’pintérbéla’

 Balázsy Panna - RSVPCsákányi Eszter az Andrássy út egyik kávézójában ült, az utcára kirakott asztalnál. Kavargatta a kávéját. Boldogan mesélte, hogy látta Ascher Tamás Ványa Bácsi rendezését New York-ban, és azt is, ahogy Meryl Streep irigykedett a világot jelentő deszkákon álló kollégáira. Ha meglátom, mindig tudni szeretném, milyen darabban játszik, amit még nem láttunk. Izgalom volt a hangjában, ahogy elárulta, hamarosan premierje lesz a Pintér Béla Társulat 42.hét című előadásában. Övé a legtöbb szöveg. Ő lesz Dr. Virágváry Imola.

 

Szeretem, amikor a sok értelmetlen email között felbukkan a Pintér Béla Társulat havi hírlevele, mert ez azt jelenti, hogy megint lehet menni a Szkénébe.
Van abban valami egészen eredeti, ahogy leparkol egy csomó pintérbéla rajongó a Műegyetem méltóságteljes és irdatlan méretű épülete előtt némi szlalomozás után a ki tudja mióta ott terpeszkedő négyes metró lezárt területénél, aztán elhaladunk a lift mellett és gyalog felmászunk a hatalmas lépcsőn a másodikra. Letesszük a kabátot, és valamilyen stratégiailag fontos helyen álldogálunk, abban a reményben, hogy a két bejárat egyikén sikerül még idejében bejutnunk, hogy az első sorokban egymás mellé tudjunk ülni.

A kicsit klausztrofóbiás terem minden alkalommal zsúfolásig megtelik, a végén még párnákat is kapnak a kint rekedtek, és ülnek, ahová tudnak. Ismerős mindig van, félismerős még több, meg egymás méregetése.
Aztán csend, sokszor muzsika és nyerítő röhögés. A színpadon ott van az egész élet. Egy darabba sűrítve.

42 hét – Csákányi Eszter és Thuróczy Szabolcs (fotó Mészáros Csaba)

 

Quitt László, Csákányi Eszter, Enyedi Éva és Stefanovics Angéla a darab egyik kulcsjelenetében (fotó Mészáros Csaba)

Friedenthal Zoltán, Quitt László, Thuróczy Szabolcs, Stefanovics Angéla (fotó: Mészáros Csaba)

A művészet ösztönös, zsigeri dolog. Ami tetszik nekem, nem biztos, hogy tetszik másoknak. Nem lehet magamra erőltetni egy művész vagy alkotás imádatát, ha azt csak sznobizmusból teszem, unni fogom, kiszáll a gondolataimból. Aztán hirtelen ott terem.

Folytatás