Primitivótól Brindisig – magyar anyák délolasz útinaplója

1. nap
Na. A délolaszok későn reggeliznek, és tökre rendben van, hogy mi is délben kezdünk el különböző édes süteményeket majszolgatni Debora barátjánál Mola di Bari egyik bárjában, ahol összesen csak egy asztal van. A tulaj nagyon délolasz, a szeme ragyog, a mosolya ördögi, a nevét nem tudjuk, de isteni kávét főz, a kávéfőzője szuperszonikus, az is csillog-villog és néha felemelkedik.
A délolaszok fél pillanat alatt főzik a capuccinót, amit röptében kell elkapnod, és ők megisznak belőle naponta tízet, állva, míg a kasszánál a fizetésre várnak.
A délolaszok nem koszosak. Csak nem feszülnek rá a tisztaságra. De. Debora szállodája, a Citofonare olyan guszta, meg tiszta, hogy enni lehetne a földről.
SzusMotor

Folytatás

Agyszex – Királylányszerep – NŐK – Vezetők

Fa Emese és Ősz Titanilla korábban egymással szemben ültek egy multi cégnél és szenvedélyesen utálták egymást. Aztán megismerték és megszerették egymást. Félretették az előítéleteiket. Saját élményeikből született az a kurzus, melyen nők ülték körbe a közös asztalt az Új Kajakházban, Tatán. Nők, akik egyszerre több dolgot tudnak csinálni, úgy érzik. Vagy tudják is?

20170307_163648

Tíz nő az asztal körül. Először találkoznak és lehet, hogy utoljára ebben a körben. Tízen tíz helyről, tízféle életből, egy a közös bennük: női vezetők mindannyian. Van, aki multinál egyengeti a személyzeti feladatokat, s van, aki magát igazgatja a saját vállalkozását. Erős nők, anyák, feleségek, főnökök valahol Tata környékén.

Folytatás