Csőbe húztak

névvel Petikép

 

 

 

 

 

 

 


Guszti egy igazi biznisz ördög. Úgy kereskedik a piros pontokkal, mint ha mindig is ezt csinálta volna.

A következőt ajánlom, apa! Egy pont egy palacsinta. Kettő már egy linzer. Három a délutáni mesecsatorna. Négy, hogy nem kell este fogat mosni. Öt, hogy egyáltalán nem kell. Hat, éjfélig viháncolás. Hét, kutyaszerenád. Kutyaszerenád? Értetlenül nézek és látványos fejkavarással az időt próbáltam húzni, de itt sajnos blöffnek helye nincs. Legalábbis Guszti szerint, aki pont úgy csap az asztalra, mint ahogy én szoktam. Apa, áll az üzlet? Szerencsére engem is kiművelt az élet, ezért belemegyek a játszmába. Jól van, holnap átveszem a pontokat! De csak a pirosat! Jóízűen belecsapunk egymás tenyerébe, és egy bögre kakaó kíséretében szentesítjük a tárgyalást. Miközben szürcsölünk, arra gondolok, hogy az iskolát szerencsére nem vattacukorból építették. A tudásra szomjas palántákat ott nem csokoládéöntettel locsolják, hanem modorral, szigorral és büszke eleganciával. Te jó ég, úgy pézsmitálok már, mint egy frakkba csomagolt igazgató. Biztosan a kakaó beszél belőlem.

A mából végül tegnap lesz, ezért meg sem lepődöm, hogy Guszti máris a nadrágomat ráncigálja, miközben pajkosan vigyorog. Apa, mit gondolsz, hányat hoztam ma haza? Hirtelen megfeledkezem a kakaós paktumról, ezért feltételezem, hogy koszfoltról, szakadásról, esetleg sebhelyről lehet szó. Mi mást hozhatott volna haza? A felvilágosítás hamar megérkezik. Guszti dacosan kéri ki magának az igazságot, ő ugyanis tiszta ruhával érkezett, egyszer sem hasalt el a porban és haja szála sem görbült. Ma kivételesen nem. Helyette azonban huszonnyolc piros ponttal gazdagította a családi kasszát, és bennem a felismerést, hogy az oktatási rendszer igencsak csőbe húzott. Ennyit a büszke eleganciáról. Huszonnyolc! Ez nem is költői túlzás, inkább költői vicc.

Kutyaszerenád

Folytatás

A NAGYBETŰS ÉLET

névvel Petikép

Már nem emlékszem az első napra, olyan rég volt. Talán nálam is haptákban álltak a ceruzák, és úgy vigyáztam rájuk, mint a szemem fényére. Talán én is órák hosszát szagolgattam az első radírgumit, és arról áhítoztam, bárcsak ehető lenne. Az is lehet, hogy nekem is kipucolta édesapám a cipőket, mint ahogy én is pucoltam reggel Gusztiét, és talán ő is belesuttogta aranylapát füleimbe, hogy sok szerencsét a nagybetűs élethez. Én mindenesetre így tettem. Amúgy most az óra klattyogását hallgatom, és arra gondolok, hogy Guszti hamarosan betoppan. Látom magam előtt az izgága tekintetet. Érzem a díjnyertes élménybeszámoló sistergését. Várom az első nap kirobbanó örömét.
Az idő nem sokáig vakarja a hátam, mert a lépcsők máris táncot járnak, ahogy két kis cipő végigkopog rajtuk. Ma biztosan új rekordot döntünk. Három lépcső per ugrás, ha jól számolom. Az ajtó akkorát csattan, hogy legszívesebben dühös lennék, de meglátom Guszti óriási szemeit, és az ajtó máris nem számít. Ez az első nap, ne felejtsük el! Apa, Apa! Ugye van itthon liszt és víz és tojás és ábécészaggató? A kérdést gyorsan felszürcsölöm, és félre is nyelem, amint értelmezni próbálom. Gusztikám! Mit is szeretnél pontosan? A kérdés most is irdatlan sebességgel pattan hozzám, de kifinomult reflexszel megcsípem. Liszt? Van. Víz? Van. Tojás? Remélem, hogy belül is az, hiszen legalább két hetes.

Tésztásüveg

Kiderül, hogy Guszti nyerte meg az első nap bónusz ajándékát, ami állítólag arról szól, hogy készítsük el odahaza a nagybetűs ábécét, még hozzá tésztából!

