Adjunk szépségajándékot a világnak – interjú Hunter Robertsszel

Nekem a szépségOnnan lehet megismerni, hogy körülötte vibrálni kezd a levegő, ahol van, ott mozgásba lendülnek a dolgok. Lelkipásztor és coach, elhivatottan hisz benne, hogy mi nők valamennyien a nőiesség egy különleges arcát képviseljük. Számára az a siker, ha meg tudja mutatni nekünk jelen életünk mennyországát. Hunter Roberts a beszélgetőtársam.

English version of the interview:
http://www.egeszsegtukor.hu/mimind/divine-feminine-a-gift-of-beauty-to-the-world/

M.G. Mindig irigyeltem, hogy az amerikaiak olyan bátran, konvencióktól mentesen választanak nevet az újszülötteknek. A te neved, Hunter (jelentése: Vadász) a görög Artemist, vagy a római Dianát idézi, aki többek között a vadászat istennője, de például a várandós asszonyok védelmezője is volt. Hogyan illetek össze – te és a neved?

HUNTER: A kérdés telibe talált, mivel a Hunter valójában nem a születésemkor kapott, első keresztnevem. Wendynek hívtak, ahogy a Pán Péter kislány-főszereplőjét, aki elkísérte az elveszett fiúkat Seholországba, hogy ott pótolja számukra a mamát. Az életem közepén, túl egy váláson, határozottan úgy éreztem, hogy kinőttem ezt a nevet – soha többé nem akartam elveszett fiúk anya-pótléka lenni. A Hunter, mint keresztnév tehát az én választásom – ez édesanyám családi neve. Jó választásnak tűnt, mert különleges, erőteljes és titokzatos. És az anyai családi örökségem egy darabja.
Az, hogy a Vadászó Artemisz a görög mitológia szűz istennője, egy kicsit elbizonytalanított. De azután megtudtam, hogy „szűz” jelzővel illettek akkoriban minden olyan nőt, aki nem házasságban él, önálló. Ez tetszett. Önálló vagyok, felelek magamért egyszer és mindenkorra.

Hunter Roberts

M. G.: Miután személyesen találkoztam veled, leszögezhetem: nagyon szép nő vagy. És rögtön eszembe is jut, hogy az ilyesfajta kijelentésekkel az azonos neműek között milyen óvatosan bánunk. Van egy történetem erről: amikor 14 éves korunkban a barátnőmet magammal vittem nyaralni a dédnagyanyámhoz, aki akkor a hetvenes éveiben járt, Vera barátnőm már az első este rajongva megdicsérte nagyanyám szép hosszú, de vékony, ősz hajfonatát, melyet kontyba tekerve hordott. Én kicsit féltékeny is voltam, kicsit tapintatlannak is éreztem ezt a lelkesedést, nagyanyám viszont örült neki és azonnal a szívébe zárta – bár nem csak emiatt – a barátnőmet. Szükségünk van elismerésre nőtársainktól? S vajon elég őszinték vagyunk?

H: Köszönöm Gabi. A nőiség egyik igazi adományának érzem, hogy képesek vagyunk csodálni és magasztalni egymás szépségét és erejét.

A világnak több szépségre van szüksége. Nem kell versengenünk vagy lenyomni a másikat.

Mindnyájan a Női Teremtés részei vagyunk. Mintha egyetlen hatalmas csiszolt gyémánt sok apró felülete lenne mindegyikünk. Mindegyikünk a Nőiesség egyik arca, vagy mondhatnánk úgy: egyik íze. Hiszek benne, hogy a nők bátoríthatják egymást abban, hogy (ki)fejlesszék és kifejezzék azt az egyedülálló felületet vagy ízt, mely csak őket jelenti és melyet mint szépségajándékot adhatnak a világnak. A világnak több szépségre van szüksége. Nem kell versengenünk vagy lenyomni a másikat. A maga egyéni módján mindegyikünk különleges – mint egy kert sokféle virága. Ahhoz, hogy teljes szépségünkben pompázzunk, szükségünk van egymás éltető erejére.

Folytatás