Bogumil címkével jelölt bejegyzések

Macskanevem – pályázat a macsóknak

-
Hozzászólás

Fehér CicaBár bejegyzéseimet ezen a helyen Fehér Cica művésznév alatt írom (igen visszafogott és szerény névválasztás, de itt nem ezzel, inkább a stílusommal csillognék!), azért ne higgyétek, hogy ez az egy, szimpla kis nevem van.

Még pedigré sem kell ahhoz, ahogyan a kutyáknak , hogy izgalmas, különleges legyen a macska neve. Az ő hangzatos Felsőkőhegyi Burkus Frigyes – féle titulusaikból nem kérek.. .Abból csak Fricigyereide lesz.

A macskát megszólítani, vagyis megidézni valamelyik titkos, mágikus nevén, az művészet.

A macskát megszólítani, vagyis megidézni valamelyik titkos, mágikus nevén, az művészet. Egy erzsébetvárosi barátném, aki szinte vidékinek néz engem, és nagyra van vele, hogy ő vagy öt mozi és három színház közül válogathat, ha kedve tartja (mellesleg miért tartaná kedve, amikor ott is csak azt csinálná, amit a körúti lakása nagyfoteljában: szunyókálna. A színházban meg zavaró fények, zajok és lábak vannak – egyáltalán nem hiszek abban, hogy ott kedvelnék a magamféléket… ), szóval szerinte egy egész színdarab szól a macskák nevéről. Hermivel – ő az erzsébetvárosi macska, akit imént említettem- tehát pesti. Nem mondom, hogy ez a tény elválaszthatatlan akadályt jelentene kettőnk között, de valljuk be: engem az otthonom, az életem, és minden barátom, a felfedezni való zugok és illatok Budához kötnek – mit is keresnék Pesten? Hacsak Hermit nem. Egyszer-kétszer egy évben csak eljutok hozzá, ne kérdezzétek hogyan – tudjátok, milyen horror a fővárosi forgalom. Azt reméltem, hogy a július beálltával csak elmegy nyaralni minden autós (minek van kocsijuk, ha nem mennek el vele ilyenkor nyáron JÓ MESSZIRE?), de mindet itt eszi a fene. Jó volt a kétórás út végén megpihenni Hermiéknél az ódon porszagú, régi a lakásban. Itt mindig izgatottan szimatolok. (Igen, mi is szoktunk nem csak a kutyafélék!) Szerintem a tekervényes lépcsőházakban itt-ott egér is surran…

Mikor felugrott a szereposztás-kirakathoz, ezt a két macskanevet tudta kisilabizálni a névsorból: T. S. Elliot, meg valami Lloyd W….

Na de visszatérve a mágikus macskanevekre, melyekről többet senki nem tudhat nálam, a színházi darab, amelyről Hermi beszámolt nekem, ezen az egyszerű címen fut: Macskák. Ott megy a közelben náluk, mint ő mondta, száz éve, és mikor felugrott a szereposztás-kirakathoz, ezt a két macskanevet tudta kisilabizálni a névsorból: T. S. Eliot, meg valami Lloyd W….

Folytatás →

Barátság

-
Hozzászólás

Fehér Cica

 Alaposan ottragadtam Micinél az ápolás ürügyén, de hát mit csináljak, ha egyszer olyan jól tudunk dorbézolni együtt? Megvártam a másnapi olvadást, de még az azt követő napot is, hogy ne a derékig érő latyakban kelljen hazagázolnom.

Külön szerencse volt, hogy Mici az oldalépületben lábadozott, nem a nagy házban, pedig ott is van egy hatalmas süppedős fotel, ami neki van fenntartva, a fűtés is jobb, és a vacsorája is még egészen melegen kerül elé, nem hűl ki egy cseppet sem, mire a tányérjába ér. De gyógyulni jobban szeret a kisházban, azt mondja, ilyenkor magányra vágyik (engem kivéve!). Ráadásul a háziak az utóbbi hetekben egyfolytában sütőtököt sütnek, aminek az illatától Mici a világból is ki tudna futni (megértem). Így aztán nem kell futnia sehová, a kisház nyugalma csak az övé.

Rengeteget beszélgettünk, és felelevenítettük a barátságunk kezdetét is, mert új év van, és ha új év, akkor biztos, hogy öregebbek lettünk valamivel.

– Te Mici, lehet, hogy egyszer mi is úgy megöregszünk, mint Bogumil úr? – kérdeztem, mert amikor tél van, ez valahogy mindig jobban foglalkoztat. – Mostanában már ki se mozdul, egész nap elvan az ablakpárnán, onnan figyeli a világot. Ha bezörgetek, már sétálni se nagyon jön ki.
– Biztos a hideg miatt – állapította meg Mici, aki sokkal kevesebbet rágódott ilyesmiken. – Ha tehetném, én se dugnám ki az orrom tavaszig.
– De mi lesz, ha már olyan öreg lesz, hogy segítségre szorul?
– Átköltöztethetjük ide, itt is megkaphat mindent – közölte Mici, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

Folytatás →

Róma az orrom előtt

-
Hozzászólás

Fehér Cica

Kedveseim, visszaugrom a jelenbe beszámolóim sorában, mert ezt a hírt feltétlenül hallanotok kell. Még én sem merem elhinni, de… Rómába megyek!

