Szergej címkével jelölt bejegyzések

Macskanevem – pályázat a macsóknak

-
Hozzászólás

Fehér CicaBár bejegyzéseimet ezen a helyen Fehér Cica művésznév alatt írom (igen visszafogott és szerény névválasztás, de itt nem ezzel, inkább a stílusommal csillognék!), azért ne higgyétek, hogy ez az egy, szimpla kis nevem van.

Még pedigré sem kell ahhoz, ahogyan a kutyáknak , hogy izgalmas, különleges legyen a macska neve. Az ő hangzatos Felsőkőhegyi Burkus Frigyes – féle titulusaikból nem kérek.. .Abból csak Fricigyereide lesz.

A macskát megszólítani, vagyis megidézni valamelyik titkos, mágikus nevén, az művészet.

A macskát megszólítani, vagyis megidézni valamelyik titkos, mágikus nevén, az művészet. Egy erzsébetvárosi barátném, aki szinte vidékinek néz engem, és nagyra van vele, hogy ő vagy öt mozi és három színház közül válogathat, ha kedve tartja (mellesleg miért tartaná kedve, amikor ott is csak azt csinálná, amit a körúti lakása nagyfoteljában: szunyókálna. A színházban meg zavaró fények, zajok és lábak vannak – egyáltalán nem hiszek abban, hogy ott kedvelnék a magamféléket… ), szóval szerinte egy egész színdarab szól a macskák nevéről. Hermivel – ő az erzsébetvárosi macska, akit imént említettem- tehát pesti. Nem mondom, hogy ez a tény elválaszthatatlan akadályt jelentene kettőnk között, de valljuk be: engem az otthonom, az életem, és minden barátom, a felfedezni való zugok és illatok Budához kötnek – mit is keresnék Pesten? Hacsak Hermit nem. Egyszer-kétszer egy évben csak eljutok hozzá, ne kérdezzétek hogyan – tudjátok, milyen horror a fővárosi forgalom. Azt reméltem, hogy a július beálltával csak elmegy nyaralni minden autós (minek van kocsijuk, ha nem mennek el vele ilyenkor nyáron JÓ MESSZIRE?), de mindet itt eszi a fene. Jó volt a kétórás út végén megpihenni Hermiéknél az ódon porszagú, régi a lakásban. Itt mindig izgatottan szimatolok. (Igen, mi is szoktunk nem csak a kutyafélék!) Szerintem a tekervényes lépcsőházakban itt-ott egér is surran…

Mikor felugrott a szereposztás-kirakathoz, ezt a két macskanevet tudta kisilabizálni a névsorból: T. S. Elliot, meg valami Lloyd W….

Na de visszatérve a mágikus macskanevekre, melyekről többet senki nem tudhat nálam, a színházi darab, amelyről Hermi beszámolt nekem, ezen az egyszerű címen fut: Macskák. Ott megy a közelben náluk, mint ő mondta, száz éve, és mikor felugrott a szereposztás-kirakathoz, ezt a két macskanevet tudta kisilabizálni a névsorból: T. S. Eliot, meg valami Lloyd W….

Folytatás →

Kalamajka kan-dúrban

-
Hozzászólás

Fehér CicaMost fejeztem be a szétszóródott függönycsíptetők összeszedegetését… Bemásztam az ágy alá, a komód mögé, még a szőnyeg alá is bekotortam, de így se lett meg mind. Még jó, hogy nem túl raplisak a háziak. Ja, hogy miért is kellett szedegetni, igen-igen… Elmondom.

Amikor betereltem magamhoz az öt felajzott kant, békés tejecskézést vettem tervbe, azzal, hogy majd én leszek a rendfenntartó, ha nagyon muszáj. Ahogy befelé nyomultak, Jácintnak felcsillant a szeme, ahogy végigmérte Szergejt:

– Jé, te vagy a Cats from Hell frontmacsója!

Na, ezek innen már sima ügy – gondoltam, ahogy elnéztem Szergej kisimuló vonásait. Ha költői akarnék lenni, még azt is mondanám: ellágyult. Ez a front-ügy betalált. Jácint kétségkívül a Sötét Yukból emlékezett rá, de az is lehet, hogy Szergej saját lábon ilyen menő, hogy csak úgy megismerik.

– Ja-ja – bólogatott Jácintnak szerényen, és közben a bajsza alatt hevesen mosolygott.

