Kalandom a kanokkal

Fehér CicaNem tudom, ti hogy vagytok vele, kedves tavaszrajongó barátnőim és barátaim, de az én időm ilyenkor jön el, nem a nyárral.

Amikor először oldódnak a reggeli fagyok, és hajnalban nem kell fázósan jobban összekuporodni; amikor először langyosodik meg a betont a talpacskám alatt, és a benti padlón sem azt érzem, hogy legszívesebben dupla mamuszban járnék fel-alá; amikor a földnek fűillata lesz, és már a felszínén érezni azoknak a gyomoknak az aromáját is, amik még elő sem bújtak; amikor először simogat végig a hátamon és nyakamon a napsugár, mintha egy meleg kéz vakargatna meg jól ott, ahol nagyon szeretem, például az állam alatt. Szóval, ez az én időm. Ha izzadni kezdek, onnantól már legszívesebben ki sem dugom az orrom a hűvös szobából.

Ilyenkor rám jön a kószálhatnék. Tavasszal muszáj végiglátogatnom minden elfeledett helyet, amit elhanyagoltam a téli fagyok idején. Csak az utcák ne lennének ilyen elviselhetetlenül kanszagúak. Mintha a levegőt durva hímpermettel szórták volna meg: bűzlenek az oszlopok, a korlátok, a lépcsőfokok, a bokrok – képesek elnyomni még a repkény illatát is! Én nem tudom, ezek nem mosakszanak eleget, vagy mi a fene, de ha csak közelednek, már facsarja az orrom a szaguk. De ez nem elég, mert a minap egy csúnya atrocitás ért.

Aztán látom is, hogy mi a pálya: ott áll vagy hat megtermett macsó

Azzal kezdődött, hogy újra megnyílt szeretett kisboltom itt a Szilágyi fasorban – mindig megéri arra kóricálni, mert igazi kincsekre lelhetsz, ha szemfüles vagy. Volt már, hogy egy egész doboz tejfölre tettem szert valaki feledékenységéből kifolyólag (elpakoláskor hagyta ott a pulton, aztán felszállt egy buszra – ami Budakeszire megy, haha! Onnan csak nem fogsz visszajönni, anyukám – gondoltam, tehát csakis ilyen felelős megfontolás után veszek magamhoz bármit is); meg olyan is volt, hogy valaki szívjóságból invitált meg egy kis sonkára – megáll az ész, milyen kedves alakokba botlani néha.

Folytatás