És a dereglye döcög…

Molnár Gabriella - Kultúrsaláta

 Goldoni! – az jó, pláne ilyenkor, télvíz idején, gondolom, kell az édes élet. És titokban még azt is, hogy talán csak nem fog egy lepukkant lakótelepen játszódni a darab.

Nem, Goldonival azt nem lehet. Ott elveri a port urán a sápítozó szépasszony, és éppúgy ellenállhatatlanok a becsapott bolondok, mint az agyafúrt nyerészkedők. Hát lássunk eget, zöldet, érezzük a tenger illatát, ez itt elvégre A nyaralás és  Goldoni, akit nem lehet csak úgy kifordítani, mint egy kesztyűt!

De lehet.

Bár nem lakótelepet látok, aminek örülök. Van (papír)mélység, a festett lankák között víz valahol és rajta hajó megy, kedélyesen döcögve. Van tér, igaz, csak hát-, van táj, igaz, csak – kép, sőt még állatok is kiegészítik a természeti idillt. Kitömöttek.

Persze mindennél fontosabb a történet és a szereplők, tudjuk, az ellenállhatatlanok, a találékonyak, a vérbők.

Itt vannak ők a színhelyen és tökéletesen adják a nyaralót. Görcsösen jól akarják érezni magukat és ezért értelmetlen erőfeszítéseket tesznek. Sok munkával nemszeretem viszonyokba keverik magukat, majd minden energiájukkal igyekeznek ezekből kikeveredni.

Ez a nyaralás. Ja, meg még a nagyon színes ruhák hasznosítása végre, melyekről azt hittük már, örökre a szekrényben porlanak el. De a déli fényben jól mutatnak.
Színes a tabló: narancsok, zöldek, sárgák, kékek. Idehanyatlanak, odarogynak. Mint egy Csehov, de sehol egy szamovár.

Nyaralás totálban- fotó Szalontai Ábel-Katona József Színház

És persze sehol az életenergia. Az mesteri, ahogy Goldoni-történet, Goldoni-figurák és közben a 19. század felesleges emberétől a ma embertelen emberéig játsszák el a humán skálát. Lehet, hogy Mohácsi János és Mohácsi István (Előbbi a rendező és a fivérek átírásában látjuk a darabot, meg kell adni, bravúros szöveg. Köze Goldonihoz alig, annál több hozzánk.), szóval lehet, hogy ráleltek a pillanatra – illetve arra a 24 órára, amikor az addig élni akaró emberiség úgy döntött, maga ellen fordítja a kétcsövű vadászpuskát. No please?

Mert ezek a figurák (hiszen aligha emberek ) nem élnek. Talán egy kétségbeesett próbálkozást még tesznek erre, hogy úgy csináljanak – kapóra jön ehhez persze a szex, a nagy kaland, amitől élni látszunk, adjunk a dolcevitának! Igen, ez talán 18.százados, goldonis, még ha fellinis, akkor is maradt benne némi poézis – ma már eddig sem mennénk az érzéki nyíltságban, meg a fizikai teljesítményben. Ettől nem lehet eltagadni legalább némi életenergiát, hiszen kell ahhoz találékonyság, hogy egy zárt térben tíz ember összevissza keféljen. Ha végvonagolva is.

Folytatás

A fiatal Bajor Gizi szerelmes levelei

Molnár Gabriella - Kultúrsaláta

Egy tragikusan kifejező szemű, tiszta női arc végigkísérte a gyerekkoromat. Anyám egyik könyvének borítója volt: Bajor Gizi, Zilia szerepében. És most egy könyv címlapján újra ő, húszévesen. Mosolya meleg, tekintete lágy. A kép a világháború kitörése idején készült, ugyanakkor, amikor elindul a kis Beyer Gizi színészi karrierje.

A könyv ezekről az évekről szól, erről a fiatal lányról. Még nem a színésznőről, akit Laborfalvi Róza és Jászai Mari utódjaként emlegettek – és akinek folytatója talán Ruttkai Éva volt.

Gizike egy frontkatona, Vajda Ödön ügyvéd menyasszonya és ugyanakkor egy báró szerelme – a könyv hármójuk leveleit gyűjtötte össze abból az időből, amikor életük összekapcsolódott.

Bajor Giziről ma már egy egész múzeum mesél. Köszönhetően Gobbi Hildának, aki Bajor villájában – ahol orvos férje beadta neki a halálos adag mérget, majd ő is öngyilkos lett – színészmúzeumot hozott létre. Alakításait Júliától Anna Karenináig számon tartja a színháztörténet. 1951-ben a Nemzetiben ravatalozták fel. A színészi életről, tragédia és tettetés, látszat és valóság, szépség és rútság kettősségéről mennyi mindent elmond egyetlen apró tény, amiről eddig sosem hallottam: a ravatalra Dayka Margit festette ki az arcát.

Tízezrek kísérték a temetőbe. A színházban ekkor Major megállította a főpróbát: igazi családja, a színészek emlékeztek rá, megsiratták az öregek Ódry Színészotthonában is, mely Gobbival közös művük volt. Hát tényleg szerették – még ebben az irigy szakmában is.

Bajor Gizi Júliaként 1918 körül – egy “civil” kutyával

 

Bajor Gizi a negyvenes években egyik kedvencével – fotó Escher Károly

„Remegve szerette az emberen kívüli életet is…Csipogott a madaraknak, ápolta a növényeket…huncutkodva bólintott a csacsinak, cukrot adott a lónak, és barátja volt a Kutya.” (Gobbi Hilda)

Most, hogy elolvastam a leveleskönyvet, amit Vajda Miklós gyűjtött egybe és látott el a mindentudó kortárs-barát-családtag jegyzeteivel, már könnyebb elhinni, hogy a Nemzeti legnagyobb színésznője nem csak az irigység, és nem csak a rajongás, hanem a szeretet tárgya is volt.

Folytatás