Utazás a szívdobbanás ritmusára

Molnár Gabriella - Vers, reggelire

A várakozásról, a beteljesedő találkozásról – és a hozzá vezető, sokszor kegyetlen, de végül a megnyugvásig elérő útról szól számomra Nemes Nagy Ágnes alábbi verse. Első két részéről már írtam, most a harmadik, az „Út” című van soron.

http://www.egeszsegtukor.hu/mimind/ki-jon-hozzank-karacsonyra-lovak-es-angyalok/

http://www.egeszsegtukor.hu/mimind/angyalok-jonnek-angyalok-mennek/#more-1736

Holnap olvashatjátok itt a teljes verset.

 

Nemes Nagy Ágnes

A LOVAK ÉS AZ ANGYALOK

Jönnek

Isten hozott, szép angyalok.

Elvermelt almát adhatok.

Ki küldött vajon vigaszul?

Itt egy jonatán, egy batul.

Féltem nagyon, hogy a szemöldök-

fában homlokkal összetörtök,

és tört angyalt hogy ápolok?

Be szerencsével jártatok!

Mint a petróleumlángot, kicsinyre

húztátok angyalságotok.

Mennek

Először fölkelt Áriel,

aki a karban énekel.

Azután fölkelt Rafael.

Ne menj még, kérlek. – Menni kell.

Az ifjúságtól, lustaságtól

hullámos-léptű, lassú Gábor

indult aztán. – Ne menj. – Az arca

pelyhes volt, mint a fűzfabarka.

Utolsónak maradt Mihály.

Vasderes-színű tüske-hajjal,

mint az apák, ez olyan angyal.

– A csuhád csücskét megfogom,

az alma kásás volt, tudom,

de nincs más, nincs más, nincs – megállj!

És mégiscsak elment Mihály.

Út

Patkolj nekem lovat, kovács,

hadd vigyen egyszer már haza.

Jó ez a szódás paripa.

 

A cukrászboltnál majd megállunk,

ott utoljára még benézek,

akár egy alkony ablakán;

hogy villognak a sütemények,

a sok mennyei marcipán –

 

és aztán minden színtelen.

És nem lát minket senki sem.

A ló dobog csak, tompa dobja,

mintha egy szív ver távolodva.

 

És lassan úsztatunk tovább,

valami víz, valami fák,

valami lombos némaság,

talán valami suhogó,

lomb-kupolák alatt futó,

talán folyó a rengetegben –

de nem tudom – minden nevetlen –

lehajlok. Ne érjen az ág.

Átölelem a ló nyakát.

Patkó és kovács – mi lehet keményebb, nehezebb ezeknél? És persze szimbólumok: szerencse és élet – mindennek a kovácsa is egy kovács… És érezzük, ugye, micsoda súlya van egy szódáslónak?

Nehéz, kézzelfogható dolgokkal, dolgoktól indul az út, és a gyermekálmok megtestesítőjén, az alkony-ablakként kitáruló cukrászbolt-kirakaton át eljutunk a szívdobbanásig, mely konkrét, fiziológiai értelemben éppen olyan meghatározó, mint szimbolikusan és spirituálisan.

Aztán már ez a szívdobbanás-ütem kísér, amikor a határozatlan névmások bizonytalanjában – a „valami ez”, „valami az” között, nevetlen semmik között – száguldunk. Egyetlen valóság van csak: ahogy rásimulunk a ló meleg, fényes nyakára.

Lovak és angyalok. Szárnyak és paták: angyal és ördög kettőssége vajon, égi és földi az, amit érzékeltet a költő?

Megkérdeztem R. Kövér Balázs angyaltanácsadót, a Nők lapja Café asztrológusát is erről:

Folytatás