fotó: Roudoudou Hirons, flickr.com
Mit nézzek kék szememmel?
Kristálytó partján
Néma köd.
S a furcsa vidék
Vad, sűrű báján
Elalélt emlék
Mely összeköt.
Egy kis piros bogyó most
Lenge lelkem
Egyedül ott az ág tövén.
Levélként remeg
Ádvent éjszakáján.
Ha rátalál
A gyertyafény.
Folytatás
„Szaros pelenkától szaros gatyáig tart az életünk”, mondja szókimondó tömörséggel Rose, a negyvenes nagymama és egyben kismama. Harminc és ötven közötti nőtársai nevében beszél, akiknek se ambíciójuk, se illúziójuk, csak mindennapjaik vannak, melynek ragadós mocsarából egyikük kiemelkedni látszik – a milliós beragasztós kupon- nyeremény jóvoltából. Összejönnek hát, hogy bélyegek ezreit nyalják a füzetlapokra, s e különleges esemény szüli az alkalmat, hogy a smink és kínai bizsuk álarca mögé rejtett fásultságot levetve megmutassák valódi, szenvedő emberi lényüket.
Ők tizenhárman – a felnőtt nők jelenidejében két húszéves és egy nyolcvanas képviseli a jövőt és a múltat – valahol egy kietlen városszéli lakótelepen „tartják a frontot”, mely lehetne bárhol, Torontótól Miskolcig. Tipikusak. Maiak. Ha nem lenne hol sírni- hol nevetnivalón életteli mindaz, amit a Pesti Színház előadásán látunk, mondhatnánk róla: „szórakoztató tanulmány a nőkről” – olyan teljes képet ad egy rétegről, az állástalansággal, szegénységgel, szlamosodással küzdő külvárosok háziasszonyainak világáról.
A bélyegragasztós buli mindenkiből a legrosszabbat hozta ki, mégis van valami heroikus ezekben az otthonkás-macinacis nőkben.
Nemcsak az alakítások hitelessége különleges bravúr, hanem az is, hogy mindezt egy férfi, ráadásul egy férfi színész rendezte: Hegedűs D. Géza. Nézőként elképzeltem, milyen remekül szórakozhattak ők tizennégyen a próbákon, amíg egy-egy figura megszületett a nyár eleji bemutatóra. Hiszen most is, hogy a Sógornőkkel elkezdte évadát a Pesti Színház, annyi a játék, annyi az öröm abban is, ahogy elénk állítják az energiabomba Germaine, a butácska Yvette, a mocskos szájú, belevaló Rose, a szenteskedő Therese és a többiek kisegyüttesét.
Gernaine (Kútvölgyi Erzsébet) és a katalógus-álom – fotó Gordon Eszter
Bár típusok ők – az előbbieken kívül itt van még az urizáló, a szolgalelkű, a zsarnoki, a békéltető, az elzüllött– mégse sémák. Ez két dolognak köszönhető: egyrészt a nyelvnek (a magyarra átültetett ősi joual nyelvű szöveget Parti Nagy Lajos hangszerelte ellenállhatatlanul mulatságos szlengre), ahogy mindenkit egyedileg is jellemez a szókincse és szóhasználata, valamint a beszédmodora – ez pedig már átvezet a figurák megformálóihoz, a színésznőkhöz, akiken valójában múlik, hogy egyszerre érezzük érvényesnek, igaznak és szórakoztatónak ezt az előadást.
Yvette lánya nászútját álmodja a magáénak (Hullan Zsuzsa) – fotó Gordon Eszter
Lisette, aki kiválasztottnak, magasabb rendű lelki finomság birtokosának érzi magát (Hegyi Barbara) – fotó Gordon Eszter
Majsai-Nyilas Tünde remeklése Marie-Ange szerepében, aki a prolik közt is pária – fotó Gordon Eszter