– Én is szólóztam egy bandában, vagyis a legutolsóban, amivel próbálkoztunk – borult virágba az örömtől Jácint – csak aztán nem lett belőle semmi – hervadt le búsan. Tudod, olyan… tiszavirág-életű zenekar volt.

– Ismerem, ne is mondd – legyintett Szergej, a tiszavirág-életű zenekarok szakértője, aki fennen hangoztatta, hogy próbákra járni pokolian fárasztó és unalmas elfoglaltság, és mégis sok helyen rá akarták kényszeríteni.

…én meg életemben először olyan hálás voltam Szergejnek, hogy a kertben akar barátilag elbeszélgetni Pongráccal, és nem idebent, mint még soha.

Amíg ők ketten elmerültek e barátivá melegedett csevejben, és azt vitatták meg, hogy a Doghunters vagy a Kormikarma zúzósabb, Pongrác és két meghosszabbítása unottan elnyúltak a pamlagon, mogorván forgatták a fejüket, vagyis inkább a fejükben forgattak valamit mogorván, ez messziről látszott.

Folytatás →

Hangolnak a férfikarok

-
Hozzászólás

Fehér Cica Én mondom nektek, meg van mindenki bolondulva. A minap, amikor azon a verőfényes tavaszias hétvégén hazafelé tartottam Sziditől – hogy a saját szavamba vágjak, Szidi is megér egy misét…

Mintha kicserélték volna. Amikor meglátogattam, lelkesen újságolta, hogy újabban a fiúk is járnak kóruspróbákra, pedig máskor folyton ellógják és a színűket sem lehet látni. Most bezzeg ott vannak minden alkalommal, sőt utána megvárják a lányokat (!), és egyikőjük külön Szidit (!!). Állítólag fontosnak tartják, hogy részt vegyenek a felkészülésben a Fővárosi Kornyica Énekversenyre, azért ilyen szorgalmasak. „Szóval, barátném, hangolnak a férfikarok!” – viháncolt Szidi, a kis szende Szidi olyan vadul, hogy csuklani kezdett, és a lábán is alig bírt megállni.

Tőle baktattam tehát hazafelé, és ahogy felérek a Lórántffy-lépcső tetejére, majd balra nézek a házunk felé, hát látom, hogy… Te jóságos ég. A lépcsőkorlát párkányánál megtorpantam, hogy ne vegyenek észre, én viszont jól kivehettem, hogy a ház előtt az út szélén ott várakozik… na neee… Ott tipródik Szergej, meg Jácint is, meg Pongrác a két barátjával, akiket még szilveszterkor hozott magával. Egymástól tisztes távolban várakoztak, úgy tíz-tíz méter lehetett Szergej meg Pongrácék, azután Jácint között. Szergej le-föl járkált, és füstölt a feje. Pongrácék a hangjukat túráztatták, zengett a környék tőlük. Jácint behúzódott a kerítésmenti bukszusbokrokba, alig látszott ki onnan, mint aki fel akar szívódni. Nagyon úgy tűnt, ezek nem fognak egymással barátkozást kezdeményezni. Szergej krákogott, fújta a füstöt, és Pongrácékat méregette, akik trágár vicceket meséltek egymásnak, és éles oldalpillantásokkal szintén Szergejt fixírozták. Jácint füleit a bukszus levelei birizgálták, és a szívdobbanásaitól meg-megrezdült a bokor.

Nem kétséges, ezek rám várnak. A mindenit, hogy pont egyszerre ette ide őket a jószerencse… Mi a ménkű ütött beléjük? Szergej a tél eleje óta felém se nézett, a koncerten láttam utoljára. Pongrácékat szilveszterkor, Jácint meg a virágját hagyta is a legutóbb… Leginkább az ő növénylelkét féltettem ebben a kellemetlen helyzetben, és arra jutottam, ha nem akarom, hogy még jobban felverjék az utca csendjét, mutatkoznom kell. Megigazítottam a bundámat, ami cudar melegnek bizonyult most ebben a hirtelen jött tavaszban, megráztam magam, és kecses léptekkel amolyan lazán odariszáltam a kapunkhoz.

Nem kétséges, ezek rám várnak. A mindenit, hogy pont egyszerre ette ide őket a jószerencse… Mi a ménkű ütött beléjük?

