció nem akadályoz. Lehet ízlelgetni, s közben megfejteni a talányt: mit is akar nekünk olyannyira elmondani a költő, hogy szembeszáll saját fizikai tehetetlenségével is. És milyen ügyes, hogy mégis titokban tart mindent, ami nem tartozik a versre, ami már nem része – szintén ő fogalmaz így – „közösségi közléskényszerének”.

Hiszen kikutathatnánk, hogy a háború előtt-alatt miféle kapcsolatai voltak, melyek alkalmat teremthettek erre az In flagrantira, de minek? Kétszeresen is nincs okunk erre: egyrészt, mert egy mű igazsága, érvényessége nem függ feltétlenül a születésében szerepet játszó közvetlen élménytől, másrészt, mert Vas a 14 sorhoz egy 10 oldalas „mentséget” illesztett függelékként, és szerintem ebből minden fontos megtudható. Hogy a történetben szereplő Ancá és Teverín kik voltak, akár ki is derülhet, kit izgat ma már. Vas így ír erről: „Akkor már Ancá nem lesz ott Amerikában, hogy zokon vegye. És én sem leszek itt, hogy elszégyelljem magam”.

A költő kényszert érzett, hogy elmondja nekünk a harminc év előtti sikamlós történetet, de ennek megannyi akadálya volt: a még élő szereplők érzékenysége, az irodalmi státuszából következő elvárások, és elsősorban az, hogy mozdulatlanságra kényszerítve, kórházban feküdt.

Ez az „akkor” tehát most van, és a költői „mentségből” megtudhatjuk, hogy szereplői egy bohózatinak is beillő jelenetet játszottak – a valóságban. Harminc évvel később a költőben egy baleset után, a kórházi ágyon támad fel követelően az eset emléke. Úgy érzi, el kell mondania, mégpedig versben. Történetet mesélni, ráadásul sikamlóst, az ő költői munkásságába sehogy sem illő, gondolja, ezért választja a talányos, halandzsa formát, a nonszensz verset. Bár önmagához mérve túl előkelőnek érzi e műfaj irodalmi családfáját, melyben magyarul is oly remekmű született, mint Kálnoky László XIX. Henrikje, a magyar Shakespeare fordítások kacagtató persziflázsa. Vas állítja, hogy a nonszensz versek legtöbbjével ellentétben nála nincsenek a szavaknak magyar megfelelőik. Hiába akarjuk lefordítani, mit jelent versében a kurteli vagy a rattiva, nem fog sikerülni. Tehát úgy vagyunk vele, mint a szereplők valódi nevével: minek tudni? A helyzet érdekes, az érzelmek, az indulatok, a feszültség és a költőiség. S mindezek hiánytalanul jelen vannak, annak ellenére – vagy éppen azért, meghatványozódva – hogy a szavak maguk nem értelmesek.

Folytatás →