Még alig másfél hónapja, hogy Micusom hazajött a horvát tengerpartról, aminek mindannyian csodájára jártunk, mert ritkán adódik ilyen lehetőség az életben, erre most a háziaktól hallom, hogy megyünk Rómába! És én is! Az az igazság, az izgatottságtól alig tudom elmondani, de megértitek talán – nem láttam még soha semmit abból a tájból.

Eleinte csak le-föl rohangásztam, hogy a frizuraigazítással kellene kezdenem, vagy egy gyors fogyókúrával, esetleg szellemileg vértezzem fel magam, vagy kicsit a talpaimat erősítsem meg a nagyobb gyalogtúrákhoz, aztán mintegy megvilágosodva eszembe jutott Bogumil úr. Hát persze, hogy őt kell megkérdeznem, mik a legfontosabb teendők ilyenkor, hisz már annyifelé járt. Egész biztosan Róma sem maradt ki neki.

Frizuraigazítással kellene kezdenem, vagy egy gyors fogyókúrával, esetleg szellemileg vértezzem fel magam?

A friss hírrel átkocogtam tehát öreg barátomhoz, aki a hűvösebb ősznek megfelelően már nem a kerti karosszékben múlatta az időt, hanem behúzódott a házuk egyik szobájába, a kertre néző ablak mögé, a párkánypárnára. Ilyenkor csak meg kell zörgetnem az üveget, és ha nincs nagyon hideg, egy pokróccal felszerelkezve kitelepszünk a diófa alá a fonott székbe. Egy kis meleg tejecske közben jól esett volna (jaj, említettem már, hogy Mici a wellnesspark téli szünetének idejére nyitott egy tejecskézőt? Igen kreatív a csaj, a jég hátán is megél. Nem is panaszkodhat a forgalomra, csak épp ezt sem verhetjük nagydobra, akár a wellnesst, mert a háziak nem vennék jó néven. Valahogy minden vállalkozásnál felmerülnek ezek a bosszantó jogi aggályok. Na, de ezt majd egy későbbi alkalommal mesélem el.) Akárhogy is, jól esett az öregurat hallgatnom, mert ahogy sejtettem, jól ismerte Rómát és az egész itáliai tájat. Azt mondta, a magunkfajtát is nagyon kedvelik arrafelé, számoljak vele, hogy sok elszármazott rokonba botolhatok, ha mégoly távoliakba is.

Folytatás →

Bogumil úrral, a kertben

-
Hozzászólás

Fehér Cica

Ma meglátogattam kedves öreg barátomat, Bogumil urat. Azért beszélnék róla nektek, mert Bogumil úrral igen jó  barátságot kötöttünk két nyárral ezelőtt, és azóta sem feledkezünk meg soha egymásról.

Akkor fogadott a bizalmába, amikor rátaláltam egy tőlünk néhány utcányira burjánzó aranyeső-bokor tövén. Valami csúnya lábsérülést szenvedett, és annyi ereje sem maradt, hogy hazavonszolja magát. Alaposan megijesztett: szemlátomást már akkor sem volt épp fiatal, és ugyancsak elhagyta az ereje. Ott maradtam mellette végig a lábadozása idején, gondoskodtam az élelméről és a lehetséges kényelméről, s amikor már látszott, hogy jobban van, megjött a mesélőkedve is. Egészen megdöbbentem, amikor kiderült, hogy Bogumil úr egy igazi matuzsálem. Mindent tud a környékünk múltjáról, s mivel ősei is itt nőttek fel, még a több nemzedékkel ezelőtti történelemről is pontos információi vannak. Ráadásul egy világfi. A családja több ága is külföldi kapcsolatokkal büszkélkedhet, mi több: nevét is ennek köszönheti.

Ez az ember nagy történetmesélő, és ettől lett olyan nevezetes világszerte.

Valamely felmenője állítólag egy híres-neves csehországi úriember környezetében éldegélt, aki igen-igen kedveli a magunkfajtákat, Bogumil úr rokonaiból egész kolónia él körülötte. Ez az ember nagy történetmesélő, és ettől lett olyan nevezetes világszerte. Meggyőződésem, hogy Bogumil úrra is így ragadhatott valahogy e tehetség, mert amikor ő mesél valamiről, egészen megfeledkezem az idő múlásáról is.

De ez még semmi. Gyanítom az öregúrról, hogy egykor nagy kujon lehetett. Bár a szemhéja már kissé leereszkedett, a tekintete csillogása nem olyan vakító, mint egy fiatal macsónak, a bundája csöppet fénytelenebb és lassabb is a mozgása, de mégis: a tartása egy vérbeli gentlemané.

Folytatás →