Folytatás

A legolyanabb nap

névvel Petikép

Ma olyan napom van…! De olyan! Lényeg, hogy életem legszörnyűbb napja. Már akkor sejtettem, amikor ráültem a tojásra, odaégettem a rántottát, kicsorbítottam a serpenyőt és néztem, ahogy az elszenesedett reggeli a kuka mellett landol.

Zsigerből tudtam, hogy ez a nap még tartogat meglepetéseket jó öreg szatyrában, ezért maximális üzemmódra kapcsoltam magam. Ugrásra készen, teljes harci díszben, mert úgy gondoltam, hogy felvehetem a versenyt, bármi jöjjön is.

Állítólag nem tudok nemet mondani, ha Gusztiról van szó. Még cáfolni sincs kedvem, annyira nem igaz, vagy csak részben. Apa elmegyünk a strandos fagyizóba? Majd most javítok a statisztikán, és erős leszek. Sajnálom, de nem megyünk. Felemelő érzés kimondani, ki is húzom magam. Apa, akkor a strandos fagyizó jön hozzánk? Fogós kérdés, de számítottam rá. Gusztikám, a fagyizó is ott marad, ahol lenni szokott. A helyén! Nem gondoltam volna, hogy ilyen meggyőző tudok lenni.

Állítólag nem tudok nemet mondani, ha Gusztiról van szó. Majd most javítok a statisztikán, és erős leszek.

Apa, de tegnap azt mondtad anyának, hogy ha valami bigyó nem megy Toaletthez, akkor Toalett megy a bigyóhoz. No, erre nem számítottam. Beledőltem a saját kardomba. Azt hiszem, ma mégsem korrigálom a tévhiteket, és megmaradok következetes, szavahihető apának. Ha már ez egy ilyen nap.

Folytatás

Zénó és a bestia

névvel Petikép

Apa, te melyik lennél, ha választhatnál? Pókica néni vagy Sziszegő úr? Természetesen egyik sem, de mégsem okozhatok csalódást a fiamnak. Remegő ujjperceim úgy táncolnak, mint a csörgő kígyó, ahogy rábökök egy tucat méter hosszú, leopárdmintás óriás gilisztára, ami egy fa tetején henyél, és éppen ásít. Guszti szerint remek választás, mert állítólag ő sajátságos humorával gyűri le áldozatait. Ez már döfi! Legalább ebben hasonlítunk.

Tovább tanulmányozom a soklábú, sokszemű fenevadakat és a kúszómászó izéket, melyek sajnos Guszti legjobb barátai. Miért nem sportkocsik, vagy düledező várak? Pedig annyi szenvedély létezik.

Guszti gusztusa magáért beszél. A könyvet lapozva azon gondolkozom, hogy átgázolok a tömegen és belevetem magam a zajos tó hínárcsomóiba. Inkább, mint, hogy bukfencet vessen a gyomrom. Micsoda szégyen lenne. Mellettünk a szerelmes pár éppen homokszíveket épít. Szegénykék sokkot kapnának a fülből fülbe mászó bókok mellé. Ezért elhatározom, hogy megemberelem magam, és tovább tanulmányozom a soklábú, sokszemű fenevadakat és a kúszómászó izéket, melyek sajnos Guszti legjobb barátai. Miért nem sportkocsik, vagy düledező várak? Pedig annyi szenvedély létezik.

fotó: Mark Mathosian

fotó: Mark Mathosian

Guszti éppen a nyolclábúság előnyeit ecseteli, amikor éles sikoly szakítja szét a nyugalmas partszakaszt. Apa, apa, rohanjunk! Biztosan egy tengeri szörny. Gondolom, annál szörnyebb már úgysem lehet, mint amit az elmúlt órában láttam, ezért engedek az apró kéz szorításának, és elvontatom magam a tetthely közelébe. A sikoly gazdája a víz felé kalimpál és rémült hangon csak annyit mond: Ez a bestia szinte nekem esett! A tömeg egy fejként fordult a bestia felé, ami a kavicságyáson fekszik, és éppen szomját oltja a megriadt vízzel. Egy szemüveges bácsika közelebb merészkedik hozzá, majd három ránccal homlokán őszinte megállapítást tesz. Vipera tanyázik a köveken és valószínűleg csak azért iszik, hogy elegendő mérge legyen. De kérem, őrizzék meg nyugalmukat és élvezzék a napot! Természetesen a köznyugalom azonnal papucsba ugrik. Gusztival csodálkozva nézem, ahogy szatyorba ráncigálják egymást az emberek, és fejvesztve menekülnek a kijárat felé. Úgy látszik, ők nem látják azt, amit én! Valamit tennem kell.

Folytatás