Hónap vége lévén, utazás után – nincs ennyi a zsebemben. Sebaj, legközelebb három nap múlva kapok pénzt. Addig csak kibírom valahogy. Azelőtt is éltek emberek, amikor még nem volt villany a Földön.

A kezdeti pánik gyorsan elmúlik. A mélyhűtőből kipakolom a fagyott kaját, átviszem a szomszédhoz, aki megértően fogadja. Ami egy-két nap alatt elfogyasztható, a hűtőben marad. Szerencsére nemrég mostam, van tiszta ruha elég. A laptopom feltöltve, amíg tart, addig itthon dolgozom. Amikor sötétedni kezd, átmegyek a közeli bevásárló központba, ahol kényelmes ülőhelyet és konnektort találok a könyvesboltban a további munkához. Amikor bezár a könyvesbolt, az étkezős részben még további órákig dolgozhatok… és vacsorázok.

Máskor ilyenkor addig tévézek, amíg bele nem alszom, de most még korán van… Kintről, a kert felől a csillagok, és idegen, most mégis barátságos otthonok fénye szivárog be az ablakon. Mindenféle dolog eszembe jut, amire már rég nem gondoltam

Hanem aztán csak haza kell jönni. Gyertyám, mécsestartóm, gyufám van elég, a lakás romantikus félhomályba borul, amiben épp-hogy eligazodom. Máskor ilyenkor tévét nézek, most a fehér csempés fürdőszobában, ahol a falak és tükrök megsokszorozzák a gyertyafényt, több mécsestartó társaságában egy székre kucorodok olvasni. Nemigen megy, és jobb híján ágyba bújok. Máskor ilyenkor addig tévézek, amíg bele nem alszom, de most még korán van, és semmi egyebet nem tudok tenni, minthogy gondolkodom. Kintről, a kert felől a csillagok, és idegen, most mégis barátságos otthonok fénye szivárog be az ablakon. Mindenféle dolog eszembe jut, amire már rég nem gondoltam, ifjúkoromból, gyerekkoromból, a kislányom gyerekkorából, aki most külföldön tanul, és úgy alszom el, hogy nem egy ismeretlen gyilkos vagy egy férjvadász amerikai szőkeség szemszögéből látom utoljára a világot, hanem a magaméból. Valóságos reveláció.

Folytatás →