Celesztina néni odalent sopánkodott, Zsül le-föl járkált, és szemmel láthatóan a háta közepére kívánta az egész helyzetet.
– Hát másszon már fel érte, Gyula! – rendelkezett Celesztina méltatlankodva, és olyan nyomatékkal ejtette ki a nevet, hogy majd leszédültem tőle az ágról. Úgy látszik, Gyula lett a Zsül.
– Ne is tessék haragudni, de úgysem tudnám én egyedül lehozni, ráadásul erről nem volt szó, amikor…
– Jól van, hát megfejelem valami ritka ínyencséggel is – vágott közbe Celesztina néni, és akkor már tudtam, mivel vette rá Zsült, hogy segítsen bakot tartani a bodzaszürethez. Nyilván belengette neki azt a különleges hatású gyógynövényt, amitől még a holtak is fickósak lesznek.

Mmmmrrrr, kíváncsi lennék, ki az naiv szépség, aki bedől a ennek a bájgúnárnak

Szóval van valaki a piperkőcnek, akit kiszemelt, hogy… Mmmmrrrr, kíváncsi lennék, ki az naiv szépség, aki bedől a ennek a bájgúnárnak – dohogtam a magasban, míg kitámasztottam magam egy oldalhajtásnál. Aztán eszembe jutott, miért nem tudok én senkitől önzetlen segítséget kapni, és hirtelen úgy elkezdem magam sajnálni ott fent, a felhők között (na jó, hát annyira magasan tényleg nem, csak úgy éreztem), hogy éreztem, amint kicsordulnak a könnyeim. Pláne, hogy Zsül odalent közölte, neki lumbágója van! Hogy eleve nem lett volna szabad ilyesmire vállalkoznia. De hogy lehozzon, arra végképp nem.

Ahogy ott szipákoltam egyre hangosabban, egyszer csak látom, hogy az utca vége felől közeledik Mici. Jó messze volt még, de olyan távolra el lehetett látni fentről, hogy így még nem is tudtam soha szemügyre venni a környéket. Kis híján egy magasságba kerültem a macskakonzerv alakú szálloda első emeleti ablaksorával, pedig az aztán nincs közel a földhöz.
Mici hamarosan odaért a lépcsőhöz, és Celesztina néninek nem is kellett túl sokáig magyarázni neki, mi a helyzet, rögtön átlátta.

– Honnan tudtad, hogy itt vagyunk? – kiáltottam le, mire Mici csak csóválta a fejét.
– Elég gyorsan terjednek itt a hírek, nem tudtad? A szomszédasszonyom fia erre jött haza, és mondta, hogy bodzát szedsz Celesztina néni meg Zsül nyakába állva. Valahogy éreztem, hogy nem lesz jó vége.
– Csináljatok valamit kérlek, mert már nagyon elmacskásodtam! – kiáltottam vissza, és minden reményem Miciben volt.
– Párna kell ide! – bökte ki Mici, és máris kézbe vette az irányítást. Elszalajtotta Zsült is meg Celsztinát is pihenő-, alvó-, nézelődő- és dagasztóspárnákért, és ő is elporzott a sajátjaiért. Kettőt is fordultak, úgyhogy egész szép kis párnakupacot hordtak össze a bodzabokor alá.

Már csak le kellett ugrani. Összeszedtem minden bátorságom, és… de valahogy nem akaródzott elrugaszkodni. Kutya magasan voltam.

– Jaj, aranyom, hát annyi itt a párna, meg már lefele megy a nap – tipródott Celesztina néni, akiről tudtam, hogy el nem mulasztaná az esti sorozatot, amit a házinénije minden áldott nap bekapcsol, és Celesztina az ablakból kukkolja végig. Összeszorítottam a szemem, arra gondoltam, hogy igazi hős vagyok, egy ejtőernyős, aki az életéért küzd, és hopp! Már le is értem. Gyorsan ment, mi tagadás. Gyorsabban, mint gondoltam.

Gyorsan ment, mi tagadás. Gyorsabban, mint gondoltam.

A közönségem felszabadult tapsban tört ki – azok is, akik közben megálltak a lépcsőn, és lélegzetvisszafojtva várták a fejleményeket. Egész kitágult a pupillám zavaromban. Celesztina, Mici meg Zsül felkapkodták a párnákat, én begyűjtöttem a négy bodzavirágot, amit sikerült leszüretelnem, aztán mindenki hazaindult szépen. A Gyula nem győzte magát porolni, mintha ugyan neki kellett volna levergődni az ágról.

– Nagyon köszönöm – hálálkodtam Micinek hazafelé, aki csak legyintgetett, és hamarosan kacarászni kezdett a történteken. – El sem tudod képzelni, meddig ellátni onnan föntről – áradoztam neki. – Pazar látvány, esküszöm. Te, Mici… Nem mászunk fel együtt valamelyik nap?