Lélekmasszázs

Fehér Cica

A koncert kilátása, amit Szergej csillantott meg előttem, nem hagyott nyugodni. Egyfolytában azon járt az agyam, hogy adhatnék le egy kis súlyfelesleget egy hét alatt, hogy ne ilyen nagy körte legyek, hanem amolyan derékban szűkített masniforma, mint mondjuk Henriett. Ha a közelemben van, sosem tudom megállni, hogy azt nézegessem, hogy lehet ilyen jól formált valaki. Mint egy kecsesebb palack, aminek a közepére ráültek. Vagy egy nagy spulni, amit marokra fogva megszorongattak.

Én meg inkább arra a hordócskára hasonlítok, amit a hegyimentő kutyák nyakába akasztanak. Vagy arra a labdára, amivel rögbizni szoktak, és még össze is van varrva középen, hogy ne repedjen szét. Ahogy a tükör előtt forgolódtam, eszembe jutott, hogy átszaladok Micihez, és elhívom magammal a koncertre, mert az menőbb, ha ketten megyünk. Ahogy vetettem egy búcsúpillantást a tükörképemre, az is bevillant, hogy mennyire szeretném, ha ő is látná Szergejt énekelni. Még akkor is, ha nem szíveli különösebben. Pont azért.

Hogy adhatnék le egy kis súlyfelesleget egy hét alatt, hogy ne ilyen nagy körte legyek, hanem amolyan derékban szűkített masniforma, mint mondjuk Henriett. Hogy lehet ilyen jól formált valaki? Mint egy kecsesebb palack, aminek a közepére ráültek.

A Mici Café és Milkery délelőtt vendégek nélkül árválkodott, de Micit odabent találtam, az egyik babzsákfotelben elnyúlva lezser pózban reszelgette a körmeit. Soha nem aggódik azon sem, ha nincsen vendég, ez a csaj valahogy mindig olyan biztos a dolgában. Lám, mit tesz a jómód…
Annyira izgatott voltam, amíg eldaráltam neki a hírt, hogy Zúzda Fesztivál lesz, ahol fellép a Cats from Hell (így hívják a zenekarukat, ha még nem mondtam volna), hogy még lihegtem is egy kicsit.
– Eljössz velem??? – szegeztem neki végül a kérdést.
Mici abbahagyta egy pillanatra a reszelgetést, a fejét hátrébb húzta, mintha jobban meg akarna nézni magának, és a tekintetében valami olyasféle látszott, mintha azt kérdezné: „te megőrültél?”
A következő pillanatban le is tette a reszelőt, és nagy nehezen szóra nyitotta a száját. Nem túl meglepő módon azt kérdezte:
– Te megőrültél?
– Miért, egy jót buliznánk, talán még be is csípnénk egy kicsit, az hozzá tartozik az ilyen…
– Az ilyen balhés tivornyákhoz! Tudod, hogy nem bírom az ilyen vadkanokat, ezek a te eseteid. És az a zene… Kitépi a mellkasod a helyéből. És csak bólogatnak rá, mint egy ivókacsa.
– Na de Mici – hökkentem meg, mert az efféle kifakadások nem voltak jellemzők a barátnőmre – az is zene, és Szergejék jól csinálják, ez biztos!
– Akkor hívd el Szidit, ő kórustag, kellően muzikális.
– Jaj, hát Szidi az Ájtatos Nővéreknél énekel, már hogy hívnám el egy metálkoncertre?
– Azok inkább Ájtatos Bővérek – csipkelődött Mici – legalábbis az alapján, amit múltkor láttam a templom mögött… És még csak nincs is tavasz!
– Akkor hát… – hervadtam le, mert valahogy éreztem, hogy Mici hajthatatlan lesz.
– Neked kell az orosz, abszolváld te a koncertjüket – kapta fel újra a reszelőt, és dühösen húzogatni kezdte a karmain, mint egy megszállott elsőhegedűs a vonót.

Egy pillanatra nyekkenni sem tudtam. Mici soha nem volt ennyire durva. És ha arra gondolok, hogy azután a nyári kalandja után a pernahajder bosnyákkal én voltam az egyetlen, akinek a vállán kihüppöghette magát…
– Most nagyon nem voltál jófej, Mici! – pattantam fel, és minden további szó helyett lábbal rúgtam be magam után a Milkery ajtaját. Akkorát szólt, hogy azt hittem, az a flancos üvegtábla menten kizuhan a helyéből, és ezer darabra törik.

Folytatás