Újra ott álltak a padláson égő szemekkel, de eggyel kevesebben. A drón nem pont ott robbant, és nem pont akkor, elvitte magával az intézőt, és még vagy egy tucat ott állót is. Meg persze a bajtársat is. A Némák sziszegve vitatkoztak, vártak, vártak már másfél órája, nyomkodták a telefonjaikat, nézték a híreket, és figyelték a kastélyt szemben.
A Segítés Napja után az egyik paraszt így szólt a feleségéhez:
– Kitaláltam, hogy szerezzük meg a szomszéd házát. Láthattad, hogy milyen fontosak az uraságnak az angyalkás képek. Csináljunk egy nagy képet a mienkből, azt magam elé teszem, és úgy fogok sétálni a kastély előtt. Előbb-utóbb ki fog jönni egy intéző, vagy maga az uraság, és meg fog dícsérni, hogy milyen fontos nekem az angyalos kép. Még tán be is hív a kastélyba. Akkor aztán majd elmondom neki, hogy én el tudom intézni, hogy mindenki angyalos képpel sétáljon, mondjuk vasárnap, csak a szomszédot kell előbb eltüntetni, mert az mindent megakadályozhat.
Tetszett a feleségnek az ötlet, hát rögtön neki is láttak a nagy kép elkészítésének. Amikor elkészült, fogta a paraszt, és elindult a kastély felé.