– Na végre! – fortyant föl Szergej. – Már azt hittem, sose érsz haza – morgott, mintha bizony elszámolással tartoznék az időmmel.
– Nyugalom, apukám – csitítottam, mert úgy éreztem, a helyzet feljogosít egy kis fölényeskedésre.
Pongrácék se szó-se beszéd, megindultak utánam, és egyszerre nyomultak be a kapun hárman.
– Hé-hé-hé, egy pillanat! – tartottam fel a mancsom, mint egy közlekedési rendőr. – Mondtam, hogy bejöhettek? Nem volt szó vendégségről.
– Ne csináld már, Szivi, máskor sose kifogásoltad, ha meglátogatlak. Marcit meg Kolbászt meg már ismered, arra gondoltunk, rophatnánk most is egy kis szvinget – harsogott Pongrác, és rázni kezdték magukat ott a kapuban, mint a megvadult lovak, közben a saját viccükön röhögtek, én meg tudtam, hogy a pletykás szomszédaim már az ablakból kukkolnak, mi ez a cirkusz idekint. Közben Jácint is előmerészkedett a bokorból, szolidan lengette a mancsát felém, és alig hallhatóan hahózott.

Folytatás →

Cats from Hell – a koncert

-
Hozzászólás

Fehér Cica

Elmondom hát végre. A Sötét Yukhoz át kellett zarándokolnom Buda másik felére, úgyhogy mire odaértem, izgulni sem maradt erőm. Nagy szuszogva lebattyogtam a lépcsőn, aminek az alján két ajtónálló engedte be az érdeklődőket a nevéhez teljesen hű pinceklubba.

Odabent plakátok hirdették a különféle programokat, Vasárnapi Macskazene, Fülpiszkálók fesztiválja meg hasonlók, na és kint volt a mostani előadók névsora.

A színpadon már zajlott is egy műsor, a fesztiválprogramhoz képest elég rendhagyó felállással: a doboson meg az énekesen kívül csak vonósok húzták a nótát, bőgővel, csellóval, hegedűvel, és az volt az érdekes, hogy a jól megtermett hímek egytől-egyig, hát, hogy is mondjam, hm… szép, hosszú, ívesen hajló adottságaikat hasznosították vonóként.

Mondhatom, nem sűrűn fordul elő, hogy fülig szaladjon a szája, mikor észrevesz, de most ez történt. Csudára izgult, úgy tipródott ott, mint egy maszületett bárány.

– A Bakfark kvintett – biccentett feléjük a jegyszedő, aki látta, hogy elámultam, de mielőtt megköszönhettem volna a tájékoztatást, meg is láttam Szergejt az előtérben. Mondhatom, nem sűrűn fordul elő, hogy fülig szaladjon a szája, mikor észrevesz, de most ez történt. Csudára izgult, úgy tipródott ott, mint egy maszületett bárány. Mikor mellé értem, úgy tettem, mintha észre sem venném a zavarát, de közben persze rajta tartottam a fél szemem, és láttam, hogy mozog a szája – talán hangol, vagy a szöveget gyakorolja? Mindenesetre jó volt látni a nagyszájú kolosszust így berezelve, legszívesebben jól megszorongattam volna, de hát leteremtett volna érte, az biztos. Helyette hizlaltam egy kicsit a máját, hadd kapjon szárnyra az önbizalma.
– Ti lesztek itt a legjobbak, meglátod. Csak ereszd ki a hangod, hadd szóljon!
– Ja, tudom – motyogott krákogva, ahogy szokott, aztán rám sandított és azt mondta halkan: – jó, hogy eljöttél.
Hát, szíveim, én elaléltam, annyit mondhatok. Szergejnek nem kenyere a bókok osztogatása, így hát sejthetitek, mennyire örültem a vallomásnak. Meg is szorítottam a mancsát, mielőtt elvonult volna hangolni a többiekkel. Mielőtt színpadra léptek a Cats from Hell-lel, leültem a büfében a pamlagra, ahol rögtön leszólított egy kissé csapzott külsejű, ám kedves tekintetű kan.
– Egyedül betérsz egy efféle helyre, cicus? – méregetett huncutul, és felajánlotta, hogy rendel egy pohár jó hideg tejet.
– Igazából miattuk jöttem – böktem a fejemmel szerényen a színpad felé, ahol Szergejék már nagy szakértelemmel gerjesztették a hangládákat, és nagyon fontosnak hangzó szavakkal dobálóztak.

Folytatás →