Angyalok ideje – Ők nem hagynak el

Molnár Gabriella - Vers, reggelire

Az anyák tudnak várakozni, legalább egyszer, kilenc hónapig kipróbálták. Idén azt kívántam, hogy egész valómmal, teljes testtel, önfeledt gyereklélekkel éljem meg az advent után a karácsonyt, az Angyalok Idejét.

Ha hiszünk bennük, várunk rájuk, eljönnek – vagy visszajönnek. Nemes Nagy Ágnes versében az angyalok érkezése az ünnep. A jóság és az emberség egyszerre éteri és materiális megnyilvánulásai ők. És nem csak az ünnepen vannak veled.

A LOVAK ÉS AZ ANGYALOK

 Jönnek

Isten hozott, szép angyalok.

Elvermelt almát adhatok.

Ki küldött vajon vigaszul?

Itt egy jonatán, egy batul.

Féltem nagyon, hogy a szemöldök-

fában homlokkal összetörtök,

és tört angyalt hogy ápolok?

Be szerencsével jártatok!

Mint a petróleumlángot, kicsinyre

húztátok angyalságotok.

 

Folytatás

Utazás a szívdobbanás ritmusára

Molnár Gabriella - Vers, reggelire

A várakozásról, a beteljesedő találkozásról – és a hozzá vezető, sokszor kegyetlen, de végül a megnyugvásig elérő útról szól számomra Nemes Nagy Ágnes alábbi verse. Első két részéről már írtam, most a harmadik, az „Út” című van soron.

http://www.egeszsegtukor.hu/mimind/ki-jon-hozzank-karacsonyra-lovak-es-angyalok/

http://www.egeszsegtukor.hu/mimind/angyalok-jonnek-angyalok-mennek/#more-1736

Holnap olvashatjátok itt a teljes verset.

 

Nemes Nagy Ágnes

A LOVAK ÉS AZ ANGYALOK

Jönnek

Isten hozott, szép angyalok.

Elvermelt almát adhatok.

Ki küldött vajon vigaszul?

Itt egy jonatán, egy batul.

Féltem nagyon, hogy a szemöldök-

fában homlokkal összetörtök,

és tört angyalt hogy ápolok?

Be szerencsével jártatok!

Mint a petróleumlángot, kicsinyre

húztátok angyalságotok.

Mennek

Először fölkelt Áriel,

aki a karban énekel.

Azután fölkelt Rafael.

Ne menj még, kérlek. – Menni kell.

Az ifjúságtól, lustaságtól

hullámos-léptű, lassú Gábor

indult aztán. – Ne menj. – Az arca

pelyhes volt, mint a fűzfabarka.

Utolsónak maradt Mihály.

Vasderes-színű tüske-hajjal,

mint az apák, ez olyan angyal.

– A csuhád csücskét megfogom,

az alma kásás volt, tudom,

de nincs más, nincs más, nincs – megállj!

És mégiscsak elment Mihály.

Út

Patkolj nekem lovat, kovács,

hadd vigyen egyszer már haza.

Jó ez a szódás paripa.

 

A cukrászboltnál majd megállunk,

ott utoljára még benézek,

akár egy alkony ablakán;

hogy villognak a sütemények,

a sok mennyei marcipán –

 

és aztán minden színtelen.

És nem lát minket senki sem.

A ló dobog csak, tompa dobja,

mintha egy szív ver távolodva.

 

És lassan úsztatunk tovább,

valami víz, valami fák,

valami lombos némaság,

talán valami suhogó,

lomb-kupolák alatt futó,

talán folyó a rengetegben –

de nem tudom – minden nevetlen –

lehajlok. Ne érjen az ág.

Átölelem a ló nyakát.

Patkó és kovács – mi lehet keményebb, nehezebb ezeknél? És persze szimbólumok: szerencse és élet – mindennek a kovácsa is egy kovács… És érezzük, ugye, micsoda súlya van egy szódáslónak?

