Csak nem tudtam megállni végül, hogy ne kérdezzem meg Henriettet, mi a titka. Hogyan lehetnék én is ilyen körtéből olyan masniszerű, mint ő.
– Nincs veled semmi baj, ez butaság – méricskélt egy darabig – csak egy kicsit többet kéne mozognod. Itt a Vasas a szomszédban, elmegyünk futni! Nem is értem, hogyhogy nem használod ki.
A Vasas-pálya tényleg itt van a szomszédban, de engem leginkább az étterméből kiszállongó illatok szoktak kíváncsivá tenni. A Pasaréti úti ablakból belátni az egyik földszinti konditerembe, és az alapján valahogy nem kaptam kedvet, hogy többet mozogjak. De Henriett túlzottan felvillanyozódott a saját ötletétől.
– Gumi futópálya, kisanyám, gumipálya! Tudod te, milyen az? Mintha a talpacskáinkat nem is kéne emelni, hanem valaki a levegőbe dobálna! Nem is kell ott futni, csak szálldosni!
Efelől azért maradtak kétségeim.
– De Heni, azt a pályát valószínűleg nem nekünk csinálták… – aggályoskodtam, mert a faji diszkriminációnak már annyi formájával találkoztam, hogy jobb az óvatosság.
A Pasaréti úti ablakból belátni az egyik földszinti konditerembe, és az alapján valahogy nem kaptam kedvet, hogy többet mozogjak.
– Majd hajnalban megyünk, olyankor még az őr is az igazak álmát alussza. Ha meg valami gáz lenne, majd felhúzzuk a nyúlcipőt. Holnap itt leszek érted.
Nem túl jó kilátások, ha egy futás végén még futni is kell, gondoltam, de sopánkodni sem maradt időm. És ismertem annyira Henriettet, hogy tudjam: komolyan gondolja a hajnali programot.
Álmomban Henit felfalták a farkasok, és Józsi úr, a szörnyen hájas postás hozta a gyászjelentést. Búcsúzóul kedvesen rám kacsintott, és annyit mondott, hogy mi azért még itt vagyunk egymásnak. Te jóságos ég!! – riadtam fel a rémálomból nyeldekelve, és nem másra, mint arra, hogy Heni kaparássza az ablakot. A ménkűbe, hogy nem tudták tényleg megenni szegényt, gondoltam, de máris megbántam, és azon törtem a fejem, hogyan tegyem jóvá.
– Gyerünk, öreglány – kiabált suttogva Henriett –, vár a futópálya!
A leheletünk is látszott, olyan csípős volt az idő, és még csak nem is reggeliztem. A legrosszabb az volt, hogy Heni panaszkodni sem hagyott, már odafelé is csak ügettem utána, és mire befordultunk a sarkon a Vasashoz, már elfáradtam.
Nem túl jó kilátások, ha egy futás végén még futni is kell, gondoltam.
Tényleg kihalt volt minden, a pályák fölötti reflektorok vakon pihentek a sötétben.
– Melegíts, melegíts – lihegte Heni, és közben olyan helybenfutás-szerű mozdulatokat végzett. Azt mondta, dzsoggol, és csináljam utána.
– Fázom – közöltem durcásan, és azt mérlegeltem, milyen gyorsan terjedne el a környéken a hír, ha én most itt hagynám Henriettet faképnél.