Nehéz, kézzelfogható dolgokkal, dolgoktól indul az út, és a gyermekálmok megtestesítőjén, az alkony-ablakként kitáruló cukrászbolt-kirakaton át eljutunk a szívdobbanásig, mely konkrét, fiziológiai értelemben éppen olyan meghatározó, mint szimbolikusan és spirituálisan.

Aztán már ez a szívdobbanás-ütem kísér, amikor a határozatlan névmások bizonytalanjában – a „valami ez”, „valami az” között, nevetlen semmik között – száguldunk. Egyetlen valóság van csak: ahogy rásimulunk a ló meleg, fényes nyakára.

Lovak és angyalok. Szárnyak és paták: angyal és ördög kettőssége vajon, égi és földi az, amit érzékeltet a költő?

Megkérdeztem R. Kövér Balázs angyaltanácsadót, a Nők lapja Café asztrológusát is erről:

Folytatás

Angyalok jönnek, angyalok mennek

Molnár Gabriella - Vers, reggelire

Kegyelmi pillanatok mindnyájunk életében vannak. Talán amikor ismét eggyé válik a világtöredék, és velünk vannak az angyalok. A versben ahhoz a pillanathoz érkeztünk azonban, amikor elmennek.

Almát kínálsz nekik, mikor megjönnek – más nincs a háznál – és picire húzott angyalságukat csodálod. De nem sokáig gyönyörködhetsz bennük. Menni kell.

Giotto angyalai – a születés kegyelmi pillanatában is
ott vannak (forrás: mariaut-del.blogspot.com)

Tudom, önkényesen helyettesítem be az angyalokat a felnövő gyermekekkel, de hát nekem ezt mondja most a vers. Hiszen ahogy a gyerek, az angyal is „vendég a háznál”. Mikor jönnie kell, jön, mikor itt van, örülni lehet és dédelgetni kell, amikor pedig elmegy: elengedni. Az én értelmezésemet erősíti a költő néhány apró, angyal-jellemző szava. Tehetséges, művészi hajlamú lehet Ariel, hiszen karénekes. Rafael kötelességtudó, nem lehet eltéríteni. De megy Gábor is, a pelyhesállú kamasz. Alig nőtt ki a gyerekkorból, lépései, mint a hirtelen növő fiúké, ingatagok. Talán Mihály a kedvenc, a vörösderes hajú, aki máris férfias: látod benne a leendő apát. Igen, én anyaként látom őket. Szükségem van egy angyalszakértőre, hogy angyalságuk minéműségét is értsem.

R.Kövér Balázs, angyaltanácsadó, a Nők Lapja Café asztrológusa

Elolvasta a verset (itt az első két rész következik most) és kommentárokkal látta el R. Kövér Balázs, angyaltanácsadó, a Nők Lapja Café asztrológusa.

Nemes Nagy Ágnes
A LOVAK ÉS AZ ANGYALOK

Jönnek

Isten hozott, szép angyalok.

Elvermelt almát adhatok.

Ki küldött vajon vigaszul?

Itt egy jonatán, egy batul.

Féltem nagyon, hogy a szemöldök-

fában homlokkal összetörtök,

és tört angyalt hogy ápolok?

Be szerencsével jártatok!

Mint a petróleumlángot, kicsinyre

húztátok angyalságotok.

 

Mennek

Először fölkelt Áriel,

aki a karban énekel.

Azután fölkelt Rafael.

Ne menj még, kérlek. – Menni kell.

Az ifjúságtól, lustaságtól

hullámos-léptű, lassú Gábor

indult aztán. – Ne menj. – Az arca

pelyhes volt, mint a fűzfabarka.

Utolsónak maradt Mihály.

Vasderes-színű tüske-hajjal,

mint az apák, ez olyan angyal.

– A csuhád csücskét megfogom,

az alma kásás volt, tudom,

de nincs más, nincs más, nincs – megállj!

És mégiscsak elment Mihály.

